1961 fontos mérföldkőnek számít az űrkutatás és persze az emberiség történetében: a szovjet Jurij Gagarin első emberként eljutott a világűrbe, az amerikai Frank Drake pedig kidolgozta a Drake-formulát, amely megadja egy adott térrészben levő, egymással kommunikálni képes civilizációk számát.
Azaz a galaxisban rajtunk kívül létező, technológiailag fejlett civilizációk számát a következő tényezők szorzataként kapjuk meg: a csillagok száma a Tejútrendszerben, a bolygórendszerrel rendelkező csillagok aránya, a lakható bolygók átlagos száma egy bolygórendszerben, azon égitestek aránya ezek közül, ahol valóban kifejlődik valamiféle élet, az emberi szintű értelemmel bíró lényeket hordozó bolygók aránya, ezek közül azon civilizációk aránya, amelyek elektromágneses sugárzáson alapuló technológiákat fejlesztettek ki, végül azon technikai civilizációk aránya, amelyek ezeket a hullámokat kisugározzák az űrbe (ez utóbbi szorosan összefügg azzal, hogy a civilizáció fennállása alatt mennyi ideig marad kommunikációképes).
A Drake-formulával a legnagyobb probléma, hogy a képletben szereplő tényezők számértékéről rendkívül keveset tudunk. A csillagok számán túl minden más tényező nagyságrendjét csak találgatjuk, és ahogy balról jobbra haladunk az ismeretlen adatok megsaccolásában, egyre vadabb és vitatottabb feltételezésekbe bocsátkozunk az adatok hiánya miatt. Az újonnan fölfedezett exobolygók száma némi útmutatást jelenthet a második tényező értékére, de igazából itt is a sötétben tapogatózunk.
A formula kapcsán többek megfogalmazták, hogy egyetlen dologra jó: rendszerezi tudatlanságunkat. Mások úgy vélik, hogy a probléma matematikai megfogalmazása nyomán korlátozzuk azon megoldási lehetőségek számát, amelyek segíthetnek közelebb hozni a választ a kérdésre: hány idegen civilizáció lehet odakinn?
A Drake-formula egy újfajta megközelítési módját vetette fel 2010-ben egy olasz csillagász, Claudio Maccone, aki azóta meg is alkotta az egyenlet matematikailag komplexebb, statisztikai megoldásokon alapuló változatát. Elgondolásának alapja a központi határeloszlás tételén alapul, amely szerint tetszőleges elemszámú alapsokaságot vizsgálva a nagy elemszámú minták normális eloszlást követnek. Maccone a formula minden ismeretlen tényezőjét ennek alapján kezelve határozta meg az idegen civilizációk várható számát.
Becslése szerint a legvalószínűbb, hogy körülbelül 4590 technológiailag fejlett civilizáció létezik a Tejútrendszerben, de az eredményül kapott görbe alapján ezek száma nulla és 15 785 között bárhol lehet. Ha a galaxison belül egyenletes eloszlást feltételezünk, akkor a kommunikációképes bolygók egymáshoz képesti átlagos távolsága körülbelül 28 845 fényév, ami még mindig túl nagy távolság a ténylegesen kapcsolatteremtéshez, legalábbis a jelenlegi technológiákkal biztosan.
A formula alapján a hozzánk legközelebbi intelligens civilizáció 2670 fényévnyire lehet, és 75 százalékos esély van arra, hogy 1361‒3979 fényévnyire értelmes életet találunk. Annak esélye, hogy 500 fényévnyi távolságon belül ilyen bolygóra akadjunk, gyakorlatilag nulla, és jelenlegi technológiai fejlettségünk mellett ez az a távolság, amelyet olyan részletességgel képesek vagyunk megfigyelni, hogy esetleg észlelni tudjuk egy idegen civilizáció jeleit. Egyáltalán nem meglepő tehát, hogy rádiótávcsöveink eddig semmi biztatót nem észleltek ezen a fronton, ha hinni lehet a statisztikának egy „kicsit” még messzebbre kell hallgatóznunk ahhoz, hogy esélyünk legyen egy fejlett világgal kapcsolatot teremteni.
