1. oldal

A világ tele van forradalmibbnál forradalmibbnak kikiáltott tanulási módszerekkel. Ilyen volt néhány évtizede a 20. század 20-as éveiben kitalált alva tanulás is, amelyet a hazai közönség a legjobban talán a Relaxa-nyelvkazetták révén ismerhetett meg. A metódus lényege az volt, hogy a nyelvoktató felvételeket alvás közben kellett lejátszani, mert elvileg így álmunkban ment a fejünkbe a tananyag.

Bár a hipnopédiának is nevezett metódus önmagában nem bizonyult túlságosan hatásosnak, a hasonló kísérletek során fény derült néhány dologra, amellyel valóban hatékonyabbá tehető a tanulási folyamat. Kiderült például, hogy alvás közben közölt hang- és szagingerek révén erősebben bevéshetők a nap közben megtanult dolgok.

Az alva tanulással kapcsolatos kutatások hosszú ideig azért siklottak félre, mert a szakértők abból indultak ki, hogy az alvás egy hipnotikus állapot, amely során lehetséges teljesen új információkat beültetni az alany agyába. Erre a feltevésre aztán egész oktatóiparág épült, a dologgal csak egy probléma volt: nem működött.

Az 1950-es évekre a szakértők kénytelenek voltak belátni, hogy az a kis új tudás, amit a résztvevők fel tudnak mutatni az "alva" tanulás nyomán, annak az eredménye volt, hogy felébredtek a felvételek lejátszása közben, és éberen is belehallgattak azokba. (Ettől persze a módszer még hosszú ideig népszerű maradt laikus közönség körében, nem utolsó sorban az ezzel üzletelő cégeknek köszönhetően.)

Az alva tanulás közbeni felébredésekre az elektroenkefalográfiának (EEG) nevezett, a múlt század közepén újnak számító technológiával derítettek fényt a kutatók. Ennek révén ugyanis a koponya bőrére helyezett elektródákkal lehetőség nyílt az agy elektromos jeleinek monitorozására. A mérések pedig rövid úton cáfolták az alva tanulás létjogosultságát. Ma, bő fél évszázaddal később ugyanakkor tudjuk, hogy alvás közben tényleg lehetséges módosítani a memóriát, csak éppen nem egészen úgy, ahogy azt elődeink elképzelték.

A Lübecki Egyetem kutatói, Björn Rasch és társai 2007-ben sikeresen igazolták, hogy azok a szagok, amelyek kapcsolatba hozhatók a korábban megtanult információkkal, hatással vannak az alvó agyra is. A kísérlet alanyainak tárgyak helyét kellett megjegyezniük egy táblán (vagyis a szituáció hasonló volt azokhoz a memóriajátékokhoz, amelyekben lefelé fordított kártyák közt kell megtalálni a párokat), és miközben megtanulták a lokációkat, rózsaillatnak tették ki őket.

Amikor álomra szenderültek a laborban, és elérték a legmélyebb, lassú hullámú alvás állapotát, a szakértők ismét szabadjára engedték a rózsaillatot. Azok az alanyok, akikkel így tettek a kutatók, ébren sokkal jobban emlékeztek a tárgyak helyére, mint az álmukban az illattal nem "kezelt" résztvevők. A módszer csak akkor bizonyult hatékonynak, ha az illatot tanulás közben is érezték az alanyok, majd az alvás lassú hullámú fázisában ismétlődött meg az illatélmény. A REM-szakaszban vagy éber állapotban alkalmazva az illat nem tette mélyebbé a tudást.

Mindez alapján tehát úgy tűnt, hogy lehetséges az emlékeket szagokkal "felcímkézni", hogy aztán alvás közben az illatok révén bevéssük a tudást. És a jelek szerint a módszer valóban működik: a kísérletet azóta többen is megismételték, hasonlóan pozitív eredményekkel, és arra is fény derült, hogy nem csak a szagok lehetnek alkalmasak az emlékek megerősítésére.

A Northwestern Egyetemen például szagok helyett hangokkal sikerült ugyanezt megvalósítani. Az elmúlt évek során a kutatók tanulmányok sorát publikálták annak bizonyítására, hogy lehetséges egyetlen hangot egy tárgy helyével összekapcsolni, és az előbbi révén előhívni ezt a tudást.

2. oldal

A dolog úgy működik, hogy például amikor párosítós memóriajátékban megtanuljuk, hogy a macska a bal alsó sarokban van, a teáskanna pedig a jobb felsőben, és a macska helyének elsajátítása közben egy nyávogást, a teáskannáé közben pedig sípolást hallunk. Ha aztán a lassú hullámú alvás közben csak a nyávogást játssza le nekünk valaki, jobban fogunk emlékezni a macska helyére, mint a kannáéra. Mivel mindkét tárgy helyét egyszerre, azonos módszerrel és alapossággal tanultuk meg, a kísérlet igazolja, hogy az alvás közben hallott hanghatások révén elmélyíthető a tudás.

A kiválasztott emlékek külső ingerekkel való megerősítését célzott emlékaktiválásnak keresztelték el a szakértők. A koncepció azért kapta ezt a beszédes elnevezést, mert a kutatók úgy vélik, hogy a hanghatás vagy az illat újra aktiválja, előhívja azt az emléket, amelyhez kapcsolódik, jelen esetben például a macskás kártya helyét a táblán. Az emlék újbóli lejátszása pedig megerősíti azt, ami könnyebbé teszi az információ későbbi felidézését. Ezt a működési elméletet patkánykísérletekkel már sikerült is igazolniuk az MIT kutatóinak.

Amikor a résztvevők mindkét dalt egyformán jól tudták, lepihentek egy rövid időre, alvás közben pedig Antony az dallamok egyikét játszotta le nekik. Amikor az alanyok felébredtek és letesztelték őket, jobban tudták az álmukban hallott dallamot, mint a másik hangsort. Gondoljunk csak bele, mennyire felgyorsíthatja egy ilyen technika a hangszertanulást vagy a dalok elsajátítását! Mindössze éjjel is azt kell hallgatnunk, amit nappal gyakoroltunk, és máris könnyebb lesz a fejlődés!

Hogy a valóságban mire lehet jó, és mire nem a módszer, azt ugyanakkor egyelőre nem lehet tudni. Egy 2017-ben megjelent tanulmányban Laura Batterink, a Northwestern kutatója arról számolt be, hogy kollégáival úgy találták, hogy ha a célzott emlékaktiválást REM-szakasz is követi, az emlékek még erősebbek lesznek, mint egyébként. A szakértők úgy sejtik, hogy ez azért van, mert a reaktivált emlékek a REM-szakaszban épülnek be a fennálló memóriahálózatokba.

Arról tehát egyre többet tudnak a szakértők, hogyan lehetne a leghatékonyabban kiaknázni az új tanulási technikát. Az ugyanakkor továbbra is rejtély, hogy mi az a tudás, amelynek megszerzését fel lehet gyorsítani a módszerrel. Ha nyelvtanulásról van szó, a nyelvtant is könnyebben a tanulók fejébe lehet verni a hang- és szagingerekkel? Vagy csak a szókincset lehet vele bővíteni? Alkalmas lehet a módszer az idősebb emberek emlékezetének karbantartására? És ha szándékoltan reaktiválunk egy emléket, az nem járhat azzal, hogy más dolgok könnyebben kihullanak a fejünkből?

Nagy kérdés továbbá az is, hogyan változnak meg az újbóli aktiválás hatására az emlékek. Jelenleg is zajlanak vizsgálatok annak kiderítésére, hogy vajon a külső inger hatására a teljes emlék felidéződik, vagy csak annak kulcsjellemzői aktiválódnak, a részletek pedig esetleg elvesznek menet közben.

Miközben a szakértők ezekre a kérdésekre keresik a választ, egyre többet tudnak meg az agyról, és annak különleges állapotáról, az alvásról is. Ahhoz képest ugyanis, hogy életünk harmadát ezzel töltjük még mindig nagyon keveset tudunk arról, mi történik alvás közben, és egyáltalán miért van szükségünk erre a tevékenységre.