I. oldal

Gazdasági összeomlás, éhínség, járvány, háborúk. Ezek az ősidők óta tartó átkok a jövőben sem változnak, sőt a megannyi harc, politikai konfliktus és szenvedés után 2200-ra még egy újabb nagy probléma, a túlnépesedés is felüti a fejét. Egyre biztosabbá válik, hogy kicsiny planétánk immáron nem képes egyedül ellátni minket. Megkezdődik hát a szomszédos bolygók kolonizálása, száz évvel később pedig útnak indul az első, fénysebességnél is gyorsabb, csillagközi telepes hajó.

Ezzel egy új, boldogabb és szebb jövő veszi kezdetét. A 2500-as évekre immáron több mint nyolcszáz kolóniát számlál az emberi birodalom, ám egy napon bekövetkezik az, amivel a science fiction írók mindig is ijesztgettek minket. 2525-ben a Harvest műholdjai idegen rádiójeleket fognak az űrben, majd nemsokkal később a teljes bolygóval megszűnik a kapcsolat. A UNSC csatahajókat küld a helyszínre, a korábban hárommillió telepest számláló kolónián azonban egyetlen túlélőt sem találnak. Helyette egy gigászi méretű idegen űrhajó, illetve egy üzenet várja őket: „Az elpusztításotok isteni akarat. Az eszköz pedig mi vagyunk.”

A Halo Wars a Master Chief előtti időkbe vezet vissza. Egészen pontosan 2531-ben járunk, hat évvel az első Covenant invázió kezdete után, és húsz évvel a Halo: Combat Evolved eseményei előtt. Az emberiség a kezdeti években sikerrel verte vissza az idegenek támadását, azonban később akkora Covenant flotta érkezett, hogy már a Spartan II program se bizonyult elég erősnek a védekezésre. Sorra vesztettük el a kolóniákat, a háború pedig lassan akkora méreteket öltött, hogy már a birodalom központja, a Föld sem volt többé biztonságban.

II. oldal

Az ellentámadást vezénylő Spirit of Fire csatahajón kezdünk, a cél pedig nem kisebb, mint a Harvest visszafoglalása. Forge őrnagyot és csapatát irányítva vetjük bele magunkat a háborúba, itt veszi kezdetét az új történet, és az az eseménysorozat, melynek következményeivel a Halo trilógiában egyszer már kénytelenek voltunk szembesülni. A játékmenet során vegyes feladatok várnak ránk, a küldetések elején még egy civil bolygó evakuálásánál is segédkeznünk kell, de jellemzően a klasszikusnak számító bázisépítős, megtámadós felállás érvényesül.

Az Age of Empires sorozatot is jegyző Ensemble Studios igazi régimódi RTS-sel örvendeztetett meg minket. Először építenünk kell egy központot, gondoskodni az energiáról és a nyersanyagellátásról, majd ha mindez megvan, nekiállhatunk az egységek gyártásának és a fejlesztésnek. Ha kiépült a védelem, és sikerült már előállítanunk egy jelentősebb hadsereget is, akkor végső lépésként megkezdődhet az ellenfél bázisának az ostroma is. A harcok során két régi elem is visszaköszön, és ez a kettő nem más, mint a hősök szerepe, valamint az egységek kő-papír-olló felépítése. Az előbbiben tisztünket is csatába küldhetjük, aki jelenlétével erősíti az egységek támadóerejét és kitartását, valahogy úgy, mint a Warcraft III hőseinek esetében is láttuk. A kő-papír-ollós megoldás szintén nem újdonság, ez pedig annyit tesz, hogy minden egységnek van egy olyan ellenfele, amit simán legyőz, és egy olyan is, ami őt pusztítja el játszi könnyedséggel. Okosan kell tehát felépíteni a sereget, ha csak Warthogokkal vagy Skorpió tankokkal indulunk el csatázni, akkor könnyen lehet, hogy fél óra szenvedés után ugrott az egész küldetés.

Egyjátékos módban az emberi hadsereg felett kell bábáskodnunk, Covenant kampány híján pedig egyedül skirmish módban állhatunk át a rossz oldalra. Bár a döntés miatt sok újságíró kritizálta a játékot, szerintem viszont csak így érezhető az a drámai hatás, melyet a történet áraszt magából. A bevetéseink során amúgy elsődleges és másodlagos küldetéseket is kapunk, amik mellett lehet koponyákat és a háttértörténet részleteit felfedő fekete dobozokat is gyűjteni, illetve mindig akad valami kis rejtett bónusz feladat, amiért cserébe achievementeket osztogat a játék. Egy-egy pálya után mindig van értékelés, és attól függően, hogy mennyire voltunk gyorsak és sikeresek, pontot, illetve medált kapunk. Ezeknek azonban már nincsen akkora jelentése, egyedül akkor számít, ha maximális teljesítményre, és az ezért járó gamerscore-ra hajtunk.

Egy ős PC-s el sem tudja képzelni, hogy milyen lehet egér és billentyűzet nélkül stratégiázni. Sokat dicsérték a kontrollerbarát Command & Conquert, ám a Halo Wars még annál is egyszerűbben oldotta meg a feladatot. A kurzor a megszokott módon itt is a képernyő közepére van ragasztva, azonban a korábbi sokgombos megoldásoktól eltérően itt alig kell valamit használnunk. A két kar a kamerát forgatja, az A gombbal lehet épületet, illetve egységet kijelölni, az X pedig mozgatja ez utóbbit. A gyártás hasonlóan könnyű, csak rá kell nyomni az épületre, a felugró kör alakú menüből pedig simán kiválasztható, hogy mit akarunk elkészíttetni. Nagyjából ennyit elég is megjegyezni, aki egy picit cifrázni akarja, az másodlagos tüzeléshez használhatja még az Y-t, illetve a két dömpert csoportos kijelölésre. Ez utóbbi viszont csak vagy a képernyőn látható egységeket, vagy az összes legyártott emberünket jelöli ki, saját számozott csoportokat sajnos nem hozhatunk létre. A gombokat amúgy rendkívül könnyű megjegyezni, a kurzor mellett ugyanis mindig megjelenik egy kis szimbólum, hogy mit nyomhatunk, illetve a buboréksúgó is folyton emlékeztet minket a kiosztásra.

III. oldal

A képi összhatás impozáns, mindig elvakít minket valami speciális effekt, a készítők pedig folyton játszanak a fényekkel, ami nagyon feldobja a hangulatot. Ha jól megnézzük a grafikát, akkor viszont láthatunk csúnyaságokat, a közeli képek minősége például hagy némi kivetnivalót maga után, bár kétségtelen hogy maga a prezentáció még így is felettébb igényes lett. A videók gyönyörűek, tűéles kép, és az utolsó pixelig kidolgozott részletek vezetnek át az eseményeken, a remek hangulatot meg csak fokozza a nagyszerűen sikerült aláfestőzene. Bár ezúttal nem Martin O'Donnell, hanem az Age of játékok zeneszerzője, Stephen Rippy írta a muzsikát, de a sok negatív kritika ellenére szerintem remekül sikerült a régi elemeket egy új, baljósabb és sötétebb main theme-be olvasztani. Érdemes ráYouTube-ozni, mert maximálisan visszaadja a Halo Wars hangulatát!

Kellemes és élvezetes játékot kaptunk, még a multiplayer mód is nagyon ott van, ám akad pár dolog, ami miatt nem érdemel 80%-nál jobb értékelést a Halo Wars. Először is, amolyan komolytalan, populáris stratégia irányvonalnak lehetünk tanúi a személyében, nagyon sokat nem kell gondolkozni a küldetések során, egyszerűen az nyer, aki több egységet tud a másik ellen küldeni. Nem vagyunk rákényszerítve, hogy fontos döntéseket hozzunk, gyakorlatilag csak az építkezések és a gyártás időigényes, utána minden megy gördülékenyen. Ennél kisebb, de szintén zavaró gond, hogy az egységek nem tudnak rendesen viselkedni, ha kijelölünk egy csapatot, akkor a gyorsabb járművek érnek oda először a célhelyre, ami nagy gond tud lenni, ha mondjuk ők nem képviselnek elég tűzerőt az adott ellenfél ellen. Előfordult velem még olyan is, hogy a csapat eleje már elkezdte támadni a Covenant bázist, de valami béna gyalogos egység pont az útba állt be, a skorpió tank pedig miatta nem tudott lőtávolba kerülni. Kezdődött a pepecselés, az egységek egyenkénti kijelölése és arrébb küldése, közben az ellenfél meg egy másik útvonalon ellentámadást indított a bázis ellen, úgyhogy azt se tudtam, hova kapjam a fejem. Nem valami okos tehát az AI útvonalkereső algoritmusa, ami egy stratégiánál bizony harcdöntő fontosságú tényező tud lenni.

Az Ensemble Studios megszűnésével nincs vége a Halo Wars-nak, ahogy a támogatást, valószínűleg a folytatást is a volt fejlesztőkből alakult Robot Entertainment veszi át. Második rész márpedig kell, hiszen mit ér egy milliós frencsájsz, ha a kiadó nem tudja évről-évre megkopasztani vele a vevőket. Jó játék lett a Halo Wars, hangulatos, igényes és izgalmas, engem maximálisan el tudott varázsolni - ahogy az egyik achievement is mondja: „ready for the sequel.”