Az első komolyabb találkozásom a Halo-val még 2008 decemberében volt, amikor a karácsonyfa alatt talált csomag egy XBOX 360-at rejtett a Halo 3, illetve a Gears of War 2 egy-egy példányával. Így a meghitt karácsonyi zenét csak a Gears-ből híres láncfűrész, a headshot kielégítő hangja vagy a jól megérdemelt kedves megjegyzések szakították meg testvéreim szájából a Halo-ban kiosztott Lipton teafilterek után. A már akkor tökélyre fejlesztett irányítás és gunplay rögtön megnyert magának a számomra az Unreal Tournament-ből ismert játékmódokkal. Ezért sose volt kérdés hogy a Halo megjelenéskor már pörgött is az aktuális generáció XBOX-ában.
Ez a mostani Halo Infinite-el sincsen másképp, bár ez a Microsoft mostani zászlóshajójával, a Gamepassal sokkal egyszerűbben és pénztárca-barátabban történt, mint a korábbi részeknél. Elég volt csak elindítani az XBOX-ot vagy PC-n az XBOX alkalmazást, és ahogy elérhetővé vált már lehetett is előtölteni hogy a hivatalos megjelenés napján rögtön indulhasson is John-117, azaz Master Chief újabb teljes kalandja (nem pedig három küldetés, mint a korábbi Halo 5-ben volt).
Mint mostanában szinte minden tripla AAA címnél itt is voltak gondok a megjelenésnél, a megfelelő grafikai minőség egy éves halasztást követelt. Szerencsére a Microsoft nem engedett a befektetőknek, akármennyire is rossz fényt vetett az éppen akkor megjelent XBOX series X/S játék nélküli startjára.
Azt kell, hogy mondjam, elég volt ez az egy év, hogy egy igazi Master Chief-hez illő játékot kapjunk. Nagyjából.
A régi motorosoknak indítás után feltűnhet, hogy a játék hiányos, és igen fájó dolgok nincsenek benne. Az első és legfontosabb a co-op teljes hiánya - nem csak az osztott képernyősé, mint az 5-ben volt, ami nagy felháborodást keltett és sajnos pontos dátumot még mindig nem adott meg a játékot fejlesztő 343 Industries, hogy azt mikor pótolják. Annyit tudunk csak, hogy a multiplayer második szezonjának a megjelenésére tervezik beletenni.
A második nagy hiány a multiplayerhez volt köthető, ez pedig a Forge és a PVP játékmódok közötti váltás, hogy ne csak véletlenszerűen adja meg a játék hogy mit játszik az ember. (Ezt később patchelték.) Azonban ha ezektől eltekintünk és elindítjuk a kampányt, rögtön egy akcióba csöppenünk, vagy legalábbis egy harccal teli cutscene fogad minket.
Egy ismerős fajokból, de ismeretlen vezetővel rendelkező frakció támadja meg a hajót, amit Chief próbál megvédeni - nem túl sok sikerrel. Ez az átvezető mintha a Destiny 2 alapjátékának az első 20 perce lenne a Halo világába áthelyezve. Szerintem ha csukott szemmel hallgattam volna, azt hittem volna rossz játékot indítok el. A videó első felében Chief játszi könnyedséggel likvidálja a végtelennek tűnő ellenfél mennyiséget, aztán megjelenik a vezér, aki mintha egy most berepült poloskát rakna ki az ablakon pöccint ki bennünket a légüres térbe.
Ekkor egy magára maradt UNSC pilóta a 3 mp alatt kopaszról dzsungel harcossá válása után megtalálja az űrben sodródó testünk, és kezdetét veszi a tutorial. Az ismeretlen ellenfél ismét ránk talál, majd végre átvesszük az irányítást. Újra megtapasztalható a már jól ismert és megszokott gunplay, amit a Bungie fejlesztett tökélyre, a 343 pedig csiszolgatta a saját ízlése szerint.
Újdonság, hogy a most már a sisakba épített elektronikának hála nem csak a távcsöves puskával lehet zoomolni, hanem minden kezünkbe akadó fegyverrel. Kiemelendő még a grappling hook, amivel már nem csak a földön való mozgás és manőverezés lesz egyszerűbb, de a pajzzsal rendelkező ellenfeleink dolgát is alaposan megnehezíthetjük. A rövid tutorial pálya alatt megismerjük az új frakciót a Banished képében, akik a korábbi frakcióktól különváltak mert megunták az állandó elnyomást és hogy mástól függenek.
Amint sikerül megmenekülni az elfogott hajórol megkapjuk a friss helyzetjelentést , miszerint a UNSC elesett és az irányítást átvette a Banished. Valószínűleg mi vagyunk az utolsó megmaradt emberek, de szerencsére a Chieftől megszokott nyugalom és kötelességtudat megmaradt, így rögtön elindulunk hogy egyedül visszaverjük az emberiségre leselkedő veszélyt.
Az Infinite igazi újítása a nyílt világ és a Ubisoft utóbbi 15 évben kiadott játékaiból jól ismert térkép megtöltése különböző mellék aktivitásokkal. Nagy a változatosság a szokásos bázis felszabadítástól kezdve egészen az ellenőrző pontokig, ahol a lehívható járműveket tudjuk felnyitni vagy az esetleges bajba jutott UNSC katonák kiszabadításáig, akik később követnek minket. A karakter a szokásoshoz képest jobban fejleszthető a pályán elszórt Spartan Core-ra keresztelt pontokkal, amikkel a már megszerzett felszerelést vagy a sztoriban fellelhető páncél-fejlesztéseket lehet erősíteni vagy új funkciókat megnyitni.
A sztori teljesítéséhez - ha valaki nem akar foglalkozni a felfedezésekkel csak a minimummal - kb. 7-11 órát vesz igénybe a nehézségétől függően. Személy szerint kezdésnek a Heroicot ajánlanám, ott érezhető már a kihívás és az AI is képes meglepetéseket okozni. Például egy bázis elfoglalásánál, amikor még nagy túlerőben érzik magukat lerohanással próbálkoznak, de ahogy érezhető hogy ez nem túl hatásos, próbálnak bekeríteni, a mesterlövész típusú ellenfelek pedig minél jobb szögbe kerülni, hogy köztünk nagy távolság és sok ellenfél legyen.
Ha valakinek minden nem teljesített feladat zavaró dolog a térképen, a játékidő akár 40 órára is kibővülhet.
Az egy év halasztás jót tett a játéknak mind grafikailag mind játékmenetileg. A karaktermodellek kidolgozottak, a tájak textúrái részletesek. A játékkal töltött idő alatt csak kisebb hibákkal találkoztam, amikor próbáltam a hook-al játszani és jó párszor egy sziklafalba ragadtam. Összességében olyan érzésem volt az Infinite közben, mint a L’ecsóban a kritikusnak, amikor megkóstolta az elé tálalt ételt és a gyermekkora jutott eszébe.Természetesen vannak hibái, sok mindent nem újítottak , de legalább egy kisebb vérfrissítésen átesett és ezért újra szívesen fogok leülni játszani ismerősökkel, amikor megjelenik a co-op hogy legendás fokozaton építsük újra a lerombolt UNSC-t.
