I. oldal

Amikor 2007-ben "befejeztük a harcot" a Halo 3-ban, már tudható volt, hogy Master Chiefre újabb megpróbáltatások várnak, hisz a Legendary nehézségű végigjátszás után látható volt egy különös bolygó a Forward Unto Dawn romjai mögött. Bár a Bungie a 2010-ben megjelent Reach-csel hivatalosan is abbahagyta a Halo-gyártást, a Microsoft nem szívesen mondott volna le minden idők egyik legtöbbet tejelő franchise-áról, így összeboronált egy brigádot mindenféle zseniális fejlesztőből, és kiadta az ukázt: kell a Halo 4, méghozzá Xbox 360-ra, van két évetek rá, csipkedjétek magatokat! Bár nem vártunk forradalmat (nem is kaptunk), gondoltuk, hogy jó lesz a Halo 4, és mit ködösítsünk, az is lett. A Bungie-nál vajon csuklanak?

Master Chief visszatér

Oké-oké, én kérek elnézést az ötlettelenség mocsarában lubickoló belcím miatt, de hát ha egyszer ennyire adja magát! A Halo 4 egy az egyben ott veszi fel a fonalat, ahol a 3. rész letette, igaz, eltelt pár esztendő, amit Chief kriosztázisban átaludt. Az emberiség már nem áll háborúban a Covenanttal, sőt, az elite-ek és az emberek egymás hátát támasztva részegednek az űrkocsmákban, miközben háttérben pár cuki grunt dúdolja az internacionálét. Mindebből persze John és Cortana mit sem észlelnek, hisz elhagyatva sodródnak az űrben, míg bele nem futnak egy renegát Covenant flottába, melynek kapitányai minden bizonnyal nem csípik ezt a nagy szeretetet. A játék egyből a lecsóba csap, nincs semmi felvezetés, vagy nyomasztó, lassú kezdés, mint anno a Reach-ben.

Kapunk viszont egy sor szétlőhető idegent, na meg egy heveny szívszédülést, mert a Halo 4 úgy néz ki az Xbox 360 hétéves hardverén, mint eddig semmi más. Ritkán kezdem egy cikket a grafika méltatásával, de ez esetben egyszerűen kénytelen vagyok kivételt tenni, mert a 343 Industries munkája szó szerint lélegzetelállítóra sikeredett. Persze, akik Ultrán zúzzák a Battlefield 3-at 64 fős csaták közben is, most nyugodtan legyinthetnek, de nem árt figyelembe venni a tényt, hogy ez egy konzolexkluzív cím, ráadásul a legrégebbi jelengenerációs gépen. A helyszínek kidolgozottsága, a textúrák minősége, a karakter-animációk, a fények és árnyékok játéka... le a kalappal, 343! Ráadásul mindez viszonylag stabil 30 fps-sel "repeszt", ami ismerve a korábbi Halók nyögvenyelős szaggatását, kiváltképp dicséretes dolog.

Miután kigyönyörködtük magunkat, jöhet a fekete leves: a történet aligha nyújt meglepetéseket egy régi vágású Halo-veteránnak. A Forerunnerek előhúzása a kalapból annyira nyilvánvaló volt, hogy akinek eddig nem jutott eszébe, inkább játsszon mással. A fordulatok sem hoznak újdonságokat, ami viszont mégis megmenti a sztorit, az a karakterközpontú forgatókönyv. Noha egy Shakespeare darabtól így is messze áll, a Halo 4 az eddigi legemberibb Master Chief-sztori, mely a Reach sötét, reménytelen tónusát is megörökölte (aki esetleg nem tudná, egy új trilógia nyitófejezetéről van szó, így a végkifejlettnek sem kell giccsben tocsognia). Javult a dialógusok minősége, árnyaltabbá vált a karakterek motivációs háttere, szóval van itt fejlődés azért. Akiket érdekel Cortana és Master Chief románca (mert mondjuk ki, kettejük kapcsolata sokkal összetettebb, mint egy bajtársi kötelék), azok meg lesznek elégedve, sok kérdésre viszont nem kapunk választ - sebaj, majd a Halo 5-ben és 6-ban.

[bold]

[/bold]

II. oldal

Cortana új mellei

A történet rendben van, a látvány lenyűgöző, a játékélmény pedig olyan, amilyen eddig is volt. Itt akár abba is hagyhatnám a cikk írását, mert sajnos tény, hogy az egyjátékos kampány aligha mutat olyat, amit eddig ne láthattunk volna. Érthető, hogy a 343 igyekezett óvatosan játszani, hisz új csapatról lévén szó, sokan kételkedtek benne, hogy felérnek a feladathoz, arról már nem is szólva, hogy a Halót mindenki ugyanazért a két dologért veszi meg: az epikus kampányért és a multiplayer-módért. Utóbbiról még szó lesz, most viszont vegyük szemügyre az egyjátékos szegmenst, melynek tervezése előtt a készítők minden bizonnyal végigülték a "Halóképző kezdőknek" című egyetemi kurzust.

A játékmenet nagyjából így néz ki: felkapunk két fegyvert, meg pár gránátot, belépünk egy nagy terembe (ez lehet épület, vagy egy nyílt rész, végső soron mindegy), majd nekimegyünk az első sor ellenfélnek, és addig-addig küzdünk, míg meg nem jelenik a képernyőn a "Checkpoint reached" felirat. Klasszikus Halo, pont, ahogy szeretjük, annak minden negatív és pozitív jellemzőjével. Előbbiek sora persze sokkal kurtább: a pályákon néha durván unfair módon helyezték el a mentési részeket, és a lőszer is hajlamos kifogyni, ami az eddigi epizódokra nem volt jellemző ilyen mértékben. "Zavaró" lehet továbbá, hogy ez nem egy cső-FPS: bár egy út áll rendelkezésünkre a továbbhaladáshoz, azt hatalmas területek veszik körbe, melyek ellenfelek tucatjait rejtik, akik ráadásul vészesen okosak is.

A Halo híres a kiváló mesterséges intelligenciáról, és ez alól szerencsére a negyedik rész sem kivétel. Sőt, az AI még a Reach-et is felülmúlja, ami nagy szó - bár minden valószínűség szerint ugyanaz a rutin dolgozik a programban, csak kicsit finomítva. A különböző ellenfelek viselkedése mindig más és más, összehangolt támadásaik, színlelt visszavonulásaik, halálpontos lövéseik és gyilkos gránátjaik pedig egy életre megtanítják nekünk tisztelni a galaxis többi intelligens katonáját. A kihívás mértéke nehézségtől függ, jómagam tapasztalt Halósként Heroicon kezdtem neki a kampánynak, és már lélekben készülök a Legendary végigjátszásra, egyedül (ahogy a Reach-ben, úgy a Halo 4-ben is jár érte külön achievement) - mindkét fokozat rajongóknak ajánlott elsősorban, a többiek a Normállal is ellesznek egy ideig. A játék hossza egyébként 10 óra körül van, ami több a Reach-énél, de kevesebb a Halo 3-énál (elsőre, legalábbis).

III. oldal

[bold]Fegyverbanzáj

[/bold]

Mivel a sztori szerint immár a kihaltnak hitt Forerunnerekkel is összerúgjuk a port, nem lehet elkerülni az új ellenfeleket; ők a prometheanoknak nevezett AI-védelmezők, akik saját fegyvereket is hoznak magukkal. Noha lett volna alkalom brillírozni velük, kiábrándító módon szinte ugyanazt kapjuk, mint eddig. A promethean knightnak nevezett gyilkos robotok tulajdonképpen az elite-ek megfelelői: marha sok lőszer kell beléjük, és ha leesett róluk a páncél, ugyanúgy nekünk rohannak, mint a gyíkszerű covenant-katonák. A kutyákra emlékeztető, négylábú ellenfelek újak, de azon túl, hogy felmásznak a falakra, sok meglepetést nem tartogatnak. A prometheanokat csak az teszi igazán veszélyessé, hogy folyton szerelődrónok, úgynevezett watcherek repkednek körülöttük, és míg le nem szedjük őket, képesek felgyógyítani magukat, sőt, még a halálból is visszatérnek - megoldás: először mindig daráljátok le a watchereket, utána ráértek foglalkozni a többi bádogemberrel.

Az arzenál sem hoz sok újdonságot. A már megszokott és megszeretett fegyverek között örömmel látjuk viszont a pisztolyt, ami megtarthatta a zoom funkciót, és persze a plazmapisztollyal is ugyanúgy robbantgathatjuk le az elite-ek energiapajzsát, ahogy régen tettük. A kristályvető "süni" sokkal erősebb lett, jelenleg a felhozatal talán legjobb fegyvere, a távcsöves rohampuska pedig most is csak egy-egy golyót lő, hála az égnek. A Forerunner mordályok, azon túl, hogy nagyon jól néznek ki, gyengék és egyszerűek: van mesterlövész puska, erősebb mesterlövész puska, golyószóró, pisztoly, gránát... semmi különös, tényleg. Érdekességük, hogy a szétlőtt ellenfelek maradványaiból lehet lőszert szerezni hozzájuk, de ezzel ki is fújtak Master Chief új játékszerei. Csalódás? Igen is, meg nem is: a Forerunner technológia hagyott teret a kreativitásra (elég megnézni a főgonosz gömb alakú űrhajóját), amivel nem éltek kellően, de az is lehet, hogy csak a Halo 5-re vár a 343, hogy egy következő generációs konzolon kápráztassanak el bennünket a soha nem látott meglepetések garmadájával. Most még megelőlegezzük a bizalmat, reméljük, nem bánjuk meg.[bold]

[/bold]

IV. oldal

A többjátékos mód

A jó, de végső soron újításoktól mentes kampányt a multiplayer menti meg, ennek az opciónak köszönhető, hogy a Halo 4 most is az év egyik legnagyobb durranása, és az Xbox 360 idei felhozatalának legfontosabb játéka. A kooperatív akció szerelmeseinek ott a Spartan Ops, mely epizódokra, évadokra osztva mesél el egy legfeljebb négy főre szabott, kooperatív sztorit. A lemezen már most megtalálható az első öt epizód, amik egyelőre viszonylag rövid, túlerő elleni összecsapások, a Gears of War hordamódjának mintájára. Újdonságot nem nagyon hoznak, de még így is élvezetesek, és a kezdeményezés már önmagában is dicséretes - főleg, hogy a játék megvásárlásával az összes részt ingyen tölthetjük majd le, nem kell season passt, meg egyéb baromságokat vennünk a 60 eurós áron túl (köh-köh, CoD, köh).

A kooperatív játék persze csak egy lehetőség, aki szeretne, nekieshet a megannyiféle kompetitív összecsapásnak, melyeket egy Call of Dutyt idéző rendszerrel bolondítottak meg. Már a Reach-ben is szerepelt a páncélunk testre szabhatósága, sőt, rangokat is szerezhettünk, most viszont már fegyvereket oldhatunk fel, fejleszthetjük a felszerelésünket, mi több, taktikai és támogató csomagokat vehetünk, melyekben mindenféle, tényleg előnyünkre váló skillek csoportosulnak – ilyen a gyorsabb kitárazás, hogy egy példát említsünk. Ugyanakkor a játék lassabb, megfontoltabb tempója garantálja, hogy a feloldott extrákat csak akkor használhatjuk ki, ha okosan, taktikusan küzdünk. A rush-nak itt nincs semmi előnye, fontosabb, hogy mindig legyen B-tervünk, és úgy ismerjük a pályákat, mint a tenyerünket.

Újdonságnak számít továbbá, hogy a multiban megszabhatjuk, milyen felszereléssel essünk neki a csatának. Vannak profilok is, így ha valaki el akarja menteni a kedvenc loadoutját, csak rajta - bizony, a Halo is lefeküdt a modern trendeknek, de ez nem baj, mert így is meg tudja őrizni eredetiségét. Bár hosszasan lehetne ecsetelni a különböző játékmódokat (már van Dominion is, meglepetés-meglepetés), a kiegyensúlyozottságot, vagy a pályákat, ezzel csak az időt és a helyet pazarolnánk. Hisz, aki ismeri a sorozatot, tudja, hogy nem fog csalódni, a Halo 4 többjátékos módja pedig hónapokra, évekre leköthet bárkit, akinek van türelme hozzá (értsd: a fiatalabb CoD-fanboyok nem fogják élvezni, mert nem nekik lett kitalálva).

V. oldal

[bold]

Az új király?[/bold]

A Halo 4 nemzetközi értékelései az egeket verik, ami két tulajdonságának tudható be: egyrészt képes volt megugrani a lécet, ami az új csapat miatt végig kérdéses volt, másrészt pedig ugyanolyan, mint a többi Halo, ergo a régi részek rajongói meg lehetnek elégedve. Akik újdongásokra vágytak, csalódtak, de ha jobban belegondolunk, a Halót sosem azért élveztük, mert annyit változott, hanem mert míg a világ összes shootere egyre közelebb és közelebb kerül a CoD-hoz, addig a Halo marad Halo.

Az epikus zenei aláfestés, a dinamikus, filmszerű jelenetek, az összetett multiplayer, a fejlett AI... Hát igen, ezek azok a dolgok, amik elsőre eszünkbe jutnak a sorozatról, s melyek a Halo 4-ben is megtalálhatók. Éppen ezért kijelenthetjük, hogy a 343 munkáját minden rajongónak ajánlható - azoknak is, akik fanyalognak a kevés újdonság miatt, és azoknak is, akiknek pont jó így a játék. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy ahogy minden franchise, a Halo is begyepesedhet, és ha a minden bizonnyal nextgen Halo 5 nem villant valami frisset, elbúcsúzhatunk a 90+-os átlag értékelésektől.

Ó, igen, még valami, mielőtt vettek egy pillantást a lenti értékelőre! A grafikát a platform képességeihez, és a többi rajta megtalálható játékhoz mértem, százalék pedig, bár megegyezik a Reach-ével, elsősorban az összetettségnek és a multinak szól - tehát szólóban a Bungie hattyúdala maradt a király.

Platform: Xbox 360