Half-Life: Alyx – Héftőn jön Index szállítmány, egy kezes mód és még sok más

Több médium is megígérte, hogy az elkövetkezendő napokban még több új információkkal fognak tudni szolgálni.

Half-Life: Alyx – Héftőn jön Index szállítmány, egy kezes mód és még sok más

Pár nappal ezelőtt robbantak be a Half-Life: Alyx legújabb videói, és egyértelműen látszódik az érdeklődés a játék iránt.

Az IGN nem sokkal az első után készített is egy másik videót, amiben már konkrétan a Valve egyik programozója Robin Walker és Corey Peters pálya dizájner mesél nekünk a dolgokról.

A videóban elmondják, hogyan próbálják a játékosokat megtanítani a játék kezelésére, mint például a fegyver újratárazása és a környezet felhasználására.

A játék elején szándékosan viszonylag gyenge ellenfeleket pakoltak be, hogy a játékosok az izommemóriájuk segítségével begyakorolhassák a mozdulatokat és a kezdetektől fogva úgy tervezték, hogy bárkinek ez lehessen akár a legelső VR élménye. Nem akartak senkit sem elijeszteni, de be akarták hozni a Half-Life érzést már a legelején.

Elmondásuk szerint az egyik legérdekesebb és legszórakoztatóbb dolog mindig az volt a fejlesztés során, amikor látták az új tesztelőket, hogy mennyit bénáznak a harc hevében. Újratöltenék a fegyvert, de elejtik a tárat, lőnének, de elfelejtik a fegyvert felhúzni, kapkodnak, mert érkezik feléjük a zombi, mind-mind olyan szórakoztató szituációt szült, ami egy nem VR-os játékban egyáltalán nem tűnik viccesnek.

Megtudtuk, hogy a töltények száma a tárban lévő tényleges számtól függ. Vagyis, ha újratöltjük a fegyvert úgy, hogy volt még benne 3 töltény, akkor azt a 3-at el is veszítjük.

Adam Savage’s Tested csatornájától Normannak szinte mindenki másnál korábban volt már lehetősége kipróbálni a Half-Life: Alyxot, készítettek is egy videót az első alkalomról, most annak folytatásaként történt a beszélgetés a játék fejlesztéséről.

Többek között itt szó esett arról, hogy igyekeznek a fejlesztők mindent megtenni, hogy a játék egy kézzel is játszható legyen. Sajnos ugyanis nem mindegyik Half-Life játékos rendelkezik tökéletesen működő két karral, így viszont dolgoznak rajta, hogy egy kontrolleren minden meglegyen.

A játékot úgy tervezték meg, hogy bármennyi helye is legyen a játékosnak, tudjon vele játszani. A gravity kesztyűnek hála például nem kell messzire utánanyúlni a dolgoknak, így szoba mérettől kezdve egészen az íróasztaltól/kerekesszékből is tökéletesen játszható lesz.

Viszont azt is megtudtuk, hogy a teleportációs és a dash mozgással nem csak egyszerűen megjelenik a játékos itt-ott, hanem konkrétan hatással van a környezetére, ugyanúgy, mintha folyamatos mozgással tenné meg az az utat.

Az Index tulajdonosok a SteamVR Enviroment rendszerén keresztül az otthonukban már megtekinthetnek két helyszínt is. Az alábbi videókban megnézhető, mennyire is lesz végletekig kidolgozott a játék.

Russell’s Lab:

City 17:

Ha valaki nem rendelkezik Index kontrollerrel vagy headsettel, akkor a SteamVR-ba belépve a saját VR szemüvegével rácsatlakozhat a publikus szobákra.

A Valve a múlt héten kiküldte az e-maileket, akik feliratkoztak a Valve Indexre, hogy hétfőn, 18 órakor lesz az Index elérhető a Steam áruházban, viszont felhívják mindenki figyelmét, hogy a készlet valószínűleg még aznap el fog fogyni.

Vagyis, aki szeretne magának egy Indexet, annak résen kell majd lennie. Egy jó tanács: ha vásárolnál, ne legyen a kártyádon költekezési limit beállítva.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap