A Microsoft is felszáll a hajtogatható kialakítás vonatra, viszont a vállalat azoknak a sorát erősíti, akik nem hisznek abban, hogy a flexibilis megjelenítők már piacérettek – ilyen például az LG. Éppen ezért mindkét masináját úgy alakította ki, hogy a két részben teljesen különálló panelek helyezkednek el, és amikor a szükség úgy hozza, akkor pedig a szoftver úgy kezeli ezeket, mintha egy felület lenne az egész. A Surface Neo egy notebook méretű megoldás, a Surface Duo pedig mobilokhoz mérhető, és mindkettőt táblagépé lehet nyitni, persze különböző képátlókkal.
Surface Neo
Először nézzük a Surface Neo modellt, ami annyiban közelebb áll a Microsofthoz, hogy a Windows 10 operációs rendszer fut rajta, vagyis annak egy különleges változata, a Windows 10 X. Ez a szerkezet kettő darab 9 hüvelykes megjelenítővel rendelkezik, és amikor egybe vannak ezek nyitva, akkor egy 13 colos tabletet adnak ki. Mint minden hajtogatós masinánál, a zsanér itt is nagyon fontos.
Egy olyan zsanért tervezett ide a vállalat, ami több pozícióban lesz képes stabilan tartani a szerkezetet, és 360 fokban lehet körbe forgatni a paneleket, szóval úgy dönti az ember, ahogy csak kedve tartja. Állítólag a Microsoft az eddigi legvékonyabb LCD panelt pakolta a termékbe, így tudta azt elérni, hogy csak 5,6 milliméteres a szerkezet. És a tömege pedig szintén nagyon jó, mindössze 655 grammot nyom.
A Surface Neo esetében a lehető legjobb produktivitásról szeretnének gondoskodni a redmondiak, éppen ezért a készülékhez hozzácsaptak egy érintőtollat és egy fizikai billentyűzetet is. Ezek mágnesesen csatlakoznak a készülék házához, így a tollat elég feltapasztani a hátlapra, a gombsort pedig használat közben rá kell hajtani az alsó képernyőre, és a szoftver ehhez is képes alkalmazkodni, és akár virtuális érintőpadot is biztosít. A billentyűzet bárhol elhelyezhető a készülék körül egyébként, mert teljesen vezeték nélküli, plusz még vezeték nélküli eget is lehet hozzá társítani Bluetooth kapcsolat révén.
A Microsoft nem volt túlzottan közlékeny a hardveres jellemvonásokat illetően, de azt még mindenképpen kiemelte, hogy az Intel processzorával lesz felszerelve a masina, itt szó nincs az AMD chipek bevetéséről. Egy egyedi igényekhez igazított Intel Lakefield egységet fog alkalmazni a Surface Neo. Az Intel 11. generációs IGP-je tökéletesen fogja vezérelni a különálló képernyőket minden helyzetben. És végül arra is fény derült, hogy a szerkezetet Gorilla Glass üveg védi.
A Surface Neón futó Windows 10 X operációs rendszer különlegessége, hogy direkt egy ilyen környezetbe lett optimalizálva. Ennél a rendszernél kiemelten nagy figyelmet kap a két képernyős megjelenítés, és elképesztően dinamikus használatot tesz lehetővé minden körülmények között. A Microsoft újítása nagyon intuitív módon fog működni, és a megszokott gesztusokkal lehet majd például a megjelenítőn elpakolni a tartalmakat, csak itt például a képernyő felosztása nemcsak szoftveresen fog megtörténni, hanem valóban a különböző képernyőkön eltérő tartalmak pöröghetnek. Elképesztően változatos lehetőségek lesznek itt, és a vállalat a programok fejlesztőivel is együtt működik annak érdekében, hogy specifikus szoftverek is készüljenek a kétképernyős felhasználáshoz. És egyébként minden program működni fog, ami megy a Windows 10-zel, de néhány grafikus elem, így például a Start menü át lett alakítva.
A Surface Neo a Windows 10 X rendszerrel a 2020-as ünnepi időszakban kerül majd a boltokba, ami október-decemberi megjelenést feltételez, pontosabb időintervallumot viszont nem kívánt megadni a Microsoft. Magát a Windows 10 X-et pedig az ASUS, a Dell, a HP és e Lenovo is alkalmazni fogja duálpaneles szerkezetekben jövőre.
Surface Duo
Most pedig nyergeljünk át az Androidra, ami a Surface Duo készülék kapcsán került reflektorfénybe. A Microsoft nem vitte túlzásba a tervezőmunkát, ez a szerkezet a felépítését tekintve teljes olyan, mint a Surface Neo, szóval 360 fokban körbe forgatható és jóformán ugyanolyan a zsanérja, de még a ház vonalvezetése is. Az viszont már nagy eltérés, hogy itt kisebb a kijelző, mindössze 5,6 hüvelykes, ami még az egybenyitást követően is csak 8,3 colos felületet ad ki, szóval szerényebb, mint a Surface Neo egyetlen panelje. Ezzel a masinával is lehet használni az érintőtollat, és a produktivitást itt is kiemelte a vállalat.
A Microsoft az utóbbi időben nagyon gazdag alkalmazáskínálatot hozott létre az Androidon, és jó minőségű programokat kínál, ezeket pedig a Surface Neo előre telepítve fogja szállítani, kezdve a Microsoft Launcher grafikus felülettel. De persze ott lesz a gépezeten a Google Play-szolgáltatások csomagja is. A felhasználók játékra is alkalmazhatják majd a különleges gépet, streamelhetik a tartalmat, aminek a hátterében szintén a Microsoft szolgáltatása áll majd az Xbox érához fűződően (Project xCloud). Az Android 10 operációs rendszer már úgy lett megalkotva, hogy komolyan veszi a hajtogatós dizájnokat, és megfelelő hátteret nyújt a specifikus appok számára, illetve kiválóan tudja kezelni az olyan helyzeteket, amikor fel kell osztani a képet.
Nem okostelefonként beszélt a Surface Duóról a Microsoft, de egyébként mindent meg lehet tenni vele, amit egy mobillal. Támogatja a telefonhívásokat is, szóval emellett nem kell külön mobilt magánál tartania az embernek, de mivel nincs külső kijelzője, egy kicsit kényelmetlen lesz a használata, mert körbe kell forgatni a hívások bonyolításához. A szerkezet belsejében a Snapdragon 855 mobilplatform lapult a bemutató során, de mivel ez sem mostanában fog a boltokba kerülni, így ezt akár még le is cserélheti a vállalat a rajtig. Arról pedig nem esett szó, hogy lenne 5G támogatás, pedig egy ilyen eszköznél a kiváló kapcsolati lehetőségek tennék fel az i-re a pontot.
A Surface Neo ugyanúgy a 2020-as ünnepi időszakban várható, mint a Suface Neo. Az árazásról egyáltalán nem esett szó, de minden bizonnyal egyik szerkezet sem lesz túlzottan olcsó.