A csillag 1400 fényévre van a Földtől, és egykor nagyon hasonló volt a Naphoz. Mostanra azonban a csillagfejlődés aszimptotikus óriás nevű ágára került. Ezen olyan csillagok találhatók, amelyek kifogytak a magjukban a hidrogénből, és héliumot kezdenek égetni, miközben felfúvódnak. Az így keletkezett vörös óriás a következő évmilliók során újra és újra összehúzódik, majd ismét kitágul, és általában minden tágulással egyre nagyobb lesz.
Az utolsó ilyen ciklus végén válik aszimptotikus óriássá: ez a szakasz több tíztől több ezer évig terjedhet. A csillagok ilyenkor akkorára fúvódnak, hogy gravitációjuk a felszínen gyakorlatilag nullára csökken, és emellé rendkívül fényesek. A V Hydrae a Nap energiájának több mint 10 ezerszeresét sugározza ki, vagyis minden felszíni molekulára óriási kifelé irányuló erők hatnak, amelyek folyamatosan elhordják a csillag részecskéit.
Ez a csillagszél normál esetben nagyjából szférikus, vagyis minden irányban egyformán terjed. A V Hydrae azonban ebben sem hétköznapi: az ALMA teleszkóppal végzett legfrissebb megfigyelések alapján a csillag lapos gyűrűk sorozata formájában szabadul meg az anyagtól, amelyek 40 ezer kilométer per órás sebességgel távolodnak az égitesttől. Emellett ezekre a gyűrűkre merőlegesen is bocsát ki anyagot, keskeny kúpok formájában, amelyek hasonló sebességgel távolodnak.
De ez még mindig nem minden. 8,5 évente a V Hydrae kibocsát egy-egy sűrűbb anyagcsomót is, amelyek a gyűrűkre merőlegesen távoznak 700 ezer km/órás sebességgel. Ezeket a csomókat éppen ezért golyóknak nevezik a szakértők. A golyók elég anyagot tartalmaznak több mint egy tucat Hold formálásához, és ekkora mennyiségű matéria felgyorsításához elképesztő energiák kellenek.
De miért történik mindez? A háttérben egy most megjelent tanulmány szerzői szerint két dolog áll. Az egyik, hogy a V Hydrae majdnem biztosan nem egyetlen csillag, hanem kettő. A bináris rendszer egyik tagja aszimptotikus óriássá vált, és az általa ledobott anyag egy része csapdába esett a másik csillag körül. Ez az anyag korongot formál, ami magyarázatot kínál a V Hydrae pár évenkénti elhalványodására is, ilyenkor a korong kitakarja a nagyobbik csillag fényének egy részét. A második csillag valószínűleg elliptikus pályán kering, és amikor a legközelebb van az óriáshoz, a két égitest olyan interakciókba kerül, amelyek a golyók kibocsátáshoz vezetnek.
A kettős rendszer arra is magyarázatot kínál, miért ereget az óriáscsillag gyűrűket. Ha egyedül lenne, az anyag szférikusan távozna róla, a két csillag azonban olyan gravitációs rendszert alkot, amelyben az anyag ezek keringési síkja mentén rendeződik. De miért nem folyamatos ez az anyagkibocsátás? Itt jön be a képbe a másik jelenség, mégpedig az, hogy az óriásicsillag vélhetően periodikus kitöréseken megy át. Vagyis nem folyamatos a róla induló erős csillagszél, hanem ez inkább időnként megjelenő, intenzív „széllökések” formájában realizálódik. Ezek a széllökések évekig is eltarthatnak, aztán elhalnak, ilyenkor a gyűrű anyagutánpótlása megszakad, és egyre távolabb kerül a csillagtól.
Az ALMA adatai alapján hat gyűrű tisztán látható, és ezek sebességéből, illetve méretéből a korukra is lehet következtetni. A belső gyűrű 270 éve került kibocsátásra, a többi pedig rendre 485, 780, 1220, 1470 és 2150 éves. A gyűrűk közelebbi vizsgálatából az is kiderül, hogy ezek nem teljesen egyformán tájolódnak. Egy kicsit dülöngélnek egymáshoz képest, ami a vélhetően annak lehet az eredménye, hogy a másik csillag pályasíkja és az óriáscsillag egyenlítője nem esik teljesen egybe.
A V Hydrae másik érdekessége, hogy egy széncsillagról van szó, amely sokkal több szenet tartalmaz a légkörében, mint a legtöbb csillag. Ezek a csillagok jellemzően nagyon vörösek, a távcsőben úgy ragyognak, mint a rubintok. A szén a magban keletkezik, majd a felszínre kerül, és ahogy lehűl, majd egyre távolabb sodródik a csillagtól, komplex szénláncokat, gyakorlatilag kormot képez. A szén oxigénnel kombinálódva szén-monoxiddá is alakulhat, amit szintén megfigyeltek a V Hydrae kapcsán.
A V Hydrae jelenleg nagyon instabil helyzetben van. Haldoklik, de még működik, és abban a rövid szakaszban tart a fejlődésben, amit a szakértők a bolygóköd előtti állapotnak hívnak. Ahogy egyre több anyagot vet ki magából, egyre csökken a tömege, és az anyag egyre gyorsabban dobódik le róla. Amikor a mag feltárul, az ezt kísérő ultraibolya kitörés gerjeszteni kezdi a környező anyagot, amely így fényleni kezd, vagyis bolygóköddé válik. A V Hydrae nyomán hátramaradó bolygóköd minden jel szerint fenomenális lesz, kár, hogy mi magunk még nem fogjuk látni, mivel pár ezer évet még biztosan várni kell rá. Mindenesetre lenyűgöző, hogy egy ennyire közeli csillagnál lehetünk tanúi ennek a csillag életében nyúlfarknyi periódusnak.
