A Vádi Szúra II (Képek völgye II) nevű egyiptomi sziklarajz-lelőhelyet 2002-ben fedezte fel egy francia kutatócsoport. A barlang megtalálása óta a Szahara leggazdagabb sziklarajz-lelőhelyének számít, hiszen falait több ezer festett ábrázolás borítja, köztük vadállatok, emberek és furcsa, fejetlen lények képei, amelyek után a hely nem hivatalosan a Szörnyek barlangja elnevezést kapta. A lelőhely mindössze néhány kilométerre van jóval híresebb névrokonától, a Vádi Szúra I-től, avagy az Úszók barlangjától, amelyet Almásy László gróf fedezett fel 1933-ban.
A Vádi Szúra II falain több száz emberi kéz lenyomata is megfigyelhető, ami azért érdekes, mert ennyi hasonló alkotást együtt egyetlen szaharai lelőhelyen sem találtak eddig. Ami még furcsább, a kézlenyomatok között 13 nagyon apró is szerepel. A barlang felfedezését megelőzően kisgyermekek hasonló, festett kéznyomaira kizárólag ausztrál sziklákon akadtak rá a szakértők, a Szaharában azonban még sosem láttak hasonlót. A barlang falának azon részei különösen meghatónak tűntek, ahol az apró kéznyomok nagyobb kezeken belül láthatók. A sziklarajzok vizsgálata azonban nemrégiben váratlan fordulatot vett, kiderült ugyanis, hogy a piciny gyerekkezek nyomának hitt lenyomatok valójában nem is emberi eredetűek.
A pici kéznyomok emberi eredetét elsőként Emmanuelle Honoré, a McDonald Intézet régésze kérdőjelezte meg. A kutató 2006-ban járt először a lelőhelyen, és nagyon meglepte, hogy milyen aprók, és milyen hosszú ujjakat ábrázolnak a lenyomatok. A szakértő úgy döntött, hogy megvizsgálja, mekkora kéznyomokat hagynának a 37–41. hétre született emberi újszülöttek, majd tekintetbe véve a sziklarajzok méretét, koraszülött (26–36. hétre született) babákkal is megismételte a méréseket.
Az adatokat egy francia kórház újszülöttosztályán gyűjtötték össze a kutatók, és az eredményekből az derült ki, hogy nagyon valószínűtlen, hogy az apró szaharai kéznyomok emberi csecsemőktől származnak. De ha nem emberiek a nyomok, akkor vajon minek a lenyomatai lehetnek? A pici kezek és ujjak pozíciója csaknem minden lenyomaton eltérő, amiből a kutatók arra következtettek, hogy a nyomok „mintái” rugalmas, ízelt objektumok voltak, vagyis ezek nem fából vagy agyagból készült „nyomdákkal” készültek, hanem valószínűleg állati végtagok segítségével.
Honoré kezdetben úgy vélte, hogy a nyomok majmoktól származhatnak, de az arányok ebben az esetben sem stimmeltek. Végül a párizsi Természettudományi Múzeum egyik munkatársa azt javasolta a lenyomatok láttán, hogy azok eredetét kutatva a szakértők nézzenek körül a hüllők között is. Az ötlet kiválónak bizonyult: a „babakezek” a vizsgálatok alapján a pusztai varánuszok (esetleg a fiatal krokodilok) mellső lábnyomaihoz hasonlítanak a legjobban. Mivel varánuszok máig élnek a régióban, és a helyi nomád törzsek saját védőállataik közt tartják ezeket számon, jelenleg az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy ezen hüllőkhöz kötődnek a nyomok.
A lenyomatok nem emberi eredete nagy meglepetés az afrikai sziklarajzok kutatói számára, mivel az állati lenyomatok az eddigi leletek alapján elsősorban az ausztrál és a dél-amerikai lelőhelyeket jellemezték. Érdekes ezen felül, hogy az állati nyomok az emberi kéznyomokkal vegyítve bukkannak fel a barlang falán, és ugyanazzal a festékanyaggal rajzolták körbe mindegyik végtagot.
Honoré egyelőre nem akar messzemenő következtetéseket levonni az állati nyomok jelenlétéből, de véleménye szerint ezek az alkotások egy olyan kultúra nyomai, amely még sokkal inkább a természet részének képzelte magát, mint napjaink emberei. A rajzok mélyebb értelmezése előtt azonban azok alaposabb tanulmányozására lesz szükség. Az újabb eredményeket pedig különösen nagy izgalommal várják a kutatásban résztvevő újszülöttek szülei, akik nagyon lelkesek, hogy gyermekeik segíthetnek megfejteni egy érdekes tudományos rejtélyt, mondja Honoré.
