GTX960 – A különleges középpályás csatár

Az nVidia egy 128 bites memória adatsínnel rendelkező kártyával bizonyítja, hogy mennyire hatékony a Maxwell architektúra. A GTX960 a specifikációját ismerve meglepő

GTX960 – A különleges középpályás csatár

GTX960

Az nVidia Maxwell architektúrája már meghódította a középkategória alját és a felsőkategóriát is, így éppen ideje volt, hogy bemutatkozzon az egyik legfontosabb árszegmensben, a középkategória tetején is. Pletykákat már elég régóta lehetett hallani az új vasról, az elsők még decemberre dátumozták, ám végül a mai napon jelent meg. A GTX960 mindent tud, amit a nagy testvérei, tehát például hardveresen támogatja a VXGI-t, az MFAA-t, és minden eddiginél jobb veszteségmentes színtömörítést használ a memóriája tartalmán. Ezen újdonságokat már egyszer kiveséztük a GTX980-as cikkünkben, így most még egyszer nem mennénk át rajtuk, viszont érdemes megjegyezni, hogy egy ponton még le is előzi az erősebb kártyákat a GTX960-as, ez pedig a videólejátszás. A hardveres dekóder immáron a H.265-ös szabványt is támogatja, ami a jövőben nagyon hasznos lehet majd, pár éven belül minden ezt fogja használni.

GM206 - A GTX960 alapja

A GTX960-as a GM106-os GPU-ra épül, aminek a blokk diagramja nagyon ismerős lehet azoknak, akik még emlékeznek a GM104-esére (GTX 980). Tulajdonképpen a fenti képen ugyanazt látjuk, csak lefelezve minden részegységet. Feleannyi CUDA mag rágja át magát a shadereken, feleannyi ROP a pixeleken és fele olyan széles memória vezérlő gondoskodik a kommunikációról a memóriával. Ez vajon feleakkora sebességet is jelent? Nem valószínű, mert a skálázódás nagyon ritkán tökéletes, így a sebesség nem egyenesen arányos pl. a shaderek számával. Egy pontja viszont van a GPU-nak, ami logikusan nézve lefoghatja egy kicsit, ez pedig a memória-vezérlője. 128 bit ebben a sebesség- és árkategóriában? Elsőre ijesztőnek hangzik, ez nem is vitás, hiszen hiába a sokkal nagyobb hatékonyság, az bármin nem tud segíteni, de majd meglátjuk, mit mutatnak a tesztek. Mivel a GTX960-asból nem készült referencia példány, így hozzánk egy gyárilag tuningolt kártya érkezett az MSI színeiben (referencia órajeleket azért megadott az nVidia).

MSI GTX960 GAMING 2G

Az MSI kártyáján a Twin Frozr hűtő egyik variánsa teljesít szolgálatot, és ennek köszönhetően a kártya óriási, akkora mint a csúcskártyák. Éppen ezért brutális túlzásnak tűnik egy ilyen hűtés használata egy mindössze 120 wattos TDP-vel rendelkező grafikus vezérlőn. Másik irányból megközelítve a kérdést viszont kétségkívül megvannak ennek az előnyei. A GPU még a legbrutálisabb terhelés hatására is csak alig ment 60 fok fölé (ekkor még csak 800 RPM-en mennek a ventilátorok), sőt a legtöbb játék alatt még le is áll néha. A 3DMark feléig nem érezte úgy a kártya, hogy neki aktív hűtésre lenne szüksége, tehát Windows alatt, és kevésbé erőforrás-igényes játékok esetében sokszor számíthatunk passzív működésre egy jól szellőző házban, ez hatalmas piros pont.

Kimenetek tekintetében a referencia szerint a jól megszokott két DVI, egy HDMI, egy DisplayPort felállással kéne találkoznunk, de az MSI a GAMIND szériás megoldásánál a csúcskártyáknál bevezetett egy DVI, három DisplayPort, egy HDMI megoldásnál maradt. Nagyon fontos megjegyezni, hogy a HDMI csatlakozó már 2.0-s szabványú, így megfelelő kijelzővel a 4K-s felbontás 60Hz-es kezelése sem jelent neki problémát. Az alap kártyákon mindössze egy hattűs tápcsatlakozó kell az extra energiaigény fedezéséhez, a GAMING-en ezt megváltoztatták egy nyolctűsre, valószínűleg a tuning miatt is. Apropó tuning: gyárilag az MSI ezen kártya esetében ~100MHz-cel emelte a GPU órajelét, a memóriához pedig nem nyúlt. Ez közel 10 százalékos tuningot jelent a GPU-nál.

Galéria megnyitása grid_on

A mezőny, tesztgép, fogyasztás

A mezőny

A mai napon készültünk egy kis meglepetéssel, több generációt visszautaztunk az időben, hogy támpontot nyújthassunk azoknak is, akik esetleg egy régebbi kártyáról szeretnének váltani egy új középkategóriás megoldásra. A GTX560-tól kezdve mindegyik 60-as végű (nem Ti) nVidia kártya szerepelni fog a mai tesztben. A táblázatból látható, hogy még a lassan négy éves GTX560-asnak is nagyobb memória-sávszélessége volt, mint az új GTX960-asnak, ami annak köszönhető, hogy már az is 256 bites volt, amit nehéz órajelből behozni. Az nVidia szerint a hatékonyabb vezérlő miatt körülbelül úgy számolhatunk, mintha 33%-kal nagyobb sávszélessége lenne a GTX960-asnak annál, mint amit a papír mutat, de még ez is csak a GTX660-as beéréséhez elegendő, úgyhogy mi is nagyon kíváncsian vártuk, hogy mire képes az újdonság, hiszen logikusan nézve illene gyorsabbnak lennie, mint a GTX760-asnak. A specifikáció alapján ez nem lesz könnyű, de mindjárt kiderül, hogy sikerült-e véghezvinni ezt a bravúrt.

Tesztkonfiguráció

Alaplap: Gigabyte GA-Z77X-UD3H

Processzor: Intel Core i5-3570k

Memória: 2x4GB Corsair Vengeance DDR3-1866

Grafikus kártyák: ASUS GTX560 DirectCU 1GB, ASUS GTX660 2GB, nVidia GTX760 2GB, nVidia GTX750 Ti, nVidia GTX770 2GB, nVidia GTX780 3GB, ASUS GTX970 STRIX 4GB, MSI GTX960 GAMING 2G, Sapphire R7 260X OC 2GB, ASUS R9 270X 2GB, ASUS R9 280 DirectCu II 3GB, ASUS R9 280X DirectCu II 3GB, Gigabyte R9 290 4GB (WindForce-os)

Tápegység: Cooler Master M2 Silent Pro 1000W

Operációs rendszer: Windows 8.1 64bit minden frissítéssel

Driverek: GeForce 347.25, Catalyst Omega (14.12)

Megjegyzés: A GTX960 GAMING és a GTX970 STRIX kivételével minden kártya referencia órajeleken ment. Ebből a két sorozatból nem készített referencia példányokat az nVidia, így szinte minden esetben találkozunk némi gyári tuninggal. A cikk végén lesznek becsült értékeink a referencia szintre. Az R7 260X esetében pedig azt érdemes tudni, hogy a maximális referencia órajel 1100MHz-es, de ezt sok kártya nem éri el, vásárlásnál érdemes ellenőrizni a gyártó honlapjára mutató linkkel, hogy az adott kártya milyen magas órajelet használ. A Radeon R9 285 nem szerepel a tesztben, de a sebessége kb. az R9 280-asénak felel meg.

Ahogy az várható volt egy Maxwell architektúrás megoldástól, a GTX960 fogyasztása elég baráti, közvetlen elődjéhez képest jelentős a változás, így biztosak vagyunk benne, hogy több mini-ITX kuckóban is használható variáns készül majd belőle, nagyon jó alapja lehet mini-gamer erőműveknek.

Most csak egy szintetikus benchmark programot használtunk mielőtt belevetettük magunkat a játék tesztekbe. 3DMark alatt a korosodó GTX560 elég rosszul teljesít, de ez főleg annak köszönhető, hogy a Fermi architektúra nem túl kedvező a tesztprogramnak, játékok alatt azért ennél jobb teljesítményre számítunk. A GTX960 GAMING szépen teljesített, az MSI gyári tuningjával beérte a GTX770-est, ha ez végig így maradna, mi elégedettek lennénk.

Játéktesztek

Mint az a diagramokból is látható, elkezdtünk frissíteni a tesztjáték kínálatunkat, mert az utóbbi hónapokban végre jelentek meg olyan címek, amikkel érdemes is. A jövőben ezt folytatjuk, bár sajnos mint kiderült a GTA V-re még várnunk kell egy kicsit, pedig reméltük, hogy a következő tesztben már szerepeltethetjük. Az első újdonság, az Alien: Isolation nem annyira gépigényes, szépen van optimalizálva, a GTX960-nak nem okoz problémát Full HD-ben 60 fps-sel futtatni. A Batman: Arkham Origins alatt viszont visszanyal egy kicsit a fagyi, a GTX760 megelőzi az újdonságot. Hiába a nagyobb hatékonyság, van, amikor a sávszélesség dönt. Van azonban ellenpélda is a Civilization esetében, ahol a friss GeForce majdnem a drágább GTX770-es sebességét nyújtja, míg Company of Heroes alatt meg is előzi (de ne feledjük, hogy némi gyári tuninggal!). A másik játék, aminél kiütközik a sávszélesség hiánya MSAA használata mellett, az a Crysis 3, itt is a GTX760 kerül ki győztesen a házon belüli csatából.

Az oldalon van még egy újdonság, a Dragon Age: Inquisition, ami úgy néz ki a Radeonoknak kedvez, ez néhány kártya esetében a Mantle támogatásnak köszönhető. Apropó Mantle: a Civilization és a Dragon Age alatt minden kártyánál azt az API-t használtuk, ami alatt gyorsabb volt. Az R7 260X esetében ez érdekes módon végig a DX11-et jelentette, az R7 270X-nél marginálisak voltak a különbségek, a többiek viszont jobban érezték magukat a Mantle használatával.

Játéktesztek folyt.

A Far Cry IV a Ubisoft őszi, erősen nVidiás kínálatának egyik tagja, ami sokat támaszkodik a GameWorksre. Mi nem kíméltük a kártyákat, bekapcsoltuk a GameWorksos extrákat is, mert kíváncsiak voltunk, hogy a Radeonok hogy állják a sarat. A meglepő az, hogy viszonylag jól, pedig komoly nVidia uralomra számítottunk ebben a címben. A rengeteg shader alapú kód viszont megtette a hatását és a GTX960-as megint a GTX770-es előtt végzett, ami szép teljesítmény. A Hitman esetében megint beleütközünk a sávszélesség korlátba, még a GTX660-as is képes a 960-as közelébe férkőzni, más érdekesség nem nagyon van a fenti nyolc tesztben, nagyrészt a várható sebességekkel találkozhatunk.

Tuning és ítélet

Tuning

A GTX970-980 duóval elég szép eredményeket értünk el, így alig vártuk, hogy egy kicsit megpiszkáljuk a 960-ast is, főleg hogy az nVidia is buzdított minden tesztert, hogy tekerje meg a tesztkártyáját, bírja az a gyűrődést. Mivel már egy gyárilag túlhajtott példány járt nálunk, ami a kínálat egyik legjobb tagja, így reménykedtünk a jó eredményekben. Végül kb. ugyanoda lyukadtunk ki, mint a nagytestvéreknél, a gyárihoz képest további 150MHz-cel tudtuk megemelni a GPU alap órajelét, ami azt jelenti, hogy maximális boost órajel használata esetén már átnéztünk 1500MHz fölé, egész konkrétan 1516MHz-en ketyegett ilyenkor a GM206-os chip. A memóriával már nem voltunk ennyire szerencsések, eddig mindig sikerült elérnünk a 8GHz-et, most meg kellett álljunk 7,8-nál, ami azért még mindig bő 10%-os tuningot jelent. Lefuttattunk néhány tesztet, hogy megnézzük, mit érnek az extra megahertzek.

Nos, nem túl meglepő módon a bő 10%-os tuning bő 10%-os gyorsulást hozott. Játékfüggő, hogy a memória vagy a GPU órajele hozza-e a nagyobb változást, de a lényeg, hogy mind a kettőnek van értelme, tehát nem az a helyzet, hogy állandóan sávszélesség limites lenne a kártya.

Verdikt – GTX960

Mielőtt ítéletet mondanánk a kártya felett, gyorsan összegezzük az eddig látottakat (az átlagolásból a 3DMark természetesen ezúttal is kimaradt).

Nos, az elődhöz képest a gyorsulás nem eget rengető, végignézve az utóbbi generációkon most történt a legkisebb előrelépés, tehát akinek van egy GTX760-asa, az valószínűleg nem most pakolja épp a kosárba az új kártyát. Persze minden viszonylagos, a teljesítményt is egy valamihez kell leginkább mérni, méghozzá ahhoz, hogy mennyiért kapjuk meg. Nos, a GTX960-as ajánlott végfelhasználói ára ~70 ezer forint, amitől a különböző gyártók termékei erre-arra eltérhetnek majd egy kicsit. Ez azt jelenti, hogy a kártya körülbelül annyival erősebb az elődjénél, amennyivel drágább nála, ez így rendben is van.

Egyébként kicsit aggódtunk, mikor kézbevettük a tesztkártyát, mert féltünk a 128 bites memória-vezérlőtől, ebben a kategóriában ez elég kevésnek tűnik, de meglepő módon a GTX960-as nagyon jól állta a sarat, ráadásul valószínűleg elég olcsón előállítható, így az nVidiának nem okozhat problémát a jövőben, ha bele kell mennie egy esetleges árháborúba. Néhány esetben a sávszélesség problémán lehet segíteni azzal, ha olyan élsimítást használunk, ami kevésbé terheli a memóriát, így kiegyensúlyozottabb lehet a teljesítmény. 4GB-os példányokra nem tudjuk, hogy számíthatunk-e a közeljövőben, de a megfelelő chipek elég drágák, így nem feltétlenül érik meg a felárat.

A konkurenciától a GTX960-as ellenfele árban jelenleg az R9 280 és 285 duó. Sebességben körülbelül ugyanazt nyújtják, mint az nVidia újdonsága, de a 280-ason több memória van, míg a 285-ös a legfrissebb GCN architektúrára támaszkodik, annak minden extrájával. A 960-as két fronton képes eléjük lépni: jók a multimédiás képességei (HDMI 2.0, H.265 dekóder, fejlett enkóder motor) és természetesen sokkal kedvezőbb a fogyasztása, ami egy olyan kártya esetében, mint az MSI GTX960 GAMING abban is megnyilvánul, hogy néha teljesen hangtalanul működik, hiszen még a ventilátoroknak sem kell pörögnie.

Megvan a potenciál a kártyában, hogy igazi ár-teljesítmény király legyen, de egyelőre az nVidia nem akar élni ezzel, oda árazta be a GTX960-ast, ahova a teljesítménye alapján való (ez persze valahol érthető is). Rákérdeztünk arra is, hogy amit látunk, az a teljes GM206-os GPU-e, és azt a választ kaptuk, hogy igen, tehát a GM206-ossal felfelé már biztos nem terjeszkednek, maximum lefelé. Pedig felfelé is lenne még hova, hiszen a GTX960-as és 970-es között elég nagy az ár és teljesítmény rés, úgyhogy valószínűleg előbb-utóbb számíthatunk egy új kártyára is (GTX960 Ti talán?), ami ezek szerint a G204-re fog alapozni, mert logikusan kár lenne egy új chipet tervezni. Aztán ne feledjük a pletykákat a nagy vadról sem, lehetséges, hogy hamarosan egy új TITAN-nal is találkozhatunk, úgyhogy kíváncsian várjuk a jövőt!

A tesztkártyákért köszönet az nVidiának és a Ramiris Europe Kft.-nek!

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward