Akár a Journey mostohatestvére is lehetne a spanyol Nomada Studio első alkotása, a GRIS, amely ugyanolyan belső utazásra hív, mint a játék, ami megihlette alkotóit. A Journey mellet olyan darabok hatásai érezhetőek rajta, mint az Ori and the Blind Forest, az Inside, vagy a Monument Valley, és az alkotók nem tagadják, hogy a Studio Ghibli rajzfilmjei és Moebius képregényei is az ihletforrások között voltak.
A játékon dolgozó művészek legnagyobb része nem rendelkezett játékipari tapasztalattal - a stúdió kreatív igazgatója és egyben egyik alapítója, Conrad Roset például festőművészként munkálkodott - mégis sikerült olyasmit alkotniuk, ami nemcsak az év, hanem minden idők legszebb játékai közé emeli a Grist.
Az alkotók egyszerű geometriai alakzatok segítségével csodás erdőket, mezőket, lényeket, épületeket, romokat és gépezeteket varázsolnak a képernyőre. Finom, álomszerű tájakon kóborolhatunk, amelyek tele vannak érdekes, ismerős, mégis idegen elemekkel: acéltornyok, vékony fémállványzatokról lógó titokzatos harangokkal, finom művű hidakkal és szélkerekekkel, elhagyatott csarnokok összetört és ép amforákkal, szomorú, magányos szobrokkal, légies paloták lelógó, buja indákkal benőtt alkóvokkal, égbe nyúló tornyok virágzó függőkertekkel. Ezek a vízfestmény hatású, kézzel készített gyönyörű hátterek nemcsak egyszerűen helyszínek, hanem fontos szereplői a történetnek, és egyben a főhős belső világának, érzelmeinek megtestesülései: életre kelnek, ahogy áthaladunk rajtuk, néha segítenek minket, időnként akadályoznak, de ha megfejtettük titkaikat, nem lesz félnivalónk.
A színeknek is mindvégig fontos szerep jut. A cím spanyolul szürkét jelent, ami a főhős lány neve, de maga a játék is a szürke különböző árnyalataival kezdődik. Hosszú út vár ránk. Dacolunk a viharral a sivatag fájdalmas vörösében, aztán a barátságos erdő megnyugtató zöldje simogat. Tiszta fényű, hűs vízesésekben lubickolunk, együtt járunk a föld alatti forrásokkal titkos mélykék útjaikon. Víz alatti paloták oszlopos csarnokainak áttetsző, halványzöld magányában bolyongunk, narancsszínű és vörös halak figyelik utunkat. Fehér jégcsarnokok hidegében fázunk, fekete mélységek sötétjében félünk, de kiszabadulva színekkel töltjük meg a világot.
Mindehhez természetesen csodás zene is járul a Berlinist nevű barcelonai együttes jóvoltából, fantasztikus hangulatot teremtve ezzel. Marco Albano zeneszerző néha játékos, néha fájdalmas zongora és harmónium futamait jól kiegészíti a szívszorító hegedűszó (az érzékenyebb lelkűek ne felejtsék el előkészíteni a zsepit, bevallom, én is elhasználtam párat). Gemma Gamarra énekesnő légiesen könnyed, léleksimogató hangja végigkísér minket az álmok, érzelmek és mesék birodalmában tett utunkon. A hol szomorú, hol melankolikus, hol reményteli dallamok közelebb hozzák a főhős belső világát, és kitűnően illenek a pályákhoz, melyek olyanok, mint az életre kelt festmények.
A játék műfaját tekintve platformer, igényel némi koncentrálást és gondolkodást, de alapvetően úgy készítették el, hogy az ügyességi részek és a fejtörők ne álljanak a műélvezet útjába (azaz az olyan platformer antitálentumok, mint én is végig tudják játszani). A játékidő 3-4 óra, a rejtett tartalmakkal együtt ez akár 4-5 órára is nőhet, de ha rövidebb lenne, akkor is bőven megérné a 16,99 Eurós árat.
Nagyon örültünk a Grisnek, mert szemet gyönyörködtető, művészi, lélekgyógyító játékból sosem elég, főleg, ha ilyen jóra sikeredett. Alkotói megvalósították hangzás, látvány és játékmenet tökéletes harmóniáját. A Gris igazi mestermű, egy játék a szemnek, a fülnek és a léleknek.
