Érdekes világítási megoldással állt elő két londoni tervező, Martin Riddiford és Jim Reeves, akik a gravitációt használnák áram előállítására. Az általuk kifejlesztetett GravityLight elsődlegesen a világ azon vidékein lakóknak jelenthet sokat, ahol a mai napig nem megoldott a megbízhatóan működő elektromos szolgáltatás. A találmány környezetbarát megoldást kínál az ezeken a vidékeken hagyományosan használt világítási módszerek helyett. Világszerte másfél milliárd ember használ petróleumlámpát a mindennapos világítás megvalósítására, és egy nemrégiben megjelent tanulmány eredményei szerint ezek a lámpák még sokkal károsabbak a környezetre és az emberi szervezetre, mint azt korábban feltételezték.

Galéria megnyitása

Az egyik megoldást a napenergia kiaknázása jelentheti, azonban a londoni páros úgy döntött, hogy más energiaforrás után néz. A GravityLight leginkább talán a régi mechanikus toronyórákra emlékeztet: egy lefelé ereszkedő súlyból nyeri ugyanis a működéséhez szükséges energiát. A 9 kilogrammos súly egyszeri leeresztéséből a beépített dinamó aztán annyi áramot termel, amennyi fél óráig elegendő a LED-lámpa működtetéséhez. Ezt követően pedig csak újra megemelt helyzetbe kell juttatni a súlyt, és máris van világítás újabb harminc percig.

Az egységet úgy alakították ki, hogy az más eszközöket is képes árammal ellátni, így akár rádiók, vagy akkutöltők is működtethetők róla. A beszerelt LED-izzó fényereje pedig szabadon változtatható, így kitolható az egy szakaszban elérhető üzemidő is.

A fejlesztők úgy gondolják, hogy a termék költségeit a sorozatgyártás során öt dollár alá tudják szorítani, ami azt jelenti, hogy egy korábban petróleumlámpát használó vevő esetében már három hónap után megtérülne az ár, utána pedig gyakorlatilag ingyen működtethető a termék. A közösségi finanszírozásban megvalósítandó projekt támogatása gyorsan elérte az elsőre kitűzött 55 ezer dollárt, és már 130 ezer felé jár. Az első fázisban legalább ezer gravitációs lámpa legyártását tervezik, amelyeket Afrikában és Indiában dobnának piacra.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

92 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Ronan
Ronan
2013. jan. 17. 12:49
#59

Hiába bme meg kitudja milyen egyetem meg akadémia ami konzervatív sajnos az is marad.Vannak akik a dobozon kívül gondolkodnak, és vannak akik nem,és vannak akik nem félnek szokatlan kérdéseket feltenni.És inkább maradok a dobozon kívül tetszik vagy sem.Remélem leszünk még pár millióan akik így gondolkodnak,vagy nem is így de hasonlóan.És akárhogy is, nem mi tanítjuk a természetet, hanem a természet tanítja az embert.Ezt egy sátánista egyetemi vagy akadémia proff sosem fogja elismerni, legyen,nem is kell.Mert a természetben minden ott van csak meg kell találni és úgy használni hogy ne okozzon kárt.Nekem bármelyik egyetemen alkémia?Nics?Miért nincs?

Boldog új évet politikától mentességet áldást búzát békességet!

kiskoller
kiskoller
2012. dec. 18. 14:04
#58

"hidrogéncellás kocsival sikerült átutazniuk fél Észak-Amerikát is"

Igen, de az egy teljesne más tészta. Én már láttam szabad szemmel ilyen autót, sőt még tankállomásról is láttam maketteket. A para az hogy batárnagy cső kell meg komplikált berendezés hogy hidegen tartsák a hidrogént. Ez nem úgy van hogy hopp, pici kifolyt, ez van, kimosom a kabátom. Inkább ÁÁÁÁÁÁ SEGÍTSÉÉG LEFAGYOTT A KEZEEEEEEM!

Szóval az még under development.

patakiller
patakiller
2012. dec. 18. 12:33
#57

@norbi119

Ez egy fél bme műszaki kémia előadás volt :D

norbi119
norbi119
2012. dec. 18. 13:45

Azért megnyugtató, hogy nem csak az elvakult összeesküvés elmélet fanok/titkos társaság szakértők nem sajnálják az energiát a kommentelésre, hanem olyan is aki hallotta már a termodinamika szót.

patakiller
patakiller
2012. dec. 18. 9:55
#56

Emberek! Arról vitatkoztok hogy van- e vízhajtású autó vagy nincs?

Olvassátok el a 83-as kommentet.

Van, működik, de semmi értelme, mert ablakon kidobott energia.

asdsa
asdsa
2012. dec. 17. 22:38
#55

Azért van a görgő, meg a lapkereső, hogy ha kell, akkor vissza tudj olvasni valamit...

Most írjam le harmadszor is amit mondani szerettem volna?

Gondolom akiknek volt már valamiféle sikere, vagy félsikere az üggyel kapcsolatban, az nem kamuzza be vadidegeneknek, hogy sikerült neki bármit elérnie, mert minek hazudjon?E-pénisznövelésért?

Azt nem mondtam, hogy gazdaságos, csak hogy már kábé többtucat hasonló prototípust sikerült építeni, ami ilyen-olyan módon, de vízmeghajtással működik, sőt a csónakot már többtízezer évvel ezelőtt is használták.

(Pl. azt hiszem, hogy egy ilyen hidrogéncellás kocsival sikerült átutazniuk fél Észak-Amerikát is, BMW-nél is készítettek ilyen autót, Indonéziában is él egy faszi, aki állítása szerint már 15-20 éve a saját fejlesztésű kocsijával jár, az ilyen csendes-őrült kiállításokon is fel szoktak néha bukkani ilyesmi egyedek)

Hogy miért nem elterjedt? Nyilvánvaó, hogy azért, mert nem sokan fejlesztik, nem sokan látnak benne jövőt, (ha nem magunk állítjuk elő, akkor kutak sincsenek szinte + ki tudja mennyivel nyúlnának le), plusz biztosan vannak még gondjai és természetesen az ellenlobbi sem elhanyagolható tényező.

Hogy többe, vagy kevesebbe kerülne-e fenntartani, mint pl egy benzines társát, arról fogalmam sincs, nézz utána, ha érdekel, az is biztosan kivitelezés kérdése és hogy honnan szerzed a kellő energiát.

zord01
zord01
2012. dec. 17. 22:05
#54

Ha az a vízautó működne, szerinted a riport után már nem eladta volna a pali a találmányt? Ha másnak nem az összes szomszédjának. Ha én egy nap felkelnék, és azt látnám, hogy a szomszéd egy 1,5 literes szintkirályit tol a bengatartájba, az hót tuti biztos, hogy addig rugdalnám, amíg el nem árulja a titkot, hogy hogyan műxik. Azt tankoljon azokután akinek két anyja van. Sajan valamilyen érdekes oknál fogva még soha nem láttam vízzel hajtott autót...

asdsa
asdsa
2012. dec. 17. 17:07
#53

@atti2010 - 2012-12-15 21:54:4256

Jó de ha földgázt használsz fel lényegében nem oldottunk meg semmit.

  • ja..lényegében nem ugyanezt írtam le abban, amit idéztél..

Mondom, az az egy előnye van a rendes akksikkal szemben, hogyha igaz, amit olvastam még régebben az ilyen 'házibarkács-oldalakon' , akkor ha jól megoldott a H2 tárolása (pl nyomás alatt palackban/cseppfolyósan, mivel egyébként átmenne a fémen is) akkor felhasználható és el is tudja égetni a rendes benzin/dízelmotor is, amíg az akksiáramot nem tudná.

Egyébként meg kevesen tudják, hogy magunk közt tudhatunk egy híres-neves tudóst és mérnököt Szalacsi Sándor személyében (bár ő már nincs köztünk), aki már évtizedek óta vonja ki a vízből' a zoxigént.Ha bővebben érdekel a téma, nézz utána a munkásságának.

alienn
alienn
2012. dec. 17. 15:32
#52

Ha a vízhajtású autóról az a szuper minőségű videó bizonyíték, akkor itt egy másik érdekesség... Tessék elhinni, hogy létezik és működik, mert van róla videó! :D:D:D

Kicsit többet gyúrva karra akár a munkahelyünkre is repülhetünk mostantól meg vissza...:P

patakiller
patakiller
2012. dec. 17. 11:13
#51

És a lámpa pedig nem energetikai szempontból újítás, hanem hogy kis munkabefektetéssel, a legkisebb áron képes világítani a senki földjén is. tehát hasznos.

Gondolj bele, hogy világítanál évekig 5 dollárból? Sehogy!

atti2010
atti2010
2012. dec. 17. 13:38

Egyértelmű hogy a jövő az elektromos autóké lesz mivel egyes kormányok már kezdenek terveket gyártani vele kapcsolatban még az aksikon kell csiszolgatni egy keveset és már mehet is.

patakiller
patakiller
2012. dec. 17. 11:07
#50

Szögezük le a tényeket a vízhajtásű autóról.

Létezik vízhajtású autó. Na de hogyan működik?

Akkumulátorban tárolt energiával elektrolízissel bontják a vizet. A víz bontásának elektrolízissel tudomásom szerint nem éri el az 50 %-ot. Aztán a keletkező durranógázt (2h2o + o2) belsőégésű motorban elégetik, így újra víz lesz belőle. A belsőégésű motornak a hatásfoka jóindulattal mondjuk 40%-nak.

Tehát a rendszer hatásfoka: 0,5*0,4= 20%

Mivel jobb ez az energiapocséklás, mint ha az akkumulátorral 98% hatásfokú elektromos motort hajtanánk, aminek nem mellékesen a jelleggörbéje is sokkal barátságosabb mint 1 robbanómotoré.

Tehát vízzel hajtott autó van, de pocsék az energiahatékonysága. Ergo hülyeség.

Ronan
Ronan
2012. dec. 17. 0:05
#49

Oké.Akkor ne Magrav hanem valami más de egyik neve biztosan Keshe.

Gardener
Gardener
2012. dec. 16. 23:17
#48

****Üdv.

Ronan, a tudóst akit említettél nem egészen úgy hívják szerintem. Elég ha a legelső Google találatot megnézed.

Peace

Simba
Simba
2012. dec. 16. 23:06
#47

Abban hiszel amiben akarsz. Max mosolyt csalsz itt pár ember arcára.

Ronan
Ronan
2012. dec. 16. 21:02
#46

Aki nem hisz ezekben a dolgokban az nézzen a tükörbe.;-)Én is megteszem azt.Mert az a probléma amit ott lát és szűk látókör.A köcsögözésért elnézést kérek.De a vízhajtású autó mellöl nem fogok tágítani.Mondhattok bármit.Ha ti azt akarjátok hogy a "nép" azt hidje hogy TI fizikátokon keresztül nem létezik az ami már van.Van akinek az a feladata hogy ezeket a találmányokat eltegye zsebre anélkül hogy én vagy te vagy bárki megtudná hogy elméletben már létezik de nem fog rohangálni az utakon.Mert egy Magrav Keshe nevű tudósnak ez a feladata például.

Miért akajátok hogy elfelejtsem a vízhajtásautót?Miért érveltek ellene?Miért van be bebetonozva a fizika?Miért kell személyi szám?Miért figyelnek meg?Miért kell vallást választanom?Miért kell anyakönyvi kivonat?

Miért gondoljátok azt hogy nem lehet az internet infók áramlását már most kontrollálni?

Az összeesküvés elméletekről meg annyit hogy azoknak én utána néztem,és a titkos társaságok is léteznek énekesek énekelnek róluk csak oda kell figyelni arra amit énekelnek például ez egy szám legalább.Nem tudom hogy miért olyan nehéz azt elhinni hogy embereknek szüksége van az igazságra.Egy katonai hírszerző életét adta az igazságért.És Amerikában minden megyéből vittek a sírjára egy követ.Az intelligens ember utána néz a dolgoknak mielőtt kritizálná.A fizika könyveket meg kihagyom mert azok is csak egy fenék törlésre valók sajnos.Még a régi időkben érhettek valamit de már azokat is alaposan átszabták.Le betegítik az embereket lefegyverezik az Amerikai embereket és ez csak pár példa a sok közül.

Egyébként meg nektek nehéz elképzelni bármit is a dobozon kívül.Nekem meg nem és erre büszke vagyok.Arra viszont nem hogy néha túl lövök a célon és ezért elnézést kérek, ennyi.

kiskoller
kiskoller
2012. dec. 16. 23:11

Csak az a baj hogy te egy videó alapján próbálsz érvelni, mi meg bizonyítékokat kérünk. Amid nincs.

Ha le tudnák követni a netet nem lenne kalózkodás. Vagy a facebook-on szerveződő lázadók (ami azért nem a legnyíltabb valami) A blogozás se lenne akkora probléma, most meg minden diktátor a blogoktól retteg. De tényleg, mondd már meg, hogy miért nem rakja fel a tudós az eredméyneit a netre? Felrakná wikipediara, rapidshare-re, torrentre, saját website-ra egy olyan tárhelyen ahova még regelni se kell, és az életbe nem találják meg.

2 óra múlva az egész világ birtokába lenne a tudásnak. Az újságok ezen csámcsognának.

De ez még nem történt meg.

Az összeesküvéses zenékre meg no komment. Pont ezért rakják bele a dalszövegekbe, meg a rihanna klippekbe hogy Illuminati hogy ezen csámcsogjon a nép. Ezeknek nincs alapjuk.

Egy szeptember 11-ei összeesküvésnek mondjuk már van alapja, ha szépen levezeti az ember a kerozin égéi hőmérsékletével, a vasbeton olvadásával, hogy miért nem attól olvadt le az épület, meg hogy miért nem dölhetett össze robbantás nélkül, stb stb. Nah ez már valami.

kiskoller
kiskoller
2012. dec. 16. 19:01
#45

A "vízzel működő autó"-ról mindig az a hidrogénnel működő autó jut eszembe aminek a tankolócsöve vastagabb volt mint a derekam mert hogy ugye a hidrogént hidegen kell tartani...

Én azt mondom hogy ami reális elképzelés az a fissziós vagy fúziós erőmű piciben a kocsiban. Vagy szimplán találunk valami jobb megoldást az akksira és minden elektromos, országonként egy-egy batárnagy fúziós erőművel. Nah az már mehet "vízzel"

Ronan ne higgy el mindent amit a neten látsz.

atti2010
atti2010
2012. dec. 16. 20:16

Sajnos a fúziós erőművet még nagyban sem sikerült eddig megcsinálni nemhogy kicsiben viszont igen a fúziós erőmű egy rettenetesen jó dolog csak sikerülne kivitelezni.

molnibalage
molnibalage
2012. dec. 16. 16:46
#44

Nem igaz, hogy ennyi konetós balfasz van már a világon. Bárhova megyek legfeljebb 10 komment után jönnek a tech. hírekben a vízautós, örökmozgós idióták...

molnibalage
molnibalage
2012. dec. 16. 16:46
#43

Nem igaz, hogy ennyi konetós balfasz van már a világon. Bárhova megyek legfeljebb 10 komment után jönnek a tech. hírekben a vízautós, örökmozgós idióták...

sanyix
sanyix
2012. dec. 16. 14:34
#42

"Teslárol meg annyit, hogy az erősítő adó ha működne akkor nem lenne gond az energiával, de nem működik, mint ahogy eg találmánya sem igazán."

ja egy találmánya sem... pl az indukciós motort/generátort sem használják sehol, csak az összes villany, és dízel-elektromos mozdonyban a 80-as évek óta(de sokban már az 50-es években használták), és sok évtizede az iparban, erőművekben, stb, vagy a rádiós távirányítás :D

jamborka
jamborka
2012. dec. 16. 13:37
#41

MJA legyen igazad, és olcsóbb a H2 előállítás mint a fosszilis...

MJA
MJA
2012. dec. 16. 13:56

Én ilyet nem írtam, bazz :@ , egyszerűen azt a hülyeséged cáfolom, hogy elektrolizissel nagymennyiségben gazdaságosabb lenne a H2 előállítása, mint a ténylegesen iparban használt módokkal! (de egyébként az elektrolízist is használják, mert mindennek van méretgazdaságossága)

Te meg belekevered a bányászott fosszilis energiahordózókat is, hogy eltereld az alap kijelentésedről a szót...

olvasd már el mit írtál a #64-es hozzászólásban, emlékeztetőnek: "szóval smafu jelenleg mindenféle vízbontás, az elektrolízis kivételével", na az a hülyeség és az, hogy a helyett, hogy belátnád, hogy tévedtél, inkább bekvered még a fosszilis energiahordozókat is... :@

nemy
nemy
2012. dec. 16. 13:28
#40

A cikk tetszik, remélem lehet majd itthon is kapni (a jelenleg kapható, hasonló elven működő töltők/lámpák elég drágák).

Ronan-t meg egyszerűen imádom! (ha troll, akkor azért, mert irdatlan jól csinálja, ha nem, akkor meg tényleg szörnyen buta, de kimondottan szórakoztató :)

Ja még annyit, hogy H2 meghajtású cuciknál általában üzemanyagcellát használnak, mert sokkal jobb hatásfokú, mint ha csak simán elégetnéd a hidrogént.

jamborka
jamborka
2012. dec. 16. 13:04
#39

kérdés továbbra is nyitott, mennyi energia szükséges ahhoz hogy ezt megvalósítsd és hogy válogatod szét, az hogy az iparnak szüksége van H2 re, és hogy milyen tisztaságában az egy más kérdés, ott nyilván nem a fosszilis tüzelőanyag kiváltás a cél. továbbra is tartom azt hogy nem gazdaságos ez a módszer,

norbi119
norbi119
2012. dec. 18. 10:43

"mert szétvál magától, akkora nagy a moltömegük között a különbség"Egyébként meg nem is kell elválasztani. Egyrészt ahhoz mindenképpen energiabefektetés kellene, másrészt a CO éghető gáz, szóval nem árt a motornak. Biztonságtechnikailag problémás de ahol nagynyomású hidrogént tudnak tárolni, ott már CO nem fog szökni. Ha mégis ki kell szedni, akkor elég Ni hálós adszorbert alkalmazni. A CO és a Ni [Ni(CO)4] koordinációs komplexet alkot, ami a hőmérséklet függvényében reverzibilisen köti a szén-monoxidot (ligandumcserés módszerként használják is Ni előállítására). Másrészt a szintézisgáz mehet is egy jó kis Fischer-Tropsch szintézisbe és máris kész a mesterséges benzin (ezzel persze kevésbé csökkentjük a fosszilis függést, de mivel szenünk még sok van, ezért az átállás időszakában jól jöhet, hogy működnek a régi motortechnológiák). A németek ezt használták a háborúk alatt, mert szenük van mint a szemét, azt vízgőzzel elgázosítják. A szintézisgázból (CO + H2 különböző arányú elegyei) meg benzint gyártottak (talán még a dél-afrikai embargó idején ők is használták, de erre már nem emlékszem).

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2012. dec. 16. 12:33
#38

Sosem értettem az ilyen környezetkímélő hülyeségeket. Nem fognak se kevesebb elemet gyártani emiatt, sem az atomerőművek nem lesznek kisebb teljesítményre kapcsolva. Kevés fényt ad, nagy batár burkolata van, csúnya is. Ez kb olyan mint használjunk barna papírt a munkahelyen mert környezetkímélő. Emiatt sem fognak kevesebb fehér papírt gyártani. 100 forintos boltokban meg piacon ezelőtt is lehetett kapni hasonló kínai vackokat.

jamborka
jamborka
2012. dec. 16. 12:24
#37

MJA nem kötekedni akarok, de ezt írtad

"Hogyan bontod máshogy?"

CH4 + H2O = CO + 3H2

vagy

3Fe + 4H2O = Fe3O4 + 4H2

szóval lehet ám másképpen is... ezek magas hőmérsékleten lejátszódó folyamatok, tehát nem árammal bontva, első esetben földgáz felhasználással

ezt még rendben is van, ha felírsz rá egy reakcióegyenletet és kiszámolod mire mennyi energia megy el, és még akkor nincs tiszta H2 mert ugye ki kellene "válogatni" szóval smafu jelenleg mindenféle vízbontás, az elektrolízis kivételével, de ott meg ugye még mindig ott van a fránya energiamegmaradás törvény

Ronan, te szimplán csak birka vagy.

Teslárol meg annyit, hogy az erősítő adó ha működne akkor nem lenne gond az energiával, de nem működik, mint ahogy eg találmánya sem igazán. Az hogy villámokat csinált, és tönkretette a környezetét ettől még nem lesz kiváló tudós. ;)

MJA
MJA
2012. dec. 16. 12:44

Jamborka!

Durván mellé lőttél, mert azok a H2 ipari előállítási módjai, nagy mennyiség létrehozására gazdaságosabbak (jelenlegi árakon) az elektrolízisnél.

Szóval szerinted az ezzel foglalkozó vállalatok rosszul csinálják és te jobban tudod? :D

Krigg
Krigg
2012. dec. 16. 11:33
#36

A vizmeghajtasu auto meg tarsai arra jok, hogy a kevesse olvasottak fantaziajaba ferkozzenek.

Ez tudatosan vagy tudat alatt altalaban abbol fakad , hogy ha elfogadott tudomanyos alapelveknek mondanak ellent tiszta es eloadhato bizonyitekok nelkul, akkor ezek az emberek felulemelkednek az atlagon de fokepp a tudosokon es ezaltal okosabbnak erezhetik magukat. Ez egyfajta kivalasztottsag es jelen van a fizikaban, kemiaban de meg a tortenelemtudomanyokban is. Egy levezetes nelkuli iromany vagy video nem bizonyitek.

Az internet koraban egyetlen gombnyomasra milliok kapnak meg a technolgiat egy orokmozgo vagy hasonlo talalmany megepitesehez, es onnantol a szellemet nem lehetne visszazarni a palackba. Meg sem tortent soha ilyen, es itt jon be majdnem mindig az osszeskuves.

Az osszeskuves elmeletekkel pedig hosszu ideje tudjuk, hogy nem az a gond, hogy van-e osszeskuves vagy nincs, hanem hogy logikailag korkorosek (minden igazolja de semmi sem cafolja, ami cafolja az osszekuves resze, tehat igazolja).

Simba
Simba
2012. dec. 16. 7:01
#35

Vizes autó nevetséges...

Ja és Ronan szörnyen buta vagy.

MJA
MJA
2012. dec. 16. 9:55

"Bánki Donát 1894-ben szabadalmaztatta az első nagynyomású robbanómotort. A szerkezet messze meghaladta az 1876-ban szabadalmaztatott hagyományos Otto motorok teljesítményét, mégpedig úgy, hogy a benzin mellett vizet is fecskendezett az égéstérbe. A robbanómotorok teljesítményét nagymértékben meghatározza, hogy a betáplált üzemanyag-levegő keveréket hányszorosára képes komprimálni. A sűrítési viszony növelésének azonban gátat szab, hogy a benzin-levegő keverék, a kompresszió hatására felhevül és spontán begyullad, ami úgynevezett kopogáshoz, a motor károsodásához vezet. Bánki rájött, hogy vizet fecskendezve az égéstérbe a víz párolgása hűti a keveréket és így elkerülhető a spontán öngyulladás. Bánki találmánya mérnöki és tudománytörténeti szempontból rendkívül jelentős volt, azonban sikerét megakadályozta a problémára sokkal hatékonyabb megoldást kínáló, dízelmotorok és a kopogásgátló adalékok (kezdetben ólomtartalmú, majd ólommentes) elterjedése. A vízbefecskendezéses motor nem az olajlobbi ármánykodása miatt merült feledésbe, hanem egyszerűen technikailag túlhaladottá vált.

Az emberek emlékezetében ebből csak annyi maradt meg, hogy ha vizet öntünk a motorba még jobban is megy, mint benzinnel. Megindult a lavina, ami máig sem csitult."

innen indult... :D

/ 3
Vissza az oldal tetejére