Oldal I.

A Bulgáriában székelő Haemimont Games nem nevezhető újoncnak a videojáték iparban, hiszen 1997-es alapítása óta jó pár játékot készített már, ám az átütő siker még várat magára. A cégnél dolgozó több mint félszáz fejlesztő fő profilja a történelmi valósidejű stratégiai játékok, ezen belül is túlnyomórészt a városépítő játékok. Első programjaik között olyan címek is szerepelnek, mint a Celtic Kings és az Imperivm III: Great Battles of Rome, melyek néhány kisebb díjjal, korrekt kritikákkal és eladásokkal büszkélkedhetnek. Az elmúlt években viszont mintha megtört volna a stúdió lendülete, hiszen legutóbbi két játékuk, a Glory of the Roman Empire és az Imperium Romanum megrekedt a középszerűség szintjén. Pedig nagy szükség lenne néhány minőségi alkotásra az ókori városépítő játékok palettáján, hiszen a régi nagy nevek – Caesar, Pharaoh, Zeusz – megjelenésétől már jó pár év eltelt. A Haemimont Games mindenesetre próbálkozik, ezt bizonyítja legújabb játékuk a Grand Ages: Rome megjelenése is.

[bold]

Új folytatáshoz új név. Hogy is van ez?[/bold]

A Haemimont Games tagjainak úgy tűnik van egy olyan „perverz” szokása, hogy újabban játékaik folytatását mindig új névvel adják ki. Annak ellenére, hogy a Glory of the Roman Empire, az Imperium Romanum és a Grand Ages: Rome (továbbiakban Rome) egy sorozatot alkotnak, a fejlesztők minden esetben átkeresztelték „gyermeküket”. Talán ezzel kívánják jelezni, hogy a legújabb programjuknál nem fogják az előd hibáit megismételni, de persze az is lehet, hogy marketing okai vannak a dolognak. Hiszen az első két résszel sem robbantottak bankot, így jobb, ha nem tudja az átlagjátékos, hogy ez a játék a már említett két program folytatása.

Lévén a fejlesztők továbbra sem akartak elszakadni a már ismert témától, a játék ismét Julius Caesar korába kalauzol el minket. A főmenübe érkezve érdemes először a kétféle tanítómódot választani. Az elsőben városunk felépítésével, vezetésének alapjaival ismertetnek meg bennünket, míg a másikban a harci rész került a középpontba. Sajnos mindkettő meglehetősen sekélyesre sikeredett. Csak a legalapvetőbb dolgokat mutatják meg számunkra, és bár nem ez a legbonyolultabb városépítő játék, amivel játszottam, sokszor kellett játék közben kilépegetnem, hogy megnyissam a kézikönyvet. Ha végeztünk az oktatással, választhatunk egy Free Build módot, ahol a saját tempónkban, nyugodtan építgethetjük városunkat, mindenféle cél nélkül. Ha akarjuk, kipróbálhatjuk a többjátékos módot is, melyben a már ezerszer látott játékmódok szerepelnek: harc egymás ellen, adott pénzmennyiség minél előbbi összegyűjtése, fontos épületek megépítése stb. Ha ezek a dolgok nem érdekelnek, akkor belevághatunk a hadjárat módba. Ez utóbbi köré egy történetet is kanyarintottak a fejlesztők, bár ez inkább tekinthető egymásra szórt küldetések halmazának, lévén semmilyen szorosabb kapcsolat nincs köztük. Abban az időben kapcsolódunk be a történelembe, amikor Lucius Cornelius Sulla diktatúrája véget ért. A játék bevezető videója szerint családunk száműzöttként élt Sulla kormányzása idején, és nagy veszteségeket szenvedett, mind presztízs terén, mind vagyoni szempontból. Miután a diktátor meghalt, a mi feladatunk lesz, hogy visszatérve a Római Birodalomba a minket megillető rangra emelkedjünk

Játékosként első teendőnk a karakterünk megalkotása lesz. Nem kell megijedni, nem egy szerepjátékba tévedtünk véletlenül. Mindössze nevet, nemet és családot kell választanunk, melyek közül az utóbbinak van jelentősége a játékmenet szempontjából. Öt család – név szerint: Aemilii, Valerii, Lucii, Flavii, Julii – közül mazsolázhatunk, melyek mindegyike eltérő jellemzőkkel rendelkezik. Az említett famíliák mindegyike valóban létezett az ókori Rómában, így a történelmi pontosságra nem lehet panaszunk. A családok képességeiben jelentős különbségek vannak. Egyik militarista beállítottságú, a másik inkább a kereskedelemben jeleskedik, harmadik a gyártáshoz, a céhek vezetéséhez ért jobban. Bár szépen hangzik ez a változatosság, de nem lett volna rossz, ha az általuk befutott „karrier” is változik a származástól függően. Hiszen a küldetések minden esetben ugyanazok, egyedül a missziók megoldásáért kapott pontok elosztásakor van szerepe annak, hogy milyen családból származunk…

Oldal II.

A karakterünk fejlesztése az úgynevezett „talent” pontok felhasználásával, három kategóriában történik. Az elsőbe tartoznak a városunk felépítésében, hatékony vezetésében segítő képességek, melyen talán a legfontosabbak, hiszen jól működő település nélkül semmit sem érhetünk el a játékban. Bár nem képezik a program leghangsúlyosabb részét, de harc is van a játékban. Több olyan küldetéssel fogunk találkozni a játékban, amikor barbár településeket kell a földdel egyenlővé tenni, vagy a mi városunkat kell megvédeni a támadástól. Ilyenkor jönnek jól a military (hadsereg) kategóriában lévő képességek. Ezek segítségével például gyorsabban tudjuk kiképezi katonáinkat, de olyan lehetőségük is lesz, hogy minden csapatunk dupla tapasztalati pontot kap, vagy minden harcosunk 10-es szinten kezd. Végül a harmadik kategóriában találhatjuk a családi képességeket, melyek minden família esetén mások és mások. Ha ránézünk a karakterlapunkra, még egy dolog szúrhat szemet. Lehetőségünk van különféle extrákat biztosító ingatlanokat vásárolni a személyes vagyonunkból. Összesen csak öt épület lehet a birtokunkban, de lehetőségünk van eladni őket, ha úgy ítéljük meg, hogy egy másik hely kedvezőbb lenne számunkra.

[bold]Játszóterünk, a szép Európa

[/bold]Ha kellően kiismertük magunkat a karakterlapunkon, vessük tekintetünket a világtérképre, mely jelen esetben az ókori Európát és Észak-Afrikát foglalja magában. A történelmi hűség kedvéért jelezték rajta az akkori birodalmak (pl. Hispánia, Britannia, Egyiptom és természetesen Róma) elhelyezkedését, de ennek a látványon kívül semmi jelentősége sem lesz, hiszen a játék során sajnos nem változnak a határvonalak, lévén a térképen nem mozoghatunk.  Nem lett volna rossz egy Total War-szerű szisztéma, ahol mozgathatjuk a seregünket, újabb és újabb területeket foglalva el. Ha elérhetővé válik számunkra egy küldetés, akkor egy arcképpel díszített kártya jelenik meg a térképen, melyre kattintva megláthatjuk mi is a célunk. Kezdetben csak olyan apróságokat kell megtennünk, mint építeni 10 házat, vagy 2 katonai csapatot. Később persze egyre nehezebb feladatokat bíznak ránk. Elfogadva egy küldetést bele is vethetjük magunkat a játék lényegi részébe. Mindegy mi a célja a missziónak, első teendőnk városunk létrehozása lesz.

A fejlesztők próbálták egy városépítő játékhoz képest egyszerűvé tenni a kezelhetőséget és magát a játékmenetet is. A stílus más programjaihoz hasonlóan a Rome-ban is egy jól működő gazdaságot kell kialakítanunk, mely élelemmel és egyéb erőforrásokkal lát el minket. Összességében sikerült elérni, hogy ne legyen túlbonyolítva a városmenedzselés, ám néhány programhiba, illetve tervezési baki meg tudja nehezíteni a dolgunkat. Elsősorban azzal van probléma, hogy kevés információt kapunk a játéktól népünk boldogulásával kapcsolatban. Lakosaink három dolgot várnak el tőlünk attól függően, hogy melyik társadalmi csoportba tartoznak: élelmet, szórakozást és vallást. Ha ezek elég magas szinten vannak, és van munkájuk is (minden termelő épülethez kell építenünk egy házat), akkor jó munkás ember módjára teszik a dolgukat, és nem lépnek a bűnözés útjára.

Oldal III.

Probléma abból adódik, hogy néha nem is tudjuk mi a bajuk. Nem egyszer fordult elő, hogy egy épületre kattintva azt vettem észre, hogy csak 25 %-os az elégedettségük, miközben közvetlen szomszédjuk vígan élt a maga 75 %-ával, pedig semmi különbség nem volt a két ház között. Ez azért baj, mert ha túl alacsony az elégedettségük, akkor gyorsan emelkedik a városban a bűnözés szintje, mi pedig ott állunk anélkül, hogy tudnánk mi a probléma. A bűnözés véleményem szerint amúgy sem lett igazán jól megoldva, hiszen túl hamar válhat a tisztes polgárokból bűnöző. Néha elég félpercnyi munkanélküliség, és máris halljuk, hogy valamelyik épületünk lángra kapott, mely a bűnözés eredménye. Ilyen esetben, ha nincs egy „tűzoltó épület” a közelben (becsületes nevén prefecture), le kell rombolnunk a lángoló házat, különben átterjed a szomszédos épületekre. A gond csak az, hogy valamilyen rejtélyes okból kifolyóan a prefecture néha nem hajlandó tenni a dolgát. Előfordult, hogy a tőle 10 méterre lévő épület kapott lángra, majd lett 1 perc alatt az enyészeté, lévén senki sem jött oltani. Pedig jól kitalálták a fejlesztők a rendszert, ám az ilyen hibák el tudják venni az ember kedvét a játéktól.

Az erőforrás rendszer viszont nagyon ötletesen van megoldva. Más stratégiákkal ellentétben nem azt jegyzi a program, hogy miből mennyit termeltünk eddig a raktárainkba, hanem hogy mennyi a felhasznált és a termelt erőforrás különbsége. Kiadásunkat az épületek, illetve a katonai egységek fenntartásához használt erőforrás határozza meg, a bevételt pedig értelemszerűen a termelt fa, búza stb. Egészen addig építhetünk, amíg többet termelünk, mint amennyit felhasználunk. További érdekes elem, hogy bizonyos időközönként, illetve bizonyos események hatására valamilyen „állapot” lesz jellemző városunkra (city state). Gyorsabban építkezhetünk, kitörhet a járvány, győzelmeink miatt valamilyen pozitív hatás érvényesül, de az is előfordulhat, hogy ha elköltjük az összes pénzünk, akkor 10 perc alatt legalább 1000 dénárra kell feltornáznunk vagyonunkat, különben csőd miatt vége a játéknak. Persze nem maradhat ki az sem, hogy zavargások törnek ki, és sorozatban gyújtják fel a házakat. Ez utóbbi nem kívánom senkinek, hiszen olvashattátok milyen „ügyesen” dolgoznak a tűzoltók.

[bold]Háború, de minek?

[/bold]

A Rome-ból sem hiányozhat a harc lehetősége. Szép számmal akadnak küldetések, amikor „agresszív véleménycserét” kell folytatnunk egy másik település harcosaival, de a túlzott egyszerűsítés, illetve a hiányosságok miatt akár ki is hagyhatták volna ezeket a missziókat. A harc tulajdonképpen csak annyiból áll, hogy kijelöljük a csapatainkat, és nekiküldjük őket az ellenségnek. Nem tudunk formációt váltani, és a domborzati viszonyok sem befolyásolják a csata végkimenetelét. A lovassággal sem lehet lerohanni a gyalogságot, tehát számos olyan lehetőség hiányzik, melyekkel élvezetesebb lett volna a játék e része, ráadásul ezek már évek óta jelen vannak a nagynevű stratégiákban. Arról nem is beszélve, hogy kis túlzással a leggyengébb egység is pillanatok alatt le tudja rombolni a falakat, épületeket, pedig erre a feladatra igazából az ostromgépeket kellene felhasználni (lásd Age of Empires játékok).

Oldal IV.

Ha ez még nem lenne elég, az egységek előszeretettel vonják ki magukat a harc alól. Mikor megtámadunk valakit, sokszor csak az első sor harcol, a hátul lévők szépen kivárják, míg rájuk kerül a sor ahelyett, hogy megkerülve az elől harcoló bajtársaikat megtámadnák az ellenséget. Ráadásul, mivel a katonákat csapatként, és nem egyénenként irányítjuk, nem tudjuk külön-külön kijelölni őket, hogy kiadjuk nekik a támadási parancsot. Jó ötlet viszont, hogy a legtöbb egységnek van valamilyen különleges képessége, amik csatában jól használhatóak. Emellett mindenki tapasztalati pontot szerez és szintet lép, így válva még hatékonyabbá. Ajánlatos inkább megfutamodni, mint teljesen elveszíteni egy csapatot, hiszen az újonnan készített egységeket megint egyes szintről kell felfejlesztenünk.

Kép és hang… láttunk már ilyet

Külsőségek terén igazán nem lehet mit mondani a programról. A 2009-es mércét megüti, ám láttunk már sokkal szebbet, jobbat, részletesebbet. Az viszont mindenképpen említésre méltó, hogy a napszakok változásával nagyon szépen változik a táj bevilágítása, valamint az árnyékok is a napállásnak megfelelően nyúlnak meg és húzódnak össze, ami nagyban javítja az összképet. Ami még jól néz ki, hogy a távoli helyeken kicsit elmossa a képet a grafikus motor, érzékeltetve a nagy távolságot (bár ezt sokszor nem fogjuk látni, hiszen legtöbbször amúgy is egy felső nézetből szemléljük az eseményeket). A zene szintén csak az átlagos kategóriába tartozik, nem mondanám rossznak, hiszen a kicsit ókori beütésű dallamok illenek egy ilyen játékhoz, de nem maradnak meg úgy az emberben, mint ahogy a jó zenék szoktak. A gépigény az említetteknek megfelelően nem túl magas, egy átlagos gépen is jó sebességgel fut. A tesztgépen (AMD X2 6000+, 4 GB RAM, ATI HD4830) maximális részletességgel, 1680x1050-es felbontáson minden probléma nélkül, vígan szaladgált a Rome.

A Grand Ages: Rome-mal a fejlődés jeleit mutatja a Haemimont Games stúdiója, hiszen az előző részeknél élvezhetőbb programot raktak össze. Az általuk kitalált játékrendszer jól működne, ha működne, de számos olyan apró hiba lelhető fel benne, ami kizökkenti a játékost, akkor pedig oda az élvezet. Akinek viszont már elege van abból, hogy ma a legtöbb RTS a taktikai egységmenedzselős vonalat követi, és emellett az ókori témát is szereti, bátran tegyen egy próbát vele, hiszen pár javítócsomag telepítése sokat fog javítani az összképen. A türelmesebbek viszont várják meg az Anno 1404-et, mely talán egy sokkal polírozottabb, igaz kicsit összetettebb alkotás lesz.