A szakértők ezért az 1970-es évek óta találgatják, hogy vajon mi hozhatta létre ezeket a furcsán szabályos barázdákat. Egyesek úgy gondolták, hogy a Phoboszba becsapódó kisebb objektumok rajzolták ki ezeket, mások a Mars gravitációjával magyarázták a csíkok létrejöttét. Megint mások pedig a krumplira hasonlító hold egyik végét „behorpasztó” Stickney-kráter keletkezésével hozták összefüggésbe a barázdák keletkezését.

Egy új vizsgálat szerint az utóbbi csoportnak lehet igaza: a Brown Egyetem kutatói ugyanis számítógéppel modellezték, hogyan mozoghatott a törmelék a Stickney-t létrehozó becsapódás után, és a szimulációk alapján úgy tűnik, hogy a barázdákat a kráter keletkezése nyomán elmozdult, a Phobosz testén végiggördülő sziklák hozhatták létre. A szakértőknek saját bevallásuk szerint nem voltak nagy elvárásaik a szimulációk lefuttatása előtt, a Phobosz alakját, pályáját, forgását, saját, illetve a Mars gravitációs sajátosságait, valamint a kráter pozícióját is figyelembe vevő modell révén azonban meglepő pontossággal tudták virtuálisan újraalkotni a barázdákat.

A Stickney gigantikus, főleg a Phobosz méreteihez képest. A Hold hosszanti irányban mérve is mindössze 27 kilométeres, a kráter pedig 9 kilométer átmérőjű. Egy ilyen óriási nyomot hagyó becsapódás rengeteg anyagot mozdíthatott ki helyéről, és ezek közül néhány görgő szikla hozhatta létre a Phobosz csíkjait.

Első pillantásra ugyanakkor több gond is van ezzel a teóriával, de a szakértők szerint alaposabban áttekintve a dolgokat, az elmélet szinte mindenre magyarázatot ad. Az egyik látszólagos probléma, hogy ha a szakértőknek igazuk van, a barázdáknak a kráterből kellene kisugározniuk, ami nem minden esetben igaz. Bonyolítja a képet továbbá, hogy egyes barázdák más barázdák felett futnak át, ami azt jelenti, hogy nem egyszerre keletkeztek. Ráadásul a Stickney-kráter belsejében is vannak csíkok, amelyek tehát akkor jöttek létre, amikor a kráter már létezett. A hold felszínén tovább van egy jókora folt, ahol nincsenek barázdák.

A szakértők szerint azonban ezekre a rejtélyekre az egyik megoldás az, hogy az apró égitesten az egyszer megindult sziklák hosszasan görögtek, így különböző útvonalakon többször is körbejárhatták a holdat. Ezek a későbbi barázdák így már nem feltétlenül a kráterből indultak ki. Útjuk során kereszteztek korábbi nyomokat is, és akár a Stickney-krátert is bejárhatták, abban is barázdákat hagyva hátra.

És hogy mi a helyzet a barázdamentes résszel? Ez a vizsgálatok szerint egy alacsonyan fekvő terület, amelyet magaslatok vesznek körül. Így ha egy szikla keresztezte ezt a részt, a hold alacsony gravitációja miatt valószínűleg egyszerűen átrepült felette, és csak a túloldalon, a magasabban fekvő területeken ért újra felszínt, csíkmentesen hagyva a hold ezen részét.