Mert az nem kérdés, hogy az ismert kínai gyártó telefonjai között továbbra is megjelennek kifejezetten felsőkategóriába szánt darabok. Ahogy a történetet már sokan ismerik, a Huawei még 2019 első felében került fel arra a tiltólistára, mellyel az Egyesült Államok megpecsételte a kínai tech-vállalat jövőjét. A legnépszerűbb mobilgyártónak járó címért jó esélyekkel küzdő céget akkor nemzetbiztonsági kockázatnak minősítették és kereskedelmi zárlat alá helyezték, a láncreakció pedig azóta is tart. A döntés hatása már bőven túlhaladt Amerikán és nem csak Európában építette le a vállalat pozícióját, de még az elsőszámú piacukon, vagyis Kínában is látványos visszaeséshez vezetett. Olyannyira, hogy az akkor megroppant okosmobilos ágazatuk az elmúlt években elkeserítő mélypontra került.

Ugyanakkor azt is láthatjuk, hogy a vállalat nem adta fel és továbbra is makacsul kitart az ágazat mellett. Míg B-tervként ott az egyelőre stabilan és korlátozások nélkül, különálló cégként működő Honor, addig a Huawei maga is folytatja a telefonok gyártását, igaz, sajnos továbbra is a Google hivatalos támogatása nélkül. Hogy mennyire nem halottak, azt többek között az idén márciusban megrendezett MWC 2023 (Mobil Világkongresszus) rendezvényen széles gesztusokkal demonstrálták, olyan szélessel, hogy már nem fértek el a Samsung és más vetélytársaik mellett, ezért inkább elfoglalták a helyszín legnagyobb különtermét. Itt természetesen nem, illetve nem kizárólag a mobilos divízión volt a hangsúly, például alapvetően meghatározó szereplői voltak az 5G versenynek is. A kiállításon pedig a 10 gigabites 5.5G-ről, mint következő lépésről beszéltek, éppen ezért fájó pont, hogy a tesztünkben szereplő P60 Pro csúcskészülékük bár számos nagyszerű tulajdonsággal bír, 5G-s képességekkel pont nem rendelkezik.

KÜLSŐSÉGEK, ANYAGHASZNÁLAT ÉS SPECIFIKÁCIÓK

Mielőtt azzal foglalkoznánk, hogy mi nincs a Huawei új készülékében, nézzük meg, hogy mi az, ami viszont jelen van. Kíváncsian vettem a kezembe a P60 Pro-t és bár én nem a legújabb telefonok egyikét használom, azt azért nem bánom, ha olyan eszköz lapul a zsebemben, ami lehetőleg kiváló alapanyagok precíz összeállításából jött létre, pontosan azért, hogy évekkel később is érte nyúlhassak. Emiatt az ember hajlamos elfelejteni, hogy a készülékek nem feltétlenül rendelkeznek ezekkel a tulajdonságokkal, a P60 Pro azonban vitán felül minden részletében minőséget és igényességet sugároz.

Ami a megjelenését illeti, a színválaszték alapján talán valahol a komoly, üzleti high-end termékek és a fiataloknak szánt szórakoztató elektronika között billeg. A Rokokó Gyöngy fedőnéven igazgyöngyökre emlékeztető fehér hátlap luxust hirdet és mindenképpen egyedi, mivel mindegyik modell eltérő mintázatot kapott. Ez tehát erősen ízlés kérdése, aki a minimalizmust részesíti előnyben, annak valószínűleg giccsesebbnek hat a kelleténél, de szerencsére visszafogottabb, matt fekete hátlappal is forgalomba kerül.

A doboz közel sem ennyire hivalkodó, de a prémiumérzet azért már itt is jelen van. Főleg akkor, ha a diszkréten feliratozott fedlapot leemelve meglátjuk, hogy mit kapunk a telefon mellé. Az igényes, áttetsző szilikontok kellemes gesztus és a gyakorlatban is kifejezetten hasznosnak bizonyult, míg az igazi meglepetést a töltőfej jelenléte okozta. Ahogy azt már megszokhattuk, kezdetben környezetvédelmi szempontokra hivatkozva, majd ezzel együtt jól megfontolt takarékossági okokból a gyártók többsége már csak ritkán vág hozzánk adaptert. Ám ezúttal egy 88 wattos gyorstöltésre képes egységet is mellékeltek, melyen nem csak USB-A, de Type-C is akad. Igaz, egyszerre csak az egyik kimenetet tudjuk majd használni, de ne legyünk telhetetlenek, a hozzá társított kábel amúgy ugyanezt a két csatlakozófejet hordozza.

A telefont tovább forgatva érdemes megállni az elő- és hátlapokat védő üvegborításnál. Míg hátul hagyományos – és aligha túlzottan törésbiztos – edzett üveglapot tapinthatunk, addig a kijelzőt már komolyabb erőkkel védik. A Huawei által fejlesztett KunLun Glass a mobilpiac egyik legizmosabb versenyzője és én ugyan akkor sem állnék neki komolyabban tesztelni, ha a sajátom lenne, de a fellelhető töréstesztek jótállnak az anyag képességeiért. Ha pedig ez nem lenne elég, a telefon egy előre felapplikált üvegfóliával érkezik, mely szintén igényes darab és először észre sem vettem, hogy még az is rajta van. Az előlap a széleken enyhén ívelt, bár nem túl agresszív mértékben, szerintem az esztétikumot emeli, a használatot viszont egyáltalán nem nehezíti. A két oldalt finomra csiszolt fémkeret választja el egymástól, a készülék pedig magasságához képest viszonylag keskeny, így a fogása is egészen kényelmes volt.

Az említett keret bal oldalát az apró antennakivezetéseken túl teljesen csupaszon hagyták, a bekapcsoló- és hangerőszabályzó gomb is a jobb oldalra kerültek. Az alsó fertályon szokásos módon középen van a Type-C port, melyet két antennacsík fog közre. Jobbján a hangszórónak teret adó rács figyel, balra pedig a SIM-tálca vár a sorára, mely két nanoSIM formátumú kártyát, vagy ebből egyet és még egy Nano Memory Cardot hajlandó befogadni. eSIM sajnos nincs, a microSD támogatásnak szintén lőttek. Ez a formátum is azok között szerepel, melyek szép lassan csatlakoznak a száműzött 3.5 mm-es jack kivezetéshez, mely természetesen itt sem rontja már a levegőt.

Világos és érthető, hogy az analóg megoldások már nem menők és minden a wirelessről szól, viszont ezt káros tendenciának látom. Én pl. azért venném meg a legdrágább kompakt erőgépet, hogy a lehető legtöbb lehetőséget kapjam a pénzemért, nem azért, hogy egyre kevesebbet. Mekkora költség lehet a kártyaolvasó és ugyan mennyivel praktikusabb adapterkábeleket és átalakítókat tömni a zsebembe, amikor mindezeket alapból tudhatná a közel félmilliós készülékem? A jelen lévő IP68 por és cseppállóság aligha tartozhat a kifogások közé, hiszen pár éve még az említett extrákkal együtt is rengeteg mobil megkaphatta.

Cserébe a mobil felső pereme továbbra is rejt egy bónusz infra portot, ami a szórakozóhelyeken kiállított TV-k "orvkapcsolgatásán" túl nem tudom, hogy mennyiben segíti felhasználók tömegeinek életét. Mindenesetre klassz, hogy van és bármilyen infrás készülék irányítására bevethető, legyen az klíma vagy asztali erősítő. Az alul lévő hangszórót az infra melletti rács lépteti elő sztereóvá, melynek megléte ezen a szinten elvárt, szerencsére nincs is gond vele. Végül, de nem utolsó sorban a hátlap mögött rejlik az elektromágneses Qi töltést segítő tekercs is.

Amit viszont kihagyott ziccernek látok, az a dedikált kameragomb. Főleg egy olyan termék esetében érezhető a hiánya, ami, ha akarná sem tudná letagadni, hogy elsősorban kamerás képességeivel igyekszik felhívni magára a figyelmet. Na most a csupaszon hagyott bal oldal szinte üvölt a lehetőségért, hogy egy extra fizikai gombocskával teljesértékű fotómobillá varázsolja a P60 Pro-t.

Kijelző

Az ezüstös élek közötti teret szinte maradéktalanul kitölti az LTP OLED kijelző, amire öröm volt ránézni, többnyire még napfényes időben is. Ekkor ugyanis kihasználhatjuk a 617 nites maximális fényerőt, melyet a hasonló erőgépek közül talán csak a Samsung S23 Ultrája képes túllicitálni, a többség legalább 100 nittel halványabban teljesít. A 120 Hz-es adaptív képfrissítés ebben a kategóriában már szériatartozéknak tekinthető, a közel tökéletes színhűséget pedig nem csak én, de szerencsére a TÜV Rheinland színpontosságot és színvisszaadást hitelesítő kettős tanúsítványa is garantálja. Az OLED-hez HDR10+ minősítés is jár, a fekete pedig garantáltan éjsötét volt minden körülmények között. Kár, hogy streamelt formában a HDR tartalmak nem megtekinthetők, szóval, ha ilyen formában szeretnénk multimédiát fogyasztani, azt a belső tárhelyről tehetjük meg.

Hibátlanul dolgozott a képernyő aljába ágyazott ujjlenyomatolvasó is, a szenzor betanítása után nem sokszor fordult elő, hogy tévedett volna. Amit talán javítanék, az az elhelyezkedése, ugyanis túlzottan lentre került. Mivel nekem az átlagnál valamivel kisebb kezem van, rövid ujjaimmal néha többet kellett nyújtóznom hozzá, de ez másoknak is gondot okozhat, nem kizárt, hogy fogást kell váltanunk a képernyőzár feloldásához. Előlapi értesítőled itt sincs, helyette a mindig aktív kijelző segít, a szelfikamera viszont felismeri az arcunkat, igaz, ehhez külön szenzorokat nem vet be, ezeket a gyártó a korábbi csúcsmobiljaiban hagyta.

Google a lelke mindennek?

Amire felhasználóként igazán nem lehet sok panaszunk, az a Huawei jól bevált EMUI (13.1) rendszere, mely természetesen Android alapú és esetünkben a 12-es verzióra épül. Ez talán ismét nem a legfrissebb, ami a piacon elérhető, de az átdolgozott EMUI és a kevésbé sikeres HarmonyOS néhány extra megoldásának házasításából egy funkciókban gazdag és reszponzív felület született. Előretelepített appok is vannak, a Facebookért a házi Petal Search keresőbe kellett belesnem, dokumentumaink pofozgatásához ott a Microsoft365 és kihívásokra készen vár a nyelvi algoritmussal megtámogatott Bing kereső. Viszont ott van az a bizonyos elefánt is a szobában, méghozzá a Google szolgáltatások hiánya, melyet a Huawei a saját HMS Core-ral és az App Gallery bolttal próbál orvosolni. Az erőfeszítés értékelendő és a kínálat is szépen meghízott, de ez sajnos még kevés az üdvösséghez.

Azon túl, hogy a lehetőségeink jelentősen szűkebbek a hivatalos Google ökoszisztémához képest, az átlag felhasználó számára jelentős kényelmetlenségekkel is számolnia kell. Az App Gallery például felsorakoztat egy sor hazai bank alkalmazását és más digitális fizetéssel egybekötött appot, de aki komolyabb összeget szán egy telefonra, az valószínűleg számít az NFC-s fizetés kényelmére is, ami csak részben teljesül. Ez a rész pedig a Curve fintech céget és a saját mindenes kártyáját jelenti, melyhez hozzárendelhetők a különböző bankszámláink, illetve kártyáink. Annak hiányában viszont már nem túl rózsás a kép, aki pedig nem tervez náluk regisztrálni és több bankkártya esetén váltogatni azok között az alapértelmezetten használt kártya kijelöléséhez, annak sajnos el kell engednie a dolgot. 

Egy ideje már elérhetők harmadik féltől származó alternatívák a Google legnépszerűbb szolgáltatásainak elérésére, nevezetesen a GSpace, illetve már itt a hasonló GBox is. Ezek tömören egy sor Google terméket, vagy a Google-höz elvileg szorosan kötődő appot sorakoztatnak fel, beleértve a klasszikus Gmail appot is. Ha félretesszük, hogy ezek megkérdőjelezhető forrásból származnak, az emulációnak hála többé-kevésbé a megszokott módon használhatjuk a Google dolgait.

Jó képet vág hozzánk

De ha már itt tartunk, akkor pillantsunk a kameraszigetre, mely rendesen kidomborodik nem csak az átlagos mezőnyből, de a mobil hátoldalából is. Az ajándék szilikontok viszont szépen kiegyensúlyozza ezt a hangsúlyos egyenetlenséget, így az oly jellemző billegős problémát nagyjából meg is szünteti, miközben a készüléket sem teszi bumfordivá. A specifikációk elárulják, hogy a Huawei a szenzorok számát illetően a kevesebb több elve

szerint járt el, ezúttal "mindössze" három lencse szemez velünk. A trió két 48 megapixeles – egy széles látószögű és egy teleobjektív –, továbbá egy ultraszéles, 13 megapixeles felbontású kamerából áll. A gyártó láthatóan úgy sakkozott a rekeszértékekkel, a zoommal és a színérzékeléssel, hogy a lehető legtöbbet hozza ki a konstrukcióból. A "teljes képhez" persze szükség van az átgondolt szoftveres háttérre is, a Huawei pedig ezen a téren nem is hanyagolja el a felhasználóit, legyen szó látványos makrofotókról vagy akár fényben szegény környezetben ügyeskedésről.

Az igazán meggyőző végeredményhez azonban az automata üzemmód kevés lesz, ehhez játszanunk kell a Pro üzemmóddal és a különböző manuális beállításokkal. Egyebek mellett válthatunk RAW fénykép formátumra vagy éppen az AI módra, melyet valamiért a kameraszoftver nem kínál fel azonnal, ahhoz kicsit mélyebbre kell ásnunk. A jobban sikerült és lehetőleg képhibáktól mentes alkotásokhoz a türelmünkre is szükségünk lesz, mivel a 3 másodperces exponáláskor érthető okokból nem volt ajánlott heves mozdulatokat tennem. Az utóbbi időben nagy divat lett a holdfotózás megtámogatása, melyet komolyabb objektívek híján szoftveres trükkökkel, algoritmusokkal érnek el a gyártók.

A megoldástól csodát azért ne várjunk, mindenesetre, ha sok minden nem zavar be a képbe (függöny, lombkorona, felhőfátyol stb.) akkor a végeredmény jól kivehető lesz, egyéb esetben viszont furcsa anomáliák mutatkoznak, mivel a nem kívánt objektumok összezavarják a szoftvert. A realitás talaján maradva a P60 Pro képei élénkek és kellően részletgazdagok, lehetőségünk is van bőven. Ugyanakkor az albumot mobilkijelző helyett nagyobb képernyőn szemlélve előjönnek a szokásos furcsaságok és a szoftveres utómunka nyomai, melyek hamar lebuktatják, hogy nem önálló gépet használtunk.

Természetesen ott van még az előlapba, illetve az LCD tetejébe ágyazott szelfikamera is, mely a maga 13 megapixelét meglehetősen jól használja ki, rendben működik a háttérelmosás és van elektronikus képstabilizálás is. Talán érdemes megemlíteni, hogy képeinkre vízjelet is aggathatunk, bár ennek a funkciónak a létjogosultságát erősen megkérdőjelezhetőnek tartom. Azon túl, hogy vagánykodhatunk a készülékünk típusával és a Leica helyett immár házi fejlesztésű kamerarendszert fémjelző XMAGE felirattal, sok haszna nincs a dolognak. Olyat máshol láttunk már, hogy mi láthattuk el valamilyen saját szöveggel a fotókat, aminek mindjárt több értelme lenne, ez a megoldás viszont leginkább a slusszkulcspörgetés vérszegényebb változatának tűnik.

A videós részleggel is elégedettek lehetünk, bár azt érdemes megjegyezni, hogy ha a 4K-s felbontás mellé 60 képkockát szeretnénk, a háromból egy szenzor, az ultraszéles inaktív lesz, cserébe 30 fps mellett a teljes haderő felvonul. A színek a fotókhoz képest kevésbé egységesek, viszont a hátlapon nem csak elektronikus, de optikai stabilizálást is kapunk, ami szépen működik. A hang már kevésbé izgalmas, ami gyengepont, bár én ezzel még együtt tudnék élni, illetve van HDR mód is, amit a rendszer gond nélkül vissza is játszik nekünk.

Mi fő a fedél alatt?

A Huawei által választott Snapdragon 8+ Gen 1 SoC meglehetősen izmos darab, bár sajnos nem a legfrissebb kiadás. Annyira nem, hogy már nagyjából 7 hónapja a Gen 2 is bemutatkozott, mely többek között a fejlettebb LPDDR5X memóriaszabványt, illetve az UFS 4.0-s flash memóriát is támogatja. A P60 Pro ebben például szintén elmarad a Motorola vagy akár a Samsung zászlóshajóitól, melyek ezen a téren nem kötöttek kompromisszumot. Ettől függetlenül, aki a teljesítmény miatt aggódna, ne tegye, nem igen találkoztam olyan helyzettel, ahol akár csak egy pillanatra is kevésnek bizonyult volna. A rendszer kellően jól optimalizáltnak mutatkozott ahhoz, hogy kiegyensúlyozott teljesítményre számíthassunk az általános használattól a komolyabb teljesítményt követelő appok nyüstöléséig. Kíváncsiságból megpróbálkoztam a Call Of Duty Mobile futtatásával is, hogy belekóstoljak a gép játékos képességeibe. Azon túl, hogy a telepítés után hosszas és átléphetetlen oktatórészen kellett átszenvednem magam, amikor végre elengedte a kezem, a készülék több egymást követő meccs után sem lassult le vagy forrósodott fel észrevehető mértékben.

Ami viszont feltűnő és egyben újabb fájó pont, az a korábban már említett 5G hiánya. A magyar felhasználók egy része bizonyosan úgy véli, hogy az ország egyenetlen 5G-s lefedettsége miatt a többség itthon alig érezné meg a hiányát, szóval ez nem nyom akkorát a latban. Ám ahogy említettem ez egy csúcskészülék, méghozzá nemzetközi forgalmazással, mely ezek szerint nem csak a divatjamúlt fizikai csatlakozókat, de a fejlettebb vezetékmentes eljárások egy részét sem kínálja fel nekünk. Amit a 4G bír, azt persze továbbra is gond nélkül szállította, de a teljes csomag értékét nézve ez egy komoly mínusz pont, mely továbbra is a konkurencia felé billentheti a mérleget.

A Wi-Fi 6 szerencsére azért van, tehát 2.4 és 5.0 GHz-es frekvenciákon is száguldozhatunk, igaz, a közel 900 MBps az S23 Ultrától például jelentősen elmarad, mely ideális körülmények között majdnem kétszeres sebességre képes. Ezt nem szőrszálhasogatásnak szánom, de a verseny az verseny. És ha már itt tartunk, a Huawei P60 Pro az első okostelefon, amely támogatja az E5b (Galileo) és B2b (BeiDou) GNSS-sávokat. A GPS jelesre is vizsgázott, a műholdas helymeghatározás pontos volt és pillanatok alatt lezajlott.

Talán említenem sem kell, hogy a hívás minősége tökéletes volt, már amennyire egy mobilos hívás az lehet. A fülünkhöz emelve tisztán hallható a másik fél, a hangerő is több, mint elegendő. Hasonló a helyzet a hangszórókkal, bár a magasak azért a korrekt részletesség mellett ebben a készülékben is felülreprezentáltak, csutkára tekerve pedig érezhetően veszítenek a tisztaságukból. A hívásokat kihangosítva némi visszhang előfordult, bár ez nem minden hívásra volt jellemző, szóval ez inkább eseti probléma és aligha a telefon hibája. Ezen felül már csak az üzemidőre térnék ki.

A gép nagyszerűen bánik a 4815 mAh-s akkumulátorral, teljes feltöltéssel másfél-kétnapos használat simán kivitelezhető, amennyiben a nap 24 órájából azért szánunk egy keveset másra is, mint a telefon nyomkodására. A kellemes meglepetésként üdvözölt 88 wattos adapternek 30 perc elég az akku csurig töltéséhez, míg a vezetékmentes opció jóval komótosabb. A hátlapi tekercs csak 15 wattal dolgozik, cserébe adni is szeret, nem csak kapni, így más telefont a P60 Pro hátára fektetve tölteni kezdi azt, ami igazán praktikus.

Kell ez nekem?

A Huawei Google utáni korszaka sajnos továbbra is vegyes érzéseket hagy maga után, melyet az ígéretes, de költséges P60 Pro csak még jobban kihangsúlyozott. Egyfelől kiválóan összerakott és a generációs lemaradás ellenére is szélsebes telefont kapunk, pattogósan fürge reakcióidővel és nagyszerű kamerás lehetőségekkel. Ugyanakkor az áramvonalas és opciókban gazdag EMUI-t gáncsolja a Google távolléte és azok a kényszermegoldások, melyek egyelőre közel sem teljesértékűek. Nincs 5G és minimum biceg az NFC is, cserébe a kijelző gyönyörű és gyors, ahogy a rajta megjelenített tartalmak is élesek és színhűek. Játszani szuper rajta, nem forrósodik, az érintést pedig kis túlzással már az előtt érzékeli, hogy egyáltalán megmozdultam volna. Médiatartalmakat fogyasztani is kiválóan lehet vele, bár igaz, hogy nem próbáltam ki minden streaming szolgáltatót, HDR tartalmakat viszont ezektől bizonyosan nem jelenít meg. Van tehát egy szép és stramm készülék, mely sajnos több területen elmarad a jelenleg elérhető, hasonló kaliberű csúcsmobiloktól.

Én ettől függetlenül is jól éreztem magam vele, netezni, játszani és még akár dolgozni is tudtam vele, bár ezen a téren egy hagyományos monitor mindig előnyt élvez. Telefonnal nem fizetek, így az NFC hiánya engem nem gátolt meg semmiben, de én csak egy felhasználó vagyok a sok közül, aki valószínűleg nem is használja annyi mindenre a mobilját, mint sokan mások. A Gmail folyamatos szinkronizálásához sem ragaszkodom, elég, ha akkor frissítek, amikor éppen szükségét látom, így az akkuidőt sem dolgozta le jobban a kelleténél. Dizájn szempontból is dicsérhető, áramvonalas, jól mutat és kényelmesen használható. Az innováció sajnos nem az erőssége és ez hiába csak részben a gyártó hibája, többnyire inkább lemarad az élmezőnytől.

A specifikációk összességében azért rendben vannak, az általános teljesítménye nagyon jó, a kamerás csomag pedig mindenképpen felhúzza. A megbízhatóságára általában nem lehet panaszunk, rezzenéstelen és stabil működést produkált, a Google szolgáltatásai és a szoftveres ügyeskedés viszont nehezítik a dolgát. Ár-érték arányban ezért sajnos nem tudom magasra értékelni, viszont összességében tetszett a telefon, ezért a plecsnit is megadom neki. Reméljük, hogy a kínai gyártó pár év múlva levetheti láncait és nem jut az LG sorsára, amely folyamatos innovációi ellenére sem érdekelt már senkit, míg a Huawei továbbra is rengeteg potenciált tartogat magában.

Így értékelünk

Indul az iPon Tech Vibes