GOND VAN AZ IPHONE 15 OLED ELLÁTÁSÁVAL, ÉS TÉNYLEG MARADNAK A QUALCOMM MODEMEK

Több érdekes információ is napvilágot látott az Apple ellátási láncát illetően, ami rövidebb és hosszabb távon is lényeges lehet.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2023. szept. 13. 8:47
Gond van az iPhone 15 OLED ellátásával, és tényleg maradnak a Qualcomm modemek

Az Apple folyamatosan dolgozik azon, hogy minél több beszállítótól tudjon egy-egy komponenst vásárolni, mivel így tudja a partnereit versenyeztetni. De van olyan front, ahol ezzel nem tud egyről a kettőre haladni. Emellett pedig a saját tervezésű egységeket is tolná előre, de ezen a téren sem megy minden a tervek szerint.

Éppen a napokban jött egy hír Ming-Chi Kuotól, hogy 2025-nél hamarabb az Apple nem tud magának 5G mobil hálózati modemet biztosítani, hiába dolgozik a vállalat ezen már több mint öt éve. A korábbi hírünkben beszéltünk arról, hogy milyen utat járt be az Apple az 5G-vel eddig. A cég rengeteg energiát fektet abba, hogy az „in-house” mobil hálózati egysége létrejöhessen, de ez nem akar összeállni.

Galéria megnyitása

A Kuo által megszellőztetett pletyka most hivatalosan is megerősítést nyert, mivel bejelentette a cupertinói alakulat, hogy meghosszabbítják az együttműködési megállapodást a Qualcommal. Az Apple újabb három évig még biztosan használni fog Snapdragon X szériás 5G modemeket a különböző iPhone-okban. A korábban kötött megállapodás ebben az évben járt volna le. A vállalat néhány éve még úgy számolt, hogy 2023-ra biztosan elkészül a saját mobil hálózati egysége, ami a cég elvárásainak megfelelő formában gondoskodhat az 5G támogatásról.

A hírre reagálva a Qualcomm értékpapírjai majdnem 4%-os erősödtek. Ez pedig egyáltalán nem indokolatlan, sőt mi több, igazából ennél nagyobb felívelés sem lett volna meglepő, csak valószínűleg ezt az alkut már beárazta a piac, mert borítékolható volt a létrejötte.

Az Apple a Qualcomm egyik legnagyobb partnere, bevételének jelentős részét biztosítja. Ha az Apple valóban elkészül a saját 5G mobil hálózati modemével, akkor egészen biztos, hogy sokat fog esni a Qualcomm értéke. Persze mindent biztosan nem fog tudni helyettesíteni az Apple más egységekkel, de ha teljesen szakítana a chiptervezővel, az óriási veszteség lenne a Qualcomm számára. A bevételeinek majdnem a negyedét bukhatná el. Az új megállapodást 2026-ig szól.

Galéria megnyitása

Belső információk szerint az Apple-t egyebek mellett jogi nehézségek is hátráltatják a fejlesztésekben. Állítólag olyan szabadalmak jogaira lenne szüksége, amik a Qualcomm birtokában vannak, szóval a licencdíjak miatt mindenképpen marad a jövőben is bevétele a cégnek az Apple-ből. Bár elvileg a szóban forgó 5G-vel kapcsolatos szabványok szabadalma 2029-ben le fog járni, szóval után ezeket már ingyen igénybe lehet venni.

Az Apple számára a másik érzékeny pont a kijelző. A vállalat igyekszik segíteni a beszállítókat, és keresi a lehetőségeket, de valahogy mindig a Samsungnál köt ki. Friss hírek szerint a cupertinóiak most még annyi helyről sem tudnak vásárolni, mint eddig. Az iPhone 15 beszállítói láncából kieshetett a kínai BOE.

Galéria megnyitása

A Samsung, az LG és a BOE szállítja az OLED technológiás képernyőket az Apple okostelefonjai számára. Legalábbis többnyire így volt ez eddig, de friss dél-koreai híresztelések alapján a cég kénytelen volt a kívántnál is nagyobb mennyiséget rendelni az Samsungtól. A BOE által gyártott képernyők ugyanis megbuktak a minőségellenőrzésen, éppen ezért ezeket a rendeléseket egyelőre jegelni kellett.

Valószínűleg képes lesz a Samsung kipótolni a hiányzó mennyiséget, de ezzel az Apple megint nehéz helyzetbe került. A BOE a tervek szerint LTPS OLED paneleket szállított volna az iPhone 15 és 15 Plus modellek számára. Az iPhone 15 Pro termékvonalat pedig egyébként is az LG és a Samsung látta volna el LTPO OLED technológiás egységekkel.

Galéria megnyitása

Volt már példa korábban ilyen helyzetre. A BOE valószínűleg képes lesz javítani a minőségi problémán, és ezt követően helyre állhat majd a rend, meg tudja kezdeni a komponensek szállítását. A hiba egyébként állítólag a képernyők kivágásánál volt, ugyanis az iPhone 15 sorozatnál már minden okostelefon Dynamic Island formavilággal jön, és ezzel gondja akadhatott a kínaiaknak.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére