Oldal I.

A játékosok legtöbbje bizonyára emlékszik az 1990-ben útjára indult, később legendaként emlegetett Gobliiins sorozatra. Ez a puzzle elemekkel tarkított kalandjáték méltán lett híres és népszerű, hiszen minden korosztálynak remek szórakozást biztosított a maga egyedi humorával, ugyanakkor gondolkodásra is késztette a játékosokat a szintén sajátságos logikai feladataival. Először nézzük meg, honnan is indult és hová érkezett ez az őrület.

Az első részben 3 goblin irányítása volt a dolgunk, melyek mind különféle képességekkel rendelkeztek. Asgard képessége az erejében nyilvánult meg, valamint ő volt egyedül képes rudakon, növények szárain felmászni, de mindemellett olyan buta volt, mint a föld. Ignatius varázsló volt és a tereptárgyakkal különféle mágikus dolgokat volt képes véghezvinni (esze neki sem sok volt) és végül Opus, mind közül a legokosabb, aki fel tudta venni a tárgyakat. A három kis idiótát 22 pályán kellett végigkísérnünk, hármuk összjátékával lehetett a feladatokat megoldani és a cél az volt, hogy megszerezzük egy varázsital alkotóelemeit.

A második rész rá egy évre jelent meg és tartalmazott néhány újítást. Például a pályákon belül át lehetett menni különböző helyszínekre is. Nekem személy szerint ez a rész volt a kedvencem a gyönyörű, meseszerű grafika és a feladatok összetettsége miatt. Ebben az epizódban két goblint kellett irányítanunk: Fingus-t aki intelligens és szégyenlős, és Winkle-t, aki annyira buta volt, hogy egy gombot sem tudott megnyomni, viszont épp ezért rá lehetett bízni a parás szituációk kivitelezését. Később a címszereplőt, Buffon herceget is irányíthattuk, miután megmentettük a gonosz Amoniak karmai közül.

Újabb egy év telt el. Ebben az epizódban, ahogy az ’i’ betűk száma is mutatja, már csak egy goblint kellett végigkísérnünk kalandjai során. Ő volt Blount. De hogy érdekes legyen a játék, különféle átmeneti segítő karakterek csapódtak mellé, mint pl. Chump a papagáj, akit egy repülő hajóról szabadítottunk ki, Fulbert, a kígyó, vagy Ooya az idióta varázsló. 18 pályán élvezhettük a kis társaság őrületes poénjait. Mindezt fantasztikusan megálmodott és kivitelezett helyszíneken. Kedvenc részem volt a labor, ahol Blount két kezét irányíthattuk külön-külön és érdekes mixtúrákat kellett kikevernünk.

Oldal II.

Gobliiins 4

Elérkezett 2009 és valaki úgy gondolta, fel kellene eleveníteni ezt a majdnem 20 éves mesét, és az első részből kiindulva napvilágot látott a negyedik epizód. Örülök is ennek, meg nem is, mert a végeredmény elég vegyes lett.

Az első dolog, ami mindenkinek feltűnik, a grafika, a világ kinézete, melyben az újabb mese játszódik. A fejlesztők a 3D mellett tették le a voksukat, tönkretéve ezzel a játék vizuális hangulatát. Egyrészt egyáltalán nem fekszik eme technológia alkalmazása sem a műfajnak, sem a meseszerű történetnek, másrészt össze is csapták az egészet. Az rendben van, hogy hangulati szinten a múlt visszaidézése volt a cél, de ezt a grafikánál nem kellett volna ennyire erőltetni. Azt kell hogy mondjam, hogy a legelső rész is sokkal, de sokkal gyönyörűbb, mint ez. Nem is beszélve a második részről, ami a maga idejében talán a legszebb rajzfilmgrafikás számítógépes játék volt. Persze mindezt nem technikai értelemben mondom, sokkal inkább a hatás más, amit kelt az emberben és bár eltelt majd húsz év, még mindig jobban megragad a trilógia bármelyik darabjának a látványvilága, mint a jelenlegi epizódé. Sok az egymásba csúszó textúra is, a karakterek elnagyoltak és a mozgások sem tökéletesek.

Ha ezen a retteneten sikerül túltennie magát a játékosnak, utána azért egész kellemes élmények várnak rá. Megmaradtak ugyanis az igazi goblinsos poénok, a karakterek apró megnyilvánulásai, a pályák érdekessége, meseszerűsége és olyan „goblinsossága”, hogy mást ne mondjak.

 

Oldal III.

A trilógia koncepciója szerint minden újabb résszel egyel kevesebb goblint kellett irányítani, itt azonban visszatér az első részből megismert hármas, akik ugyanazokkal a tulajdonságokkal rendelkeznek, mint egykoron, csupán a nevük lett más: Tchoop, Stucco és Perlius vagy a magyar változatban Teszvesz, Bicepsz és Magixer. Az első két pálya arról szól, hogy Teszvesszel megkeressük két társát, majd miután együtt van a három idióta, kezdődhet a megszokott kaland.

A történet elég érdekes. Tarkobak király, aki inkább a játékosságáról, mintsem az eszéről híres, gondtalan életét élte palotájában, az őt körülvevő kisállatokkal, viccgyűjteményeivel és fotóalbumával, de mostanában kicsikét befordult, mivel eltűnt kedvenc földimalaca, Fifi. Itt jönnek a képbe kedvenc goblinjaink, akikre ezúttal nyomozói feladat hárul, azaz megtalálni a király állatkáját, melynek eltűnését érdekes misztériumok övezik. Sok mesében előfordult már, hogy a királyi udvarban lévő, kötöttségekkel teli életet megunva egy-egy mesehős megszökött, mert szabad életre és kalandokra vágyott. Vajon ez történt a malaccal is, vagy netán elrabolta valaki? Ezt a kérdést kell megválaszolnia hőseinknek, megannyi veszélyen, fantasztikus helyszíneken és őrült fejtörőkön át. Nagyon jó és a régi időket idéző tulajdonságuk a karaktereknek, hogy idiótábbnál idiótább dolgokat képesek csinálni, ha sokáig nem nyúlunk hozzájuk.

Oldal IV.

A játékmenet semmit sem változott a második és harmadik részhez képest. Az inventory bal kattintásra jön elő, tárgyakat kombinálni továbbra sem lehet és az aktív pontok a képernyő bal alsó sarkában vannak nevesítve. Egyszerű és hatékony megoldás, ami annyira bevált, hogy húsz év elteltével sem lehetett jobbat kitalálni ennél.

A játékban menteni sem lehet, csak úgy, mint az elődöknél. Megmaradt a kódrendszer, melyben a következő pályát nyitó kódot az adott pálya teljesítésével kapunk meg. A mentés hiánya sokszor hátrány, mert előfordulhat olyan szituáció, hogy annyira elrontunk valamit, hogy nem tudunk továbbmenni, ilyenkor kénytelen vagyunk az adott pályát előröl kezdeni.

A játék hosszúságára nincs panasz. Néhány pályán fél-egy órát is el lehet időzni, mire rájövünk az összes megoldásra, illetve azok helyes sorrendjére. A nyomozást 15 pályán keresztül vihetjük a megoldásig, így a játékidő teljesen tökéletes.

Az idióta pályákat idióta zenék teszik színessé, melyek első hallásra akár idegesítőek is lehetnek, de másrészről tökéletesen illeszkednek a játék hangulatához és a régi trilógia feelingjét idézik vissza. A hanghatásokról ugyanez már nem mondható el. Az a hamisítatlan, mély zagyva nyelv, ahogy a kis lények kommunikáltak, átalakult valami nevetséges cincogássá, ami egyáltalán nem jó. Effektekből sincsen sok, és amik vannak, eléggé középszerűre sikeredtek.

A magyar felirat helyenként szerintem borzasztóan rossz. Annyira nem illik a játékhoz, annyira kezdetleges és negatív értelemben idióta, hogy fel sem tudom fogni, hogy adhatta ki ezt így a CD Project. Igazából az teszi nagyon borzasztóvá, hogy megpróbálták a goblins nyelvezetét magyarra átültetni, de annyira nem sikerült, hogy az egész valami értelmetlen röhejes valami lett. Bár mentségükre legyen mondva, hogy azért a feliratoknak mondjuk a fele egész jó, egy picinyke részükre pedig akár a nagyon jó jelző is ráillik: például a könyvespolc tartalmának honosítását kegyetlenül eltalálták. A többnyire rossz szövegeken túl, talán épp ennek ellensúlyozásaként a kiadó gondozásában megjelent korongon megtalálható a klasszikus trilógia, mely mindenképpen egy jó pont.

Összességében, a grafikát leszámítva persze, a készítőknek sikerült valamit visszacsempészni az egykori Goblins univerzumból. Na jó, azért nem olyan kicsit, de így a végére azt kell, hogy mondjam, sokkal, de sokkal jobban kellett volna igyekezniük a fejlesztőknek. Véleményem szerint, mivel a történet és a rejtvények nagyon jók, nem lett volna megerőltető egy normális kinézetbe bújtatni a játékot, hogy egy ugyanolyan nívós darab szülessen, mint elődeik. Nem értem, miért nem tették.