A Gigabyte egy nem mindennapi számítógép-koncepcióval rukkolt elő, amely egy akváriumban kapott helyet és ásványi olaj alapú hűtést használ. Hasonló megoldással már több PC modder is előállt az elmúlt évek során, de olyan rendszert eddig nem sokszor láthattunk, amely a hardveren kívül élőlényeknek is helyet adott.

Galéria megnyitása
A rendhagyó rendszer egy két részre osztott akváriumot használ, amelynek alsó részében felsőkategóriás hardver kapott helyet, méghozzá riser kártyát használó videokártyával karöltve, ami első ránézésre csak hanyagul „le van dobva” az akvárium aljára, ám tökélesen működik. Az ásványi olajhoz hasonló hűtőközeggel feltöltött akváriumrész felett egy „vizesblokk” is helyet kapott, amelyben halak úszkálnak. Az ásványi olaj és a víz között nincs plexi vagy egyéb elválasztóelem, mindössze egy hátlapot alkamlaztak, ami leszűkíti a halak élőterét, illetve lehetővé teszi, hogy mögötte kivezessék a kábeleket úgy, hogy azok nem érnek vizet. A víz és az ásványi olaj alapú hűtőközeg a sűrűség-különbség miatt nem keveredik egymással. A halak nagyjából 2 hónapja élvezik a különleges élőteret, azaz nem sebtiben összetákolt rendszerről van szó, hanem olyan konfigurációról, ami viszonylag régóta működőképes. A hardvert egyébként 3M Novec/Fluorinert típusú hűtőközeg veszi körül, amit szerverekben is használnak bemerítéses hűtéshez.

Az ásványi olaj alapú hűtőközeget szivattyú segítségével keringetik, hogy ne melegedjen túl, az ugyanis sem a hardvernek, sem a felső akváriumrészben élő halaknak nem tesz jót. A keringetést kreatív módon oldották meg a mérnökök, ugyanis míg egy klasszikus folyadékhűtő szettnél hőleadó radiátor hűti le a hűtőközeget, addig itt folyadékhűtő blokkokon vezeti keresztül, amelyekre három processzorhűtőt szereltek. Erre valószínűleg a hűtőközeg viszkozitása miatt van szükség – normál hőleadó radiátort használva túl szűkek lehettek volna a folyadékcsatornák, ami leküzdhetetlen akadály elé állította volna a hűtőkört.

Galéria megnyitása

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

13 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
bp123
bp123
2018. jún. 16. 17:25
#5

A kártya mérete alapján saccolva 30-35 liter Novec lehet benne, annak az ára simán 1 millió huf felett van.
Ez egy demo, csak azért rakták össze mert jól néz ki, semmi köze a valós alkalmazásokhoz (ott nincs egy darab venti sem és sokkal sűrűbben vannak az alkatrészek összezsúfolva).
https://www.youtube.com/watch?v=_-z8ErBlBSo

bp123
bp123
2018. jún. 19. 12:11

Vannak olyan megoldások is ahol nemhogy venti, de még szivattyú sincsen a primer körben, a felmelegedett hűtőfolyadék egy túlfolyón megy át a szomszéd tartályba a hőcserélőhöz, aztán majd alul visszamegy.

j.panzer
j.panzer
2018. jún. 16. 11:53
#4

Jópofa. Meglep, hogy a halak nem úsznak át az ásványi olajba, de végül is miért is tennék. Amúgy a valóságban nem kéne ilyen, nem esne jól, hogy a halak összepiszkítják a VGA-mat. :) :)

Vargha
Vargha
2018. jún. 16. 8:36
#3

Gyenge. Egy tyúkól PC az már döfi lenne.

axe
axe
2018. jún. 15. 21:13
#2

10-2 éve láttam ilyent, igaz ott az egész gép benne volt.... vízzel is

axe
axe
2018. jún. 16. 11:19

bár a hdd áramkörét beviaszozta volna vagy hasonló, az is mehet bele

cheatergs
cheatergs
2018. jún. 15. 16:29
#1

A ventiket nyilván előbb nyírja ki a nehezebb közeg kavargatása, de ami meglep (v nevezhetjük a hiányos tudásomnak), h az ásványi olaj nem vezeti az áramot. Mondjuk nem vágom, h minek kell pörgetni a ventiket, de ők tudják.

longdong
longdong
2018. jún. 17. 2:42

Az egész akváriumban is mozog az olaj, úgy hűtik. Viszont az soha nem fogja megmozgatni az olajat szűk helyeken (videó kártya hűtő lamellák között). Ha az olaj áll a lamellák között, az ugyanolyan, mintha porcica lenne ott, vagy még rosszabb.

Vissza az oldal tetejére