Bevezető

 A számítógép építés manapság már sokak számára egyáltalán nem jelent kihívást, ám még mindig rengetegen vannak, akik nem mernek belevágni a feladatba, ugyanis nem sajátították el az ehhez szükséges alapokat. A helyzet egyáltalán nem bonyolult, az elkövetkező pár oldal keretein belül most azoknak szeretnénk segíteni, akik elég elszántak ahhoz, hogy gépet építsenek, de valami oknál fogva eddig még nem mertek hozzákezdeni.

Egy konfiguráció összerakását egy nagyon fontos művelet előzi meg: hosszú napok vagy akár hetek alatt össze kell vadászni a számunkra, és a pénztárcánk számára legmegfelelőbb alkatrészeket, amelyek minimális kompromisszumra kényszerítenek. Mindenekelőtt fontos eldönteni, hogy pontosan milyen gépet szeretnénk, mennyire fontos a csendes működés, illetve mekkora összegből gazdálkodunk. Ha ez megvan, akkor el lehet kezdeni a nézelődést és a válogatást.  Mi most ezeken a teendőkön egyszerűen átlépünk, és azt az ideális helyzetet vesszük alapul, hogy minden szükséges alkatrész a rendelkezésünkre áll, azaz sikerült meghozni a - remélhetőleg jó – döntést.

Akármilyen gépet is választunk, fontos, hogy gondoskodjunk az alkatrészek megfelelő hűtéséről. A legjobb választás egy olyan ház lehet, amelyben megfelelő számú és méretű ventilátor hely áll rendelkezésre, az sem baj, ha ezeken a helyeken gyárilag nincs légkeverő, legalább az általunk legjobbnak és leghalkabbnak ítélt ventilátort építhetjük be a gépbe. A ház elejére érdemes egy 8 vagy 12 cm-es ventilátort helyezni, ami bejuttatja a friss levegőt a rendszerbe, ezzel együtt pedig a merevlemez(ek) hűtéséről is gondoskodik. A ház hátsó részébe szintén érdemes egy 8 vagy 12 cm-es házhűtő ventilátort helyezni, ám ez az egység már a meleg levegő kifújásáért felel majd.

A cikkben szereplő gép, amelynek összerakását módszeresen dokumentáltuk, tulajdonképpen egy egyszerű irodai konfiguráció. A rendszernek elsősorban megbízhatónak kell lennie, a teljesítmény irodai alkalmazások használata miatt csak másodrendű szempont, viszont a bővíthetőség kulcsfontosságú volt az összeállítás megtervezésekor.

Első lépés - alaplap, processzor, ram

Az első lépések

A gép összerakása előtt a rajtunk található töltést vezessük le (földeljük magunkat, de ne a szó szoros értelmében :)), például egy radiátor megfogásával, ugyanis a statikus töltöttség elég rossz hatással van az egyes alkatrészekre, az érzékeny elektronika könnyedén meghibásodhat, ha rajta keresztül vezetjük le a töltést. Erre a tényre sokáig felhívták a felhasználók figyelmét, de manapság valahogy nem említik meg a dolgot.

Amennyiben ezzel az egyesek számára kissé mulatságosnak ható dologgal megvagyunk, készítsük elő a szereléshez szükséges alkatrészeket, valamint egy normális minőségű, hosszú csillagcsavarhúzót, amivel az egyes alkatrészek csavarjainak rögzítését fogjuk elvégezni. Alapvető szabály, hogy folyamatosan rend legyen körülöttünk, ezzel ugyanis számos kellemetlenség megelőzhető, plusz nem akadályozzuk saját magunkat a szerelésben. A rövid, és sokak számára egyértelmű tanácsok után nézzük, mivel is érdemes kezdeni, ha egy komplett gépet kívánunk összerakni.

Az alaplap, a processzor és a memória

Még mielőtt az alaplapot beszerelnénk a kiszemelt házba, érdemes a processzor, a processzorhűtő és a memóriamodulok rögzítését elvégezni. A processzorhűtő felhelyezésekor nagy erőhatást kell kifejteni, hogy a helyükre pattanjanak a rögzítő lábak, így ezt – ha egy mód van rá – akkor ne a ház belsejében végezzük el. Ezzel a módszerrel sokkal hatékonyabban és kényelmesebben dolgozhatunk, kezdők számára fokozottan ajánlott betartani a tanácsot.

A fenti képen látható a processzorfoglalat, valamint körülötte a négy furat, amelybe az Intel processzorhűtőjének ún. Push-pin típusú lábai illeszkednek. A jobb felső sarokban, a sárga memória foglalatok fölött helyezkedik el a processzorhűtő ventilátorának tápcsatlakozója, amely egy négytűs csatlakozó. A processzor behelyezésénél csak egy dologra kell figyelni: a CPU két szélén található egy-egy bevágás, ezek a bevágások a processzorfoglalatba illeszkednek, így fordítva még véletlenül sem tudjuk betenni a CPU-t a helyére, maximum, ha nagyon erősek vagyunk. A processzor beillesztése után a foglalat fedelének lehajtása van hátra, majd ez után a rögzítő füllel le kell zárni a foglalatot, ami szintén egy egyszerű mozzanat.

A processzor rögzítése után a CPU hűtő következik. A hűtő alján előre felvitt paszta található, ehhez véletlenül se nyúljunk. A hűtőt helyezzük fel az alaplapra úgy, hogy a rögzítő lábak a furatokba passzoljanak.

Ezután az egyik lábon található fekete kis műanyag fület nyomjuk le, amíg egy kattanást nem hallunk. Ha ez megvan, a vele átlósan szemben lévő füllel, és a maradék két rögzítővel is csináljuk ugyanezt. Fontos, hogy a rögzítő láb fehér része tökéletesen illeszkedjen a furatba, azaz az alaplap hátsó részén jól látható legyen, ugyanis csak így tudja megfelelően megtartani a CPU hűtőt. Egyes alaplapoknál, mint például a Gigabyte X38-DQ6, különösen nehéz a processzorhűtő  utolsó lábának rögzítése, ami az alaplap hátulján elhelyezett réz lap számlájára írható, ugyanis kissé feszül tőle az alaplap.

Nem lenne teljes a kép, ha az AMD Socket AM2-es processzorfoglalatáról és a processzorhűtő rögzítésének menetéről nem tennénk említést. Az AMD processzorainál egy aranyszínű háromszög jelöli a CPU megfelelő pozícióját, ennek köszönhetően egyszerűen a foglalatba varázsolható a CPU.

A processzor behelyezése után a foglalat mellett található kis kart le kell nyomni, így a rögzítő mechanizmus a helyére szorítja a processzort. A fenti képen látható a foglalathoz tartozó hűtő. Az egység két füllel kapcsolódik az alaplapon található műanyag kerethez, a két fül csatlakoztatása után a fekete elforgatható kart kell lenyomni, majd ezután rögzül a  hűtő

A processzorok után jöhet a memória rögzítésének folyamata. Ez a módszer DDR1-es, DDR2-es és DDR3-as memória modulok esetében tökéletesen megegyezik.

A processzor és a hűtő felszerelése után mielőtt az alaplapot a gépházba szerelnénk, bepakolhatjuk a memória modulokat is. A memória modulok rögzítésekor a foglalaton elhelyezkedő „fognak” és a modulon található bevágásnak találkoznia kell. A 240 tűs memóriafoglalat DDR2-es és DDR3-as változatban egyaránt elérhető, mindkét típuson máshol helyezkedik el az említett fog, illetve máshol található a memória modulon a bevágás is, így egyik típus a másikkal még véletlenül sem keverhető össze.

Példánkban egy DDR2-800 MHz-es Kingston memória párossal próbáljuk szemléltetni az összerakás menetét. A memória foglalatbiztosító füleinek kinyitása után a modult először behelyezzük a slotba, majd a ram egyik, illetve a másik oldalát finoman lenyomjuk, amíg a rögzítő fül be nem pattan. Először a processzor felől elhelyezkedő ramot tegyük be, úgy könnyebb a dolgunk. A DDR3-as modulok behelyezése ugyanígy történik, így arra külön nem térünk ki.

A fenti képen nagyon jól szemügyrevehető a DDR2-es és DDR3-as memóriafoglalatok közötti fizikai különbség. A kép egy ASUS P5KC alaplapról készült, amely mind DDR2-es, mind pedig DDR3-as memóriatámogatással bír, persze egyidejűleg csak egyik memóriaszabvány használható. Ahhoz, hogy a DDR2-es memóriák kétcsatornás módban működjenek, a modulokat az A1 és B1 vagy A2 és B2 slotokba kell helyezni, ha két ramot használunk. Kétcsatornás aranyszabály A1+A2 = B1+B2.

Második lépés - tápegység, alaplap csatlakozók

[bold]A tápegység

[/bold]

Ha ezekkel a mozzanatokkal megvagyunk, akkor jöhet a számítógépház előkészítése. Először is a tápegységet fogjuk beszerelni. A tápegységhez alap esetben mellékelnek a gyártók négy darab csavart, amellyel a terméket a számítógépházba illeszthetjük.

A tápegységen első ránézésre rengeteg furcsa kábel foglal helyet, de nem kell kétségbeesni, az alábbi kis kép segítségével rendet rakhatunk a kábelek között, azaz megtudhatjuk, hogy pontosan melyik, milyen célt szolgál.

Ahogy az a fenti képen is látható, a nagy, 24 darab csatlakozóból álló egység nem más, mint az ATX tápcsatlakozó, ami az alaplap megfelelő pontjára illeszkedik. Az alatta elhelyezkedő négytűs aljzat a Floppy meghajtóra passzol, ezt a meghajtót az újabb gépekből már száműzik, de még mindig hasznos lehet, ha BIOS frissítésre kerül a sor, ugyanis sokan nem bíznak a Windows alatt üzemelő frissítő programokban. A jobb alsó sarokban látjuk a Molex és a Sata tápcsatlakozókat, előbbi a régebbi optikai meghajtókra, illetve merevlemezekre csatlakozik – néha a komolyabb alaplapok is igényelik ezt a csatlakozó fajtát, amin plusz áramot kaphatnak -, míg a mellette lévő SATA tápcsatlakozót a modernebb merevlemezekhez és optikai meghajtókhoz használhatjuk. A képen egy Molex-Sata tápátalakító formájában mutattuk be a két megoldást, ez az átalakító sokszor hasznos lehet, ugyanis a legtöbb tápegységen csak két ilyen SATA tápkábel található, így kénytelenek vagyunk átalakítót használni, ha több meghajtót szeretnénk építeni a rendszerbe. Az alaplapok egy részéhez kapunk ilyen átalakítót, de az olcsóbb termékeknél – mint amilyen a cikkben szereplő G31-es lap is – bizony hiánycikk ez a kábel. Régebben kérdésként felmerült, hogy a SATA 1,5 Gbps-os és a SATA 3 Gbps-os merevlemezek tápkábelei és adatkábelei megegyeznek-e, a kérdésre a válasz: igen, teljes mértékben.

A táp beszerelése után az alaplap rögzítéséhez szükséges távtartó csavarokat kell az alaplaptálcára felcsavarozni.

A művelethez a legtöbb nevesebb gyártó egy kis segítséget is nyújt: nevezetesen a tálca alsó részére felírja, hogy melyek azok a furatok, amelyekbe csavart kell helyezni, mondjuk ATX, mikro-ATX vagy mini-ATX alaplapok becsavarozásakor. Esetünkben a Gigabyte háza is ilyen volt, így a dolgunk rendkívül egyszerű. Rövid videót a cikk végén mellékelünk a folyamatról.

A távtartó csavarok beszerelése után nincs más teendőnk, mint az, hogy a gyártó által mellékelt hátlapi takarólemezt beillesszük a házba. Ez a folyamat rendkívül egyszerű, a takarólemez szélein 1-1 kis bütyök található, ami a ház hátulján lévő kivágás szélei mögé kapaszkodik. A bepattintás nem megy mindig könnyedén. Az alaplaphoz tartozó takarólemez a csatlakozók függvényében változik, így egy esetleges alaplapcsere alkalmával szinte biztos, hogy a takarólemezt is cserélni kell.

Az alaplapon található néhány tűcsatlakozó, amelyek a ház bekapcsoló gombját, a gombban vagy a gomb mellett található ledet, a reset gombot, illetve a HDD aktivitást jelző ledet és a beépített rendszerhangszórót fogadják. A következő teendőnk csak első hallásra tűnhet nehéz feladatnak: a ház kábeleit a megfelelő csatlakozókba kell illeszteni. Ezt a műveletsort kissé nehéz elvégezni, ha már az alaplap a házban van, legalábbis egy kezdő építő számára mindenképpen. Amire szükség lehet az nem más, mit az alaplap felhasználói kézikönyve. A felhasználói kézikönyvből keressük ki a leírást, ami az alábbi csatlakozósorhoz nyújt segítséget. A feliratok az alaplapon rendkívül picik, így a könyv nem árt, ha kéznél van.

A fenti képen láthatóak a csatlakozók. Az ASUS mellékel olyan adaptert a termékeihez, amelyhez először a ház gombjainak és ledjeinek csatlakozóját lehet bedugni, majd az egész adaptert egyetlen mozdulattal csatlakoztathatjuk a házban található alaplaphoz. Ez egy kényelmes megoldás, sajnos a mostani Gigabyte lap esetében ez nem áll rendelkezésre. A bekapcsoló- és reset gombok polaritását ha megcseréljük, akkor egyáltalán nincs katasztrófa, ellenben a ledek esetében már nincs helye a hibának. Az +MSG- feliratú csatlakozóhoz a bekapcsoló gomb ledjének aljzatát kell hozzárendelni. A +HD- csatlakozó a merevlemez aktivitását mutató ledhez tartozik, míg a +PW- és a –RES+ csatlakozók a bekapcsoló- és reset gombokhoz kellenek. A jobb oldali négytűs csatlakozó a hangszóróé. Összességében elmondható, hogy minden alaplap esetében érdemes a csatlakozók bekötése előtt néhány pillantást vetni a felhasználói kézikönyvre, abban ugyanis részletesen le van írva, hogy melyik lábakhoz melyik csatlakozót kell párosítani.

Most, hogy a kábelek csatlakoztatásán túl vagyunk, végre bekerülhet a helyére az alaplap is. A beszerelés nagyon egyszerű, először az alaplapi kivezetéseket tartalmazó oldalt kell becsúsztatni a takarólemezhez, majd néhány csavar rögzítésével végleges helyén tudhatjuk az új jövevényt. Az alaplap behelyezésekor lehetőleg a deszka széleit fogjuk, és ne kövessük az a már-már gyakorlattá vált példát, amely szerint a CPU hűtőt fogva emelik be a lapot a helyére.

Az alaplapunk a helyén van, így most már jöhetnek a további alkatrészek is, ám mindenekelőtt csatlakoztassuk a tápegység 24 tűs ATX csatlakozóját, illetve a +12V-os 4 tűs csatlakozót is az alaplap megfelelő részeihez. Mindkét foglalat úgy van kiképezve, hogy csak egyféleképpen lehet őket csatlakoztatni, szóval nincs hibalehetőség.

Harmadik lépés - Videokártya, perifériák

Most külön videokártya nem kerül a rendszerbe, de azért a főbb tudnivalókat összefoglaljuk a témával kapcsolatban.

Napjainkban még ugyan elvétve lehet kapni AGP-s (Accelerated Graphics Port) foglalatba illeszkedő videokártyákat, de a kínálat nagy részét már a PCI Express foglalatba passzoló termékek teszik ki. A fenti képen látható csatlakozók közül tehát a legfelső lesz érdekes, ha gépbővítésre kerül a sor. A PCI Express x16-os slotot videokártyákhoz használatos. A PCI Express szabványt tulajdonképpen az Intel fejlesztette ki 2004-ben, majd ezután a PCI Express 1.1-es szabvány megkezdte hódító útját. A 2007-es év évgén debütált a 2.0-s szabvány, amely egyes újabb alaplapokon lelhető fel. A 2.0-s szabvány visszafelé kompatibilis az 1.1-es verzióval, így a régebbi videokártyák gond nélkül használhatóak az új alaplapokban.

Egyes videokártyák áramfelvétele magasabb, mint amit az alaplapi sín ki tud szolgálni, ezeket a kártyákat egy vagy akár két külön tápcsatlakozóval kell ellátni. A tápegységeken nem minden esetben vannak ilyen PCI Express tápcsatlakozók, ennek vásárlás előtt az adott gyártó oldalán érdemes utánanézni. A videokártyákhoz a gyártók szoktak mellékelni Molex - PCI-Express tápátalakítókat, de ebben az esetben is érdemes a gyártó oldalán tájékozódni, nehogy otthon érjen minket kellemetlen meglepetés.

[bold]Merevlemez és optikai meghajtó

[/bold]

A merevlemez és a DVD-író beszerelése rendkívül könnyű. Alapesetben a meghajtókat a számukra kijelölt bővítőhelyekre kell behelyezni, majd a mellékelt 4-4 darab csavarral rögzítenünk kell őket. A manapság kapható házakban már csavarmentes rögzítést is kínálnak a gyártók, esetünkben is ez volt a helyzet. Ekkor csavarozni nem, csak a gyártó által kialakított rögzítési metódus használatával kell rögzíteni a meghajtókat. A DVD-írók és egyéb optikai meghajtók 5,25 hüvelykes bővítőhelyre passzolnak, az asztali merevlemezek pedig a 3,5 hüvelykes slotokba helyezhetőek.

Az optikai meghajtókból és a merevlemezekből IDE és SATA változatok vannak forgalomban. A különböző perifériák adatkábelei az alábbi képen láthatóak. A különböző tápkábeleket már korábban bemutattuk, de itt most ismét beszúrjuk őket, hogy jól látható legyen az egyes változatok közötti különbség.

A cikkben SATA merevlemezt és IDE optikai meghajtót szereltünk be a gépbe, így mindkét típus összeszereléséről láthatunk egy pici bemutatót. Manapság már túlnyomórészt a SATA termékeket építik be az új konfigurációkba, az IDE foglalat felett lassan eljár az idő.

Negyedik lépés: a kábelek elrendezése

[bold]Káosz a kábelek között

[/bold]A rendszer alkatrészeinek beépítése után még egyáltalán nincs vége a munkának, ugyanis a bepakolt kábelek között illik rendet tenni, hogy a ház szellőzése akadálymentes legyen, illetve ne kerüljön a ventilátorok útjába semmilyen kábel. Fontos szempont az is, hogy a rendszer belsejének illő - nagyjából - szépen kinéznie, így az esztétikus elrendezésre mindenképpen szükség van.

 

A kábelek között nagyon egyszerűen rendet teremthetünk, ehhez mindössze néhány darab kábelkötegelőre van szükség, amelyek összefogják a kábeleket és az általunk meghatározott helyen és pozícióban rögzítik őket. Néhány ilyen kis rögzítő felhasználása után rá sem lehet majd ismerni a gépre. A kábelkötegelők rögzítése után egy hosszabb műanyag szál lóg majd ki mindegyikből, amit egyszerűen egy csípőfogó segítségével levághatunk, így tényleg esztétikussá válik a gép.

[bold]A valamivel rendezettebb rendszer

[/bold]Pár perc és néhány darab kábelkötegelő elhasználása után már egész szépen alakul a rendszer. Az egyes kábeleket érdemes úgy rögzíteni, hogy némi rugalmasságot azért hagyunk nekik, ha esetleg szerelésre kerül a sor, akkor se legyen gond azzal, hogy a kábeleket egyszerűen lehetetlen elmozdítani, mert annyira feszülnek. A túlzott megfeszítéssel a csatlakozókat is károsíthatjuk, valamint nagy rá az esély, hogy az egyes kábelek megtörhetnek.

A fenti képen látható állapot egy irodai gép esetében már nem mondható rossznak, de azért még lenne mit dolgozni vele, hogy igazán szép képet fessen a rendszer belseje. Mivel a gépház nem plexi oldallappal rendelkezik, így ez marad a végleges állapot. Kétségtelen tény, hogy meg lehetne ezt valósítani szebben is, most az időhiány ennyit engedett.

Végszó, videó a leírtakról

Az egyes hardverelemekkel kapcsolatban remélhetőleg sikerül néhány hasznos információra rávilágítani, amelyeknek köszönhetően néhányan rászánják majd magukat, hogy megépítsék saját számítógépüket. Igény esetén a jövőben foglalkozhatunk részletesebben egy-egy hardverelemmel is..

Ahhoz, hogy a cikk hasábjain keresztül bemutatott gépösszerakási segédlet könnyebben emészthető legyen, illetve lássuk a gyakorlatban is, hogy miként zajlik az alkatrészek beszerelése, egy nagyobb lélegzetvételű videót is készítettünk, amelyben némi leírás is található, hogy a folyamatok még érthetőbbek és világosabbak legyenek. Íme, a kis videó:

A kisfilm alapján már elindulhatunk a gépösszerakás rögös útján, a rutint úgy is csak egyféleképpen lehet megszerezni: sok-sok gépet kell összeraknunk, az elméleti segítség ehhez sajnos kevés. Ha a videó és a leírás után még esetleg maradnának kérdések, akkor azokat szívesen fogadjuk a cikk fórumtémájában.

Ha kezdőként gépösszerakással próbálkozunk, akkor a biztonság kedvéért kérjünk meg egy hozzáértő barátot vagy ismerőst, hogy felügyelje a folyamatot, illetve ellenőrizze a végeredményt. Érdemes.