GÉNSZERKESZTETT PARADICSOMMAL A VITAMINHIÁNY ELLEN

Egy kutatócsoport CRISPR-technológiával módosított egy gént a paradicsomban, aminek hatására a növények nem termelik azt az enzimet, amely a D-vitamin előanyagából koleszterint állít elő.
Jools _
Jools _
2022. máj. 26. 12:32
Génszerkesztett paradicsommal a vitaminhiány ellen

Az így kapott paradicsom D-vitaminban gazdag gyümölcsöket terem, ritka növényi forrást biztosítva a szerves vegyület számára. Az Egyesült Királyságban a napokban módosítják a vonatkozó törvényi hátteret, hogy az így kapott, precíziósan módosított paradicsom árusítható legyen az üzletekben.

Napi két paradicsom elfogyasztása a kutatók szerint fedezi a szükséges D-vitamin mennyiségét, amelyből egymilliárd ember nem fogyaszt eleget, elsősorban a napsütésben szegényebb északi országokban. A génszerkesztett paradicsom egyúttal vegán alternatívát teremt a megszokott D-vitaminos táplálékkiegészítőkhöz képest, amelyek birkagyapjúból kivont lanolinból készülnek. A paradicsomnak ugyanakkor még le kell küzdenie pár technikai, etikai és fogyasztói akadályt, mielőtt széles körben elérhetővé válhat.

Ami a génmódosítást illeti, ahogy már említettük, ez a Sl7-DR2 nevű gént érinti, megakadályozva egy enzim termelődését, amely a D3-provitaminból koleszterint állít elő. A génnek egy nagyon pici részén végeztek egy nagyon apró változtatást ennek megakadályozására, és palántákban semmiféle eltérést nem tapasztaltak a nem módosított növényekhez képest – azon túl, hogy a módosított növények gyümölcsében sok a D-vitamin.

Galéria megnyitása

A kutatók elmondása szerint, bár a genomot csak nagyon kis mértékben változtatták, meg a kérdéses gén szerkezete miatt hagyományos növénynemesítéssel nagyon-nagyon nehéz lenne elérni, hogy az enzim működése megszűnjön. Ehhez legalább 10 évre lenne szükség, míg génszerkesztéssel nulláról másfél év alatt megvalósították a változtatást.

Az egyelőre nem világos, hogy a génszerkesztett paradicsom drágább lesz-e a hagyományosnál. A szakértők szerint erre nem feltétlenül lesz szükség, hiszen a termesztés remélhetőleg nem jár majd plusz munkával, és a D-vitaminban szintén gazdag hajtások, illetve a levelek hasznosításával még plusz bevételre is szert tehetnek a termesztők.

Ugyanakkor egyelőre még nem teljesen világos, hogy a termesztés valóban ugyanúgy folyhat-e, mint a nem génmódosított paradicsomnál. Erre egy júniusban kezdődő, a brit kormány által támogatott terepi vizsgálatsorozat adhat választ. A legfontosabb kérdés az lesz ennek során, hogy a brit szigeteken elegendő-e a napfény ahhoz, hogy a paradicsomban található D3-provitamin kellő mennyiségben D-vitaminná alakuljon tovább. Ha nem így van, akkor mesterséges megvilágításra is szükség lehet, ami azt jelentené, hogy a termesztés több energiát és pénzt igényel.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

27 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Zarache
Zarache
2022. máj. 28. 8:36
#5

Az eddigi nemesitett paradicsom is tobbsegukben elvesztettek az izuket es egy ido utan az embernek mar nincsen gusztusa megenni azt az iztelen valamit. Pedig a paradicsom aminek van rendes ize lazan eheto ugyan ugy mint egy barack vagy alma max extra iznek adsz egy kis sot hozza, de ilyet mar ritkan talalni foleg aruhazi boltokban max termeloi piacon. Na a lenyeg az lenne ez a D vitaminban gazdag uj paradicsom izesebb lesz vagy csak lesz benne horror aron extra D vitamin? Mert ha csak vitamin akkor felolem rajuk is rohadhat az egesz addig amig nincsen ize.

j0ttemlukra
j0ttemlukra
2022. máj. 27. 23:41
#4

Ez durva. Nem több és egészségesebb természetest eszünk majd,
hanem mégtött módosítottat. Amit "egészséges" címszóval dedikálnak.
Szerintetek is OK a dolog?

Renhoek
Renhoek
2022. máj. 28. 1:18

@j0ttemlukra Eddig is ettel ilyeneket. Nezd meg sok evvel ezelott hogy neztek ki a novenyek. 
Szarra vannak mutalodva a nemesitesnek hala. 

A cikkben emlitett mutaciot sima nemesitessel is el lehet erni, csak kb 10 evig kene szivni vele.
https://explorebiotech.com/fruits-and-vegetables-before-genetic-modification/

Nem muszaj enni ilyen "biofortified" novenyeket. Ilyen egyszeru. Edd azt ami neked izlik meg megfelel. Senki nem kenyszerit hogy GM novenyeket flamozz.

nevem_Vanek
nevem_Vanek
2022. máj. 27. 14:20
#3

Vajon mit módosítottak még, amit elfelejtettek közölni? Ez már tartalmazza a covid-oltást?

n@aturalnews.com/2021-11-16-scientists-mrna-vegetables-eat-produce-vaccines.html

spdrfx
spdrfx
2022. máj. 28. 18:11

@Renhoek jahh, en is azt hittem, hogy ezek mitologiai lenyek:) mas. par napja jottem ra, hogy azegyik kollegam chemtrail hivo, na az is durva

Salax
Salax
2022. máj. 26. 18:04
#2

Akkor tisztázzunk néhány dolgot. A D-vitamin prekurzora (elő-formulája) a kolekalciferol, (vagy D3-vitamin). Ebből állítja elő a szervezet napfény, UV-sugárzás hatására a D-vitamint. Ez a molekula valójában szteroid hormonként működik a szervezetben. Néhány ritka eset kivételével (csontképzési betegségek, autoimmun betegségek) nincs szükség  külső D-vitamin forrás bevitelére. Ám ezen esetekben is állati eredetű forrást alkalmaznak (csukamájolaj, tojás). Tehát ezzel a zöldséggel elérték, hogy kevesebb legyen benne a D3-provitamin is, és az élettanilag fontos növényi koleszterin is? Ellenben lett benne D-vitamin, teljesen feleslegesen?

Akkor itt a káposzta is elfogyott, és a kecske is éhen halt! Gratulálok!

Salax
Salax
2022. máj. 28. 13:55

@axe Nem jó ötlet. Oka van, hogy a THC mellett ott van a CBD, CBN, THCA, stb. Kérdezd meg a neuronjaidat!

tomchee
tomchee
2022. máj. 26. 13:05
#1

Csak azt sajnálom, h az emberek nagy része nem fog belőle enni mert attól félnek, hogy trex é válnak

Renhoek
Renhoek
2022. máj. 27. 2:53

@kadarivi Itt azt irja, 20-30%-a a napi RDA-nak egy paresz. "vitamin D3 that could be achieved in one Sl7-DR2-mutant tomato approach 30% in green fruit and 20% in red fruit of the recommended daily allowance (RDA) calculated on baseline dietary intakes of 2.8 μg per day"

Ami mondjuk 600 NE D-vitamin = 15 ug

Tehat 40 NE van egy pariban :D Ami nem sok. En napi 2000 NE Vitamin D3-at ettem tablettaban. Ugy remlik ilyen 20-50000-nel okoz gondot.

Ki akarjak  belole szerkeszteni az UV vedo reteget. Igy pink parik lesznek, amikben viszont sokkal tobb D-vitamin alakul at. Amugy ez inkabb egy pilot study hogy lehet "biofortified" novenyeket csinalni.

Vissza az oldal tetejére