GENETIKAI OKA LEHET A PIGMEUSOK ALACSONY TERMETÉNEK

A Montreali Egyetem szakértői elemezték a két pigmeus törzs tagjainak genomját, majd összehasonlították azt átlagos testmagasságú szomszédaik genetikai állományával is.
Jools _
Jools _
2014. aug. 20. 15:01
Genetikai oka lehet a pigmeusok alacsony termetének

Közép-Afrika erdeiben számos olyan embertörzs él, amelynek tagjai jelentősen alacsonyabb testmagassággal rendelkeznek, mint mezőgazdasággal foglalkozó szomszédaik. Két nagyobb csoportjuk közül a keleten élőket batwa néven szokás emlegetni, a nyugatiak pedig a baka törzs tagjai. Összefoglalóan mindkét népcsoportot, illetve több más kisebb törzset is pigmeusok néven emlegetik a köznapi szóhasználatban.

Már az első ide látogató felfedezők is megállapították, hogy a pigmeusok nagyon alacsonyak, mostanáig azonban nem volt világos, hogy pontosan milyen okok állnak testmagasságuk hátterében. A Montreali Egyetem szakértői azonban nemrégiben elemezték a két említett csoport tagjainak genomját, és összehasonlították azt átlagos testmagasságú szomszédaik genetikai állományával is. A vizsgálatok során kiderült, hogy mind a baka, mind a batwa törzs tagjaiban az megszokottól eltérő allélok figyelhetők meg a növekedési hormon receptorait, illetve a csontnövekedést kódoló genetikai régiókban.

Galéria megnyitása

„Ez az eddigi legfontosabb bizonyíték annak alátámasztására, hogy a pigmeusnak nevezett fenotípus genetikailag meghatározott” – mondja Luis Barreiro. Míg a batwa férfiak átlagmagassága 152,9, a nőké pedig 145,7 centiméter, a szomszédos bakiga törzs tagjai 165,4, illetve 155,1 centiméteresek. A jelentős különbség hátterében számos ok állhatna, a biológusok például hosszú ideig úgy vélték, hogy elsősorban környezeti tényezők felelhetnek a batwák alacsony termetéért. Az esőerdőben meglehetősen nehéz az emberi szervezet számára megfelelő mennyiségű táplálékot összeszedni, így az is elképzelhetőnek tűnt, hogy a batwák egyszerűen a kóros alultápláltság miatt olyan alacsonyak.

Barreiro és társai azonban a kezdetektől úgy vélték, hogy genetikailag meghatározott az alacsony termet, amelynek számos előnye lehet az őserdei környezetben. A kisebb testet például könnyebb megóvni a túlhevüléstől, arról nem is beszélve, hogy mennyivel kevesebb energiába kerül a lelógó, keresztbedőlt faágak és törzsek közti bujkálás, ha alacsonyabb az ember.

A genetikai meghatározottságot az a tény is megerősíti, hogy a batwa és a baka genom nemcsak a szomszédos népek genetikai állományától tér el, de egymástól is, vagyis minden jel arra mutat, hogy a két csoport tagjaiban egymástól függetlenül alakult ki az alacsony átlagmagasság. Az eredmények a pigmeusokkal kapcsolatos ismereteinken túl fajunk genetikai sokféleségének megértését is segíthetnek megvilágítani.

Galéria megnyitása
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

24 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
asdsa
asdsa
2014. aug. 21. 18:18
#7

Most a vérfertőzéstől eltekinve - van nekik is szívük, ha olyan gyerek születik, akkor legfeljebb berakják a tűzhely mellé kását kevergetni, mint ahogy a papákat se dobják ki, ha már nem tudnak rendesen dolgozni.

asdsa
asdsa
2014. aug. 21. 15:00
#6

Egyrészt igyekeznek máshonnan nőt elvenni, illetve tabu a közeli rokonságba való házasodás, másrészt ha már van egy párszáz fős létszám, akkor már nem jelent olyan komoly problémát a beltenyészet. Harmadrészt meg ha generációkra visszamenőleg jó a génállomány, sokkal kisebb rá az esély, hogy a vérfertőző kapcsolatból gyp-s gyerek szülessen (ha fogyatékos is lesz, kevés rá az esély, hogy lesz majd utódja).

atti2010
atti2010
2014. aug. 21. 18:12

Olyan szemetet ahol beöltöztetik a busmanokat nem nézek.

Bandi790
Bandi790
2014. aug. 20. 20:34
#5

Áh, szóval genetikai okból alacsonyak... Én azt hittem, ott erősebb a gravitáció, vagy nagyobb a légnyomás... :)

Rotyoka
Rotyoka
2014. aug. 20. 20:31
#4

Én azon gondolkodom már régóta, hogy egy egy ilyen törzs milyen baromi nagy beltenyészet lehet?

Rotyoka
Rotyoka
2014. aug. 21. 0:47

Itt nem több ezres - tízezres törzsekről van szó, hanem pár tíz fősekről, ahol kétlem, hogy az elmúlt 200 évben ne dugott volna mindenki mindenkivel. Plusz vannak olyan törzsek is, amike gy kis szigeten élnek (indiai óceánon?) már valami 10k éve.

Update: Meg is van. Szentinelézek és 60k éve vannak egyetlen szigeten totál elszigetelve, csoda, hogy még lábra tudnak állni

csabi02
csabi02
2014. aug. 20. 18:03
#3

Erről a témáról mindig eszembe jut ez:

[LINK]

atti2010
atti2010
2014. aug. 20. 18:17

Sajnos ütősen igaz.

gabest
gabest
2014. aug. 20. 15:28
#2

Szóval nem levágnak magukból, értem.

eriol
eriol
2014. aug. 20. 17:50

A civilizáció is egy társadalmat formáló erő, szóval beleértettem azt is.

atti2010
atti2010
2014. aug. 20. 15:08
#1

Barreiro és társai azonban a kezdetektől úgy vélték, hogy genetikailag meghatározott az alacsony termet, amelynek számos előnye lehet az őserdei környezetben. A kisebb testet például könnyebb megóvni a túlhevüléstől, arról nem is beszélve, hogy mennyivel kevesebb energiába kerül a lelógó, keresztbedőlt faágak és törzsek közti bujkálás, ha alacsonyabb az ember.

Már nem azért de ezt én is meg tudtam volna mondani hiszen logikus hogy egy 2 méteres ember rohadtul éhen halna a dzsungelben.

Vissza az oldal tetejére