A napokban közzétették két olyan kutatás eredményét is, amelyek során emberekben vizsgálták a vérképzési zavarok genetikai alapú gyógyításának hatásosságát, és mindkét esetben úgy tűnik, hogy a kipróbált genetikai módszerek révén drámai fejlődést lehet elérni a betegek állapotában. Bár mindkét kezelés további esetében további vizsgálatokra lesz szükség, és ezek egyelőre sokkal drágábbak a jelenlegi egyetlen hatásos gyógymódnál, a csontvelőátültetésnél, azzal kecsegtetnek, hogy utóbbinál biztonságosabban és megbízhatóbban teszik lehetővé az érintettek ellátását a jövőben.

A sarlósejtes vérszegénységben szenvedőkben specifikus mutációk jelentkeznek a vörösvérsejtek oxigénszállító fehérjéje, a hemoglobin génjének mindkét másolatán. Az erről képződő protein az egyébként rugalmas vörösvérsejteket, merevvé, és jellegzetesen sarlós alakúvá formálja. A sejtek így könnyebben eltömítik a vérereket, ami növeli a fájdalom, a szervek károsodása és a sztrók kockázatát. A sarlósejtes vérszegénység a leggyakoribb genetikai rendellenességek egyike, és különösen az afrikai és afrikai eredetű populációkban elterjedt. Ennek egyik oka, hogy a mutáns gének egyik másolatának hordozása védelmet nyújt a malária kórokozójával szemben.

A béta-talasszémia szintén a hemoglobint érinti: annak egy másik részét megváltoztatva és gyakorlatilag működésképtelenné teszi a fehérjét. Ez az örökletes betegség különösen gyakran fordul elő a Földközi-tenger környékén, a Közel-Keleten és a Dél-Ázsiában élők körében, illetve az ezen területekről származókban. Mindkét betegség esetében a sztenderd kezelés részét képeik a vérátömlesztések, a rendellenes vörösvérsejtek okozta problémákat enyhítő gyógyszerek, illetve hosszabb távú megoldást nyújthat a csontvelőátültetés. Utóbbi esetében azonban sokszor nagyon nehéz megfelelő donort találni.

Az újfajta kezelések keretében az érintett géneket igazították ki a kutatók. Ehhez az adott betegtől vérképző őssejteket vettek le, majd a laborban lekapcsolták a BCL11A nevű genetikai kapcsolót, amely alapesetben a születési után leállítja a hemoglobin magzati formájának termelődését. A beteg ezt követően sugárkezelésen esett át, hogy megszabaduljon a rendellenes sejtektől, majd beadták neki a módosított őssejteket. Az aktív magzati génről képződő fehérjék pótolták a működő hemoglobin-készleteket, és egyúttal megakadályozták, hogy újabb funkcióképtelen proteinek termelődjenek.

A CRISPR Therapeutics és a Vertex Pharmaceuticals kutatói mindezt a forradalmi CRISPR génszerkesztési eljárással érték el, míg a Bostoni Gyermekkórház szakértői egy hagyományosabb génterápiával dolgoztak, és egy ártalmatlanított vírussal némították el a magzati hemoglobin termelődését gátló DNS-szakaszt. A megoldás mindkét esetben elegendő magzati hemoglobint eredményezett a betegekben ahhoz, hogy jelentős javulás álljon be állapotukban. A bostoni kutatás során a vírusfaktorral kezelt, sarlósejtes vérszegénységben szenvedő betegeknél gyakorlatilag nem volt szükség másfajta kezelésre a genetikai probléma okozta szövődmények elhárításához (egy esetben kellett vérátömlesztést alkalmazni). A páciensek egyike, egy tizenéves beteg jelenleg fájdalmak nélkül képes úszni, egy másik fiatal alanynak pedig 2 és fél éve nem volt szüksége vérre, pedig előtte rendszeresen kapott vérátömlesztést.

A CRISPR-módszerrel kezelt sarlósejtes vérszegénységben, illetve béta-talasszémáiban szenvedők esetében hasonlóan ígéretesek az eredmények. A kezelés óta betegek gyakorlatilag tünetmentesek. Az eredmények nagyon hasonlóak egy korábbi, a teljes felnőtt gén bevitelén alapuló módszer eredményeire, amelyet a Bluebird Bio fejlesztett ki. Utóbbit tavaly Európában már engedélyezték is egyes béta-talasszémiás betegek kezelésére, és rövidesen várhatóan az amerikai FDA szintén engedélyezni fogja.

Ahogy már említettük, az új kezelések egyelőre a klinikai kipróbálás kezdeti stádiumában vannak, és még sokat kell dolgozni, hogy alkalmazásuk általánossá válhasson. A problémát pedig jelen formájában globális szinten egyik sem lesz képes megoldani, hiszen a Föld számos érintett országában egyszerűen nem adottak a lehetőségek az ilyen összetett, személyre szabott, nagy laborkapacitást igénylő kezelések kivitelezéséhez. A terápiákat jelentősen egyszerűsítheti és olcsóbbá teheti azonban, ha sugárkezelés helyett másfajta, gyógyszeres megoldást találnak a beteg sejtek eltakarítására, illetve ha a génszerkesztő ágenseket egyenesen az élő szervezetbe adják be. Ezen megoldásoknak azonban megvan a maga kockázata, ami alapos kivizsgálást igényel.