GEFORCE GTX 1070 TI – HÁZON BELÜLI KONKURENCIA?

Az egy hete bemutatott kártya specifikációját látva sokakban felmerült a kérdés, hogy nem nő-e a GTX 1080 fejére, hiszen a GPU elég izmos lett.
Svindler ^2
Svindler ^2
2017. nov. 2. 15:01
GeForce GTX 1070 Ti – Házon belüli konkurencia?

GTX 1070 Ti

Azt már egy ideje tudjuk, hogy idén már nem számíthatunk új generációs kártyákra az nVidiától, de azért nem maradtunk bejelentés nélkül, készült az ünnepi szezonra a cég. Az első pletykák szerint a GTX 1070 Ti válasz a Vega 56-ra, ami minimálisan erősebb, mint egy sima GTX 1070-es, de cserébe kicsivel drágább is. A tesztünk alapján a Vega nem indokolja új kártya bevetését, de ettől függetlenül biztosak vagyunk benne, hogy lesznek, akik örülni fognak a GTX 1070 Ti érkezésének, ami az alapverzió, és a GTX 1080 közötti, körülbelül 20 százalékos teljesítményrésbe érkezik.

A GTX 1070 Ti-n lévő GP104-es GPU-ban mindössze egyetlen shader tömb van letiltva, így nyers erejét tekintve nagyon közel kerülhet a nagy testvéréhez, csak a memória-sávszélessége foghatja vissza, mert az nem változott a sima 1070-eshez képest. Az órajeleit papíron a két testvérétől örökölte (az alapot a 1080-astól, a Boostot a 1070-estől), de van, ami nem derül ki a hivatalos specifikációból, ez pedig a maximális Boost órajel, ami bizony a 1070-es szintjén van, vagyis 1900MHz körül. Mivel a GTX 1080-é „mindössze” 1800MHz, így azt a kevés hátrányt, amit a shader tömb letiltása jelent, a GTX 1070 Ti GPU-ja ledolgozhatja órajelből.

Ez azért érdekes, mert az nVidia eddig mindig kínosan ügyelt arra, hogy a kártyái között akkora legyen a teljesítményrés, hogy azt még tuninggal pont ne lehessen betömni, márpedig a GTX 1070 Ti esetében nem tűnik lehetetlen feladatnak befogni a 1080-ast. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy ezúttal le lettek tiltva a gyártók a tuningról, és a fapados verziótól kezdve a legbrutálisabb hűtővel szerelt modellig mindegyik referencia órajeleken dolgozik. Különbségek persze így is lehetnek közöttük, mert a Boostolt órajel erősen függ például a hőmérséklettől, de azért óriási kilengésekre nem számítanánk a mezőnyben.

Néhány gyártó egyébként úgy próbálja kijátszani a limitet, hogy a saját tuningszoftverükben beállítanak egy általuk előre betesztelt sémát. Ilyen az Asus is, akinek a STRIX szériás kártyájával néztük meg, mire képes egy GTX 1070 Ti. Magáról a kártyáról túl sok érdekeset nem lehet elmondani, olyan, mint az összes többi STRIX manapság: gigászi, viszonylag halk hűtő (ami ha a terhelés engedi, le is állítja a ventilátorait), alacsony hőmérsékletek, és brutális súly jellemzik, igazi felsőkategóriás GTX. Nézzük is inkább, hogy mire képes!

Tesztgép, szintetikus tesztek

Tesztkonfiguráció

Alaplap: ASUS Z270-P Prime

Processzor: Intel Core i7-7700k@4,5GHz

Memória: 2x8GB Corsair DDR4-3200MHz

Grafikus kártyák: ASUS GTX 1060 6GB Turbo, ASUS GTX 1070 8GB Turbo, ASUS GTX 1070 Ti STRIX 8GB, ASUS GTX 1080 8GB Turbo, ASUS GTX 1080 Ti Turbo, Sapphire RX580 8GB Nitro, Gigabyte Vega 56 8GB, Gigabyte Vega 64 8GB (mindegyik kártya referencia órajeleken járatva)

Tápegység: Cooler Master V850 (850W)

Operációs rendszer: Windows 10 64bit minden frissítéssel

Driverek: GeForce 387.92, GeForce 388.13 (GTX 1070 Ti), Radeon Software 17.10.1

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

A szintetikus tesztekben szépen elugrik a Titanium az alapváltozattól, igazából ahogy az várható volt, inkább a 1080-ashoz van közelebb.

Batman, Deus Ex, Far Cry, GTA V

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Hitman, Shadow of War, TR

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Division, Total War, Witcher

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Galéria megnyitása

A galériában a külön DX11-es és DX12-es mérések vannak

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Galéria megnyitása

A galériában a külön DX11-es és DX12-es mérések vannak

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Tuning, verdikt

Tuning

Galéria megnyitása

Bár vannak játékok, amikben a GTX 1070 Ti erősen megközelíti a GTX 1080 sebességét, át sosem tud lépni rajta, így megnéztük, hogy némi noszogatás segítségével elérhető-e ez nála. A GP104-es GPU szokás szerint 2050 MHz környékén kezd el kifulladni, ez a maximális Boost órajel, amit el tudtunk érni, ami nem jelent +10%-ot. A memóriával már több szerencsénk volt, simán kivitte a 9 GHz-et (+12,5%), de felette azért hamar azt mondta, hogy eddig és ne tovább. Hiába, a GDDR5-nek is megvannak a maga limitációi. Átlagban körülbelül 10% teljesítménynövekedést sikerült elérni, ami minden tesztben elég volt arra, hogy a 1070 Ti egy (túlhajtás nélküli) GTX 1080 felett végezzen. A szűk keresztmetszet egyébként a memória, főleg 1080p felett, már csak annak a húzásával jelentős előrelépést lehet elérni, szóval nem mindegy, hogy az adott gyártó milyen minőségű modulokat használ a kártyáján. (A táblázatban a maximális Boost órajeleket tüntettük fel, nem az alapot és az átlagot.)

Verdikt

Szokás szerint most is összesítettük a játéktesztek eredményeit, a következő sorrend jött ki:

Galéria megnyitása

Galéria megnyitása

A GTX 1070 Ti körülbelül oda érkezett, ahova az ára szerint is kellett neki, az ugyanis elég közel van a GTX 1080-ashoz (450 versus 500 dollár). Éppen ezért az nVidia elég nehéz helyzetbe hozta magát a promócióival, ugyanis egy Destiny 2 simán jelenti értékben ezt a különbséget, tehát aki szeretne játszani vele, annak mindenképpen a GTX 1080-ast érdemes választania ha GeForce-ban gondolkodik, hiába csak 8%-kal erősebb (és akkor még nem vettük figyelembe, hogy ott rengeteg a gyárilag tuningolt példány). 4K-hoz ráadásul biztos ami biztos alapon nem árt a magasabb memória-sávszélesség, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy alig nőtt a GTX 1080 előnye ezen a felbontáson, sokkal komolyabb különbségekre számítottunk.

Összességében nézve nehéz megmondani, hogy kinek készült a GTX 1070 Ti, vagy hogy egyáltalán szükség volt-e egy plusz kártyára ezen az árszinten. Némileg olcsóbban nagyon jó ár-érték aránya lenne (a kezdeti pletykák még nem 450 dollárról szóltak), de így azt kell mondjuk, csak simán árban van, nem rajzolja át az erőviszonyokat.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

55 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Ch00ler
Ch00ler
2017. nov. 6. 19:15
#14

Koszi a cikket. Nvidia hozta a kotelezo koret: mielott kijonne az uj generacio, a kisebbik kartyabol jon a felturbozott valtozat, hatha megveszi meg valaki. Valoszinuleg olcsobban gyartjak most a Ti-t, mint tavaly a sima 1070-et :)

Szerintem jo latni, hogy az amd ott van a palyan es valos alternativat tud nyujtani.

Kivancsian varom, hogy mi lesz a kovetkezo kor felhozatala ^^

B_Real
B_Real
2017. nov. 15. 16:14

Egyáltalán nem igaz, mert pl. amíg volt RX480, az is nagyon szépen fogyott, vagy RX580 normális áron.

És ha az Amazonról vesznek a kiskerek, akkor szerinted az Amazonnak kifizetett összeg nagy része nem az AMD-hez kerül? :D

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2017. nov. 6. 10:25
#13

De hát jön majd a vegákhoz a csoda driver, nem? Egyből +30% meg ilyenek...

katt777
katt777
2017. nov. 6. 16:33

Egyszer volt Budán... Meg is mondom mikor: Anno volt egy 3870-em és egy GT8800-am, 1680x1050-en játszottam. Minden tesztben alaposan gyorsabb volt az nV kártya kb. ua. árért. A 3870 kiadása után, ha jól emléxem, 8 hónappal adott ki az AMD egy olyan drivert, amellyel a 3870 verni kezdte a 8800GT-t, ami kb. 15% javulást jelentett. Nos, azóta sem láttam ilyet, pedig jó néhány AMD kártyám volt időközben. A következő ilyen meghajtó majd Tollaskígyó visszatérésével jöhet... :) Megj.: anno szépen kikockázták, hogyan csalt el AA/AF stb. grafikai elemeket ez a meghajtó, nV-n meg nem működött a kényszerített AA. Most legalább az nV-k jók.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2017. nov. 5. 22:12
#12

Miért házon belüli konkurencia ? ha a kettő kártya közé akarták bepozicionáni és főleg a VEGA miatt !?[off] s _otto

neked tényleg nincs tesód ? egyedül lehetsz ekkora sznob !

Barátnőd sem lehet , hisz itt élvezkedsz az idióta megnyilvánulásaiddal. Amyádéknak meg nincs rád idejük , hogy felügyeljenek rád. Így maradnak online felületek , ahol kiélvezed a fájdalmas butaságaidat és nem , nem vagyok kíváncsi az újabb nyegleségedre , úgyhogy nem is fogok a tré írásaidra én sem reagálni , mint talán mások is lassan ezt belátják , hogy csakis a tied lehet az utolsó szó . Na pá öcskös. Gondolom az értesítő csengő mindjárt szól :* [/off]

s_otto
s_otto
2017. nov. 6. 8:52

[off]páá lúzer

ha hülyét csinálsz magadból, legalább ne a másikra fogd :)

Nem is tudom kinek telt megint csak személyeskedésre, esetleg rám vetíted az életed? :)

[/off]

_DiEGO_
_DiEGO_
2017. nov. 4. 0:24
#11

GIGABYTE GeForce GTX 1070 Ti 8GB GDDR5 OC Gaming PCIE 179 239 Ft

[LINK]

csabi02
csabi02
2017. nov. 5. 9:51

Ebben az az érdekes,hogy TE linkelted még az AMD RX Vegás cikknél is tegnap este az 1070Ti-t,így magadra vonatkozik minden betűd.

Whysper
Whysper
2017. nov. 3. 15:58
#10

B_real Én AMD-s vagyok ahogy már többször is jeleztem és Fogok még vennoi AMD-t tutira ,de NV kártya a jó vétel ebben a pillanatban ez nem téma,ha csak nem bányászni akarsz. Én lennék az első aki eladná a 1060-t,ha lenne emberi áron olyan kártya amir eérdemes volan leváltanom.

hunspirit
hunspirit
2017. nov. 3. 11:55
#9

https://tpucdn.com/reviews/NVIDIA/GeForce_GTX_1070_Ti/images/perf_oc.png

Ottvan founders 1070Ti OC > founders 1080. Persze a 1080-at is lehet húzni, de a VEGA64-et már nem igazán. Tehát 1070TI OC > VEGA64,56.

"Ez valami küldetés neked, hogy a 1070 Ti tesztet a Vega teszt topijába másolgatod?"

Hol látsz te itt vega tesztet? A linkben sincs Vega teszt. Le kéne venni a vörös szemüveget már.

Svindler
Svindler
2017. nov. 3. 15:40

TechPowerUp-os srácok leszállhatnának már a BF3-ról, így hat évvel a megjelenése után nem a legjobb viszonyítási alap.

Csaber
Csaber
2017. nov. 3. 4:55
#8

Az első 1070Ti ára itt alig 200K [LINK] így a az ár/ teljesítményben finoman fogalmazva nem túl jó...

Svindler
Svindler
2017. nov. 3. 5:29

Igen, de ebből még nehéz kiindulni, mert az első egy-két héten jellemzően minden drágább, kell egy kis idő, míg beállnak az újdonságok árai.

B_Real
B_Real
2017. nov. 2. 23:29
#7

Csak érdekességképp:

http://kephost.com/images/2017/11/02/Nevtelende60b25b7475f9fe.jpg

"Depending on the game and resolution, you might see 8%-higher frame rates at 2050 MHz, while in other situations you realize gains between 2-5%."

http://kephost.com/images/2017/11/02/Nevtelen74e906d81f046887.jpg

A 1070Ti a 1080 teljesítményét úgy éri el, hogy kb. 230W-ot fogyaszt. Ez kb. 15W-tal több, mint a Vega64 Powersave módja, amine kb. 4%-kal lesz lassabb a 1080-nál. Óriási különbség.

15. 8700k: Magyarországi boltban 153000 Ft-ért vehetsz már Vega56-ot. Ami egyébként még mindig jó 13000 Ft-tal több a külföldi árához képest.

Hunspirit: Ezt szerintem továbbítsd az AMD-nek is.

Meteoreso
Meteoreso
2017. nov. 2. 21:25
#6

Majdnem ugyanolyan áron eladják mint az 1080 csak Nvidiának sokkal olcsóbb a GDDR5 ergó ők sokat nyernek a fanok meg örülnek az 1080 sérült GPUjainak.

Ennek a jövőtállósága sokkal kisebb mint az 1080-nak a jóval kisebb memóriasávszélesség miatt.

Vegának meg nem ellenfél mert az 399 MRSP árban van, unlockolsz és 64 teljesítményt kapsz. Ennek is felhúzható 1080-ra ergó az ár dönt és ez drágább..

Dragon3k
Dragon3k
2017. nov. 3. 17:42

Amikor írtam, akkor még 1 év volt az 1080nál.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2017. nov. 2. 19:56
#5

Belegondoltok nemrégiben 180W on a 7870ek mentek, vagy 170w-on a 270X.

És azok jó kártyák voltak annakidején. Most meg 1070ti megy ennyin. /1080....

5év, kb 3-4Xes teljesítmény vagy több...

Csaber
Csaber
2017. nov. 2. 18:18
#4

Ez egy kényszer szülte kártya (túl sok a selejt) ami kb 10% gyorsabb mint az 1070 egyventis mini verziója ...kb jelenleg azon kívül hogy a megpróbálnak több pénzt kérni a selejtért más értelme nincs...

Bihus
Bihus
2017. nov. 3. 14:00

A 1070 is "selejt".

Rendet kellene már tenni a fejekben, kicsit olvassatok már utána, hogy miről van szó!

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2017. nov. 2. 17:09
#3

A szintetikus tesztekben szépen elugrik a Titanium az alapváltozattól, igazából ahogy az várható volt, inkább a 1080-ashoz van közelebb.

Talán mert nem a 1070 -es lett megturbózva , hanem a 1080 -as kártyákból amelyek nem hozták az elvárt szintet , azaz nem bírták stabilan a teljesítményt , ezekből lettek a 1070TI kártyák .

2560 -ból 2432 Shader

160 -ból 152 Textúrázó

De TDP nem esett alább , maradt a 180W átlag TDP

szóval nem a 1070 -ből lett:

1506MHz -ből 1607MHz

1920 -ból 2560 Shaser

120 -ból 152 Textúrázó

150W helyett 180W TDP mint GTX1080 .

Tuti lesznek vállalkozók , akik megpróbálják beüzemelni a letiltott shadereket és Textúrázót :D

Svindler

+1

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2017. nov. 2. 20:46

Azért ne ess át a ló túloldalára , mert csak a húzott GPU nem pótolja

1920 vs 2560 Shaser

120 vs 152 Textúrázó

hozamát . Azért van ám különbség ! nem is kevés.

RAM az nem a GPU -ban van baszod! Néha gondolkodni is illene ! No meg várd ki , főleg ha jó kis MICRON memókkal szerelik fel :D

Scorpio850
Scorpio850
2017. nov. 2. 16:15
#2

Éljen az Nvidia!!!!!!!!!!!! JEEEEEEEEEEEEEEEEEEE!!!!!:DxD:D

hunspirit
hunspirit
2017. nov. 2. 15:51
#1

A Radeon részleg napjai már meg vannak számlálva. BReal-nek ki mondja meg?

Svindler
Svindler
2017. nov. 2. 16:57

Errm. Miért is? Vagy nem ugyanarról a Radeon részlegről beszélünk? Amelynek licenceli a technológiáját az Intel, amely nélkül nincs semi-custom részleg ami minden Xbox One-ba és PS4-be gyártja a chipeket, vagy amelyik nem bír elég chipet gyártani a középkategóriába mert mind elkapkodják a bányászok?

Az évek alatt már annyian temettek annyi céget és a legtöbb még mindig itt van. Egyébként ha megszűnne a Radeon részleg, azt még egy Nvidia fanboy is megérezné mikor azt látná, hogy már harmadik éve fizetheti kb. ugyanazt ugyanazért a teljesítményért és totál leállt a fejlődés (az Intel szépen bemutatta ezt az elmúlt években, amíg nem volt érdemi konkurenciája).

Vissza az oldal tetejére