A GDDR6X fedélzeti memória-típus esetében nem meglepő, hogy igen magas a memóriachipek üzemi hőmérséklete: az Nvidia szerint a 110 Celsius fokos érték teljesen normális, ám egyes vélemények szerint, ha sokáig működnek ilyen magas hőfokon a lapkák, az adott videokártya nem lesz túl hosszú életű – néhány éves élettartamra számítanak. Hogy ez így van-e? Idővel meglátjuk a meghibásodó modellek mennyiségéből.

Egy hardver modder, aki DandyWorks néven tevékenykedik a YouTube-on, nemrégiben egy érdekes módosítást mutatott be, amelynek keretén belül egy ASUS TUF GeForce RTX 3070 Ti videokártya hűtését alakította át egy picit. A művelethez rézlapokra volt szükség, amelyek a memórialapkák felett elhelyezett hővezető lapok helyére kerültek. A művelet megkezdése előtt Kapton szalaggal vette körbe a memórialapkák környékét annak érdekében, hogy a lapka és a rézlap köré kerülő ezüstös hővezető paszta ne okozzon rövidzárlatot sehol. A rézlapok esetében szükség volt némi becsiszolásra is annak érdekében, hogy a felület teljesen sík és homogén lehessen, ehhez P400-as, vagyis 35 mikron körüli szemcseméretű csiszolópapírt használt, ahogy az a lenti videón is látható.

A módosítás azoknál a modelleknél végezhető el viszonylag egyszerűen, amelyeknél a VRAM hűtését külön hűtőtömb végzi, de ebben az esetben is érdemes úgy méretezni a rézlapkákat, hogy azok nagyjából 0,2 milliméterrel vékonyabbak legyenek, mint a hővezető lapkák, amelyek előzőleg a memóriachipeken foglalta helyet. Az egyes videokártya-modelleknél némi utánajárásra is szükség lesz a hűtés felépítésével kapcsolatban, illetve a hővezető lapkák méretének is utána kell járni – sok esetben csak a videokártya szétszedésével lesz erre mód.

A hűtés módosításával igen impresszív eredményt sikerült elérni: a szóban forgó videokártya esetében a VRAM hőmérséklete a korábbi 110 Celsius fokról 64 Celsius fokra csökkent. Ezt a hatásfok-növelést fel lehet használni némi tuningra is akár, de a videokártya élettartamának növelésében is szerepet játszhat. A teszt alkalmával egyébként a T-Rex bányászprogramot használta a modder, méghozzá két és fél óránál is több ideig, így az eredmény eléggé impresszív.

A moddolás azoknál a videokártyáknál lehet hatásos és hasznos, amelyeknél a VRAM üzemi hőmérséklete a 110 Celsius fok körüli tartományban helyezkedik el – az ASUS TuF sorozatának tagjai például ide tartoznak, azoknál ugyanis az eddigi információk alapján gyengébb a VRAM hűtése. És persze azt is érdemes szem előtt tartani, hogy az efféle módosítás kockázatokkal jár, így csak saját felelősségre érdemes elvégezni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

25 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
j0ttemlukra
j0ttemlukra
2022. márc. 23. 12:57
#6

Cigányoknak érdekes cikk.

Resike
Resike
2022. márc. 21. 22:52
#5

Eleve ennek a kártyának a gyári hűtőblokkja egy jó nagy szar, le sem fedi teljesen a VRAM-okat. No shit hogy 110 fokos.

marc23
marc23
2022. márc. 20. 22:42
#4

Azert ez eleg erdekes dolog, itt nem 10-15 fokrol van szo amit akar egy kissebb csalassal letre lehet hozni, h mutogassa vki h milyen popec, hanem itt tobb mint 40fokrol beszelnek! Es felvetodik a kerdes: elszamoltak vmit a holeadasnal es igy tulajdon keppen gyari hibas a gpu, v tudtak rola de mivel igy volt a legolcsobb az elfogadhato hutes sorozatgyartasa/ a gari idon beluli meghibasodasok elfogadhato szama ezert igy maradt!?  rem jol gondolom h azert ok is kiserketeztek jobb hutessel mikor meg lattak h 110fok az uzemi allapot, csak zsugori modon sajnaltak a 9 db rez lapicska arat! 

kivancsi lettem volna meg egy tesztre: a reznel az ezust jobb hovezeto. Kivancsi lettem volna h ott mi az eredmeny.

szval a gyarto egy spur kocsog volt m kb kicentizik a gari veget , es nem sokkal tobbert ( rezlapok ara) egy kb 5 evvel meghosszabitottak volna a gpu eletet! 
regen olyan jo volt h a termekeket orokelet+1 napra terveztek! Most meg gari vege elotti nap! Tudom ez fogyasztoi tarsadalom(ami egy nagy faszsag) de sztem egy aranykozeput sokkal jobb lenne a gyartonak a usernek es leginkabb a foldnek!

thestock
thestock
2022. márc. 21. 17:55

@marc23 sztem pörög a használt piac, működőképes 5-6-7 éves (vagy régebbi) cuccokat adogatnak el, raklapszám jön az országba a használt gép. Ez hogy lehetséges a 3 év +1-2 nap alatt megdöglő cuccokkal?

Busterftw
Busterftw
2022. márc. 20. 17:59
#3

Én 3080ti FE-n cseréltem padokat Gelidre, az is hozott - 25C átlagot.

Érdekes de szerintem macerás mod.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2022. márc. 21. 18:52

@spdrfx   Valahogy minimum   így?  https://i.postimg.cc/L6sFRVFG/NVIdiaSR.jpg

Enno
Enno
2022. márc. 20. 14:19
#2

Én ilyet már 2009ben csináltam a VGA-on hogy ne süljön meg nyáron :D

tookmindegy
tookmindegy
2022. márc. 20. 13:37
#1

Ez igen, szép munka! Remélem alkalmazzák a videókártya gyártók is.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2022. márc. 21. 14:24

@thestock  Én is gari után bontottam a gtx 1060-at. Kapott a gpu Artic mx5-öt, amivel laza 10 fokkal lejjebb ment a max hőfok 80/71 a memóriák pedig Thermal Maci -8 paddal lettek megkínálva, nem szarakodtam, vagdaltam méretre, hanem egy nagy csíkba ráraktam, itt is bő 10 fok -ba, vrm meg egyemesen imádta, 80-85 között ment és 56!!!! fokra ment le! A gyári cucc ami rajta volt.... Mint a rágógumi, olyan volt a pad, a paszta meg már morzsálódott szinte.

Vissza az oldal tetejére