A galaxisok hatalmasak, több milliárd, de akár több billió csillagot is tartalmazhatnak, és ezek mellett óriási mennyiségű gáz, por, sötét anyag és kisebb égitest van bennük, illetve közepükön általában egy szupernehéz fekete lyuk is helyet foglal. Egy átlagos méretű galaxis több tízezer fényév átmérőjű, de a Tejútrendszer átmérője például 100 ezer fényév fölött van. Amikor két ilyen csillagrendszer egymás közelében halad el, vagy netán ütköznek, az eredmény nagyon látványos.
A mellékelt kollázson látható galaktikus „baleseteket” a Hubble HiPEEC nevű projektje keretében rögzítették a szakértők. Ennek célja a világegyetem közeli részeiben zajló galaktikus interakciók nyomon követése, vagyis hogy ezek közül melyek közelítik meg egymást, melyek ütköznek, hol vannak aktív csillagkeletkezési régiók, és ezekben mi történik. A vizsgált rendszerekben a csillagokat színük, méretük és gyakoriságuk szerint is tanulmányozzák, megpróbálva feltárni, hogy adott körülmények között milyen típusú csillagok keletkeznek.
Az NGC 4194 képén például egy 250 millió fényévre található ütközés látszik, amelyet jellegzetes alakja miatt Medúzának is szoktak nevezni. Az ütközés több százmillió éve zajlik. Amikor két galaxis ütközik, az nagyon ritkán fordul elő, hogy az egyes csillagok egymásba rohannak, hiszen az égitestek a közöttük lévő térhez képes elenyésző méretűek. A több fényév átmérőjű galaktikus gázfelhők viszont rendszeresen ütköznek ilyen helyezetekben. Ilyenkor a felhők anyaga gravitációs összeomláson mehet át, ami intenzív csillagkeletkezést indíthat be. Az NGC 4914 például legalább 12-szer gyorsabban termeli a csillagokat, mint a Tejútrendszer.
A felvételen kivehető, hogy az ütköző galaxisok egyike biztosan spirálgalaxis volt (ez többek közt a spirálkarokba rendeződő vörös gázcsomókból és sötétebb porfelhőkből látszik). Az ütközés tényéről pedig leginkább a jobb alsó részen látható csóvák tanúskodnak, amelyekben az egyik galaxis maga felé húzza a másik csillagait és csillagközi anyagát.
Ilyen csóvák az NGC 34 képén is látható. Ez a páros 260 millió fényévre van, és az előző példához hasonlóan az összeolvadás végső fázisában tart. A csillagászok 569 aktív csillagkeletkezési régiót azonosítottak a rendszerben, amely azonban már kevésbé aktív, mint az NGC 4194, és „csak” ötször olyan gyorsan termeli a csillagokat, mint saját galaxisunk. Az egyik friss halmaz nagyjából 100 millió éves (a két galaxis anyaga a becslések szerint 300–600 millió évvel ezelőtt kezdett vegyülni), és 10 millió naptömegnyi csillagot tartalmaz.
A legérdekesebb geometriájú ütközés a kínálatból az NGC 6052, amely úgy fest, mintha valaki 90 fokos szögben egymásba állított volna két körfűrészlapot. Az előtérben levő egykori spirálgalaxis alakja még most is jól kivehető (a másik kevésbé, mert erre jobbára az éléről látunk rá, és méretes porfelhők is útban vannak), és kékes derengése mutatja, hogy a közelmúltban rengeteg új, nagy tömegű csillag képződött benne.
Ez az ütközés még csak az elején tart, a galaxisok egyelőre jobbára megőrizték eredeti alakjukat, de ez a jövőben változni fog, és már most is látszik, hogy a spirálkarok torzultak az erős gravitáció miatt. Az ütközés 210 millió fényévre zajlik tőlünk, és a csillagászok közel 2000 új csillaghalmazt figyeltek meg benne, amelyek között vannak kevesebb mint 10 millió évesek is.
