Amikor az életük végére érő csillagok szupernóvaként felrobbannak, általában port és gázt lövelnek ki, amely kaotikus burokba vonja őket. Egy szupernóva maradványairól készült új felvétel azonban teljesen más képet mutat: mintha a központi csillag kozmikus tűzijátékká vált volna. Ez az eddigi legszokatlanabb maradvány, amelyet a kutatók valaha találtak. A szakértők szerint a háttérben szupernóvák egy ritka típusa állhat, amelynek működésével kapcsolatban régóta találgatnak a csillagászok.
Robert Fesen, a Dartmouth College csillagásza a tavalyi év végén kezdte vizsgálni a különös maradványt. Elmondása szerint 30 éve foglalkozik szupernóva-maradványokkal, de még soha nem látott hasonlót. A szakértő az Amerikai Csillagászati Társaság január 12-i ülésén számolt be eredményeiről, és egy egyelőre nem lektorált tanulmányban már közzé is tette azokat.
A kérdéses szupernóva-maradványt Dana Patchick amatőrcsillagász fedezte fel 2013-ban a NASA Wide-field Infrared Survey Explorer archív felvételein. A következő évtizedben több csapat is tanulmányozta a Pa 30 néven ismert objektumot, és az eredmények egyre inkább zavarba ejtőnek tűntek.
Vaszilij Gvaramadze orosz csillagász és kollégái 2019-ben egy rendkívül szokatlan csillagot találtak a Pa 302 középpontjában. Ennek a csillagnak a felszíni hőmérséklete nagyjából 200 ezer kelvin volt, és a csillagszél másodpercenként 16 ezer kilométeres sebességgel – a fénysebesség nagyjából 5%-ával – száguldott kifelé. Ez nagyon furcsának tűnt, mert a csillagok körében már ennek a sebességnek a negyede is szokatlanul nagynak számít, a 16 ezer km/másodperces csillagszél viszont szinte példátlannak tekinthető.
A Pa 30 2021-ben ismét az érdeklődés középpontjába került, amikor Andreas Ritter, a Hongkongi Egyetem csillagásza és kollégái azt javasolták, hogy a maradvány egy olyan szupernóvához tartozik, amely közel 850 évvel ezelőtt, 1181-ben fénylett fel az égen. Annak idején a kínai és japán csillagászok nagyjából hat hónapig figyelték az objektumot, mielőtt elhalványult volna.
A Pa 30 vizsgálata során Ritter és kollégái észrevették, hogy a maradvány emissziós spektrumában található egy vonal, amely a kénhez kapcsolódik. Fesen csoportja később egy erre a vonalra érzékeny optikai szűrővel képezte le a maradványt. Az általuk gyűjtött adatok nemcsak azt segítettek megerősíteni, hogy a Pa 30 valóban az 1181-ben megfigyelt szupernóva maradványa, hanem a maradványról egy minden korábbitól eltérő képet is készítettek. Ez a felvétel több száz finom vonalú, kifelé sugárzó filamentumot tartalmaz.
A kutatók alapvetően azt várják, hogy a szupernóva-maradványok a Rák-ködhöz hasonló, szabálytalan buborékokként nézzenek ki, a Pa 30 viszont ezzel összehasonlítva egészen más képet ad. Ritter és kollégái 2021-ben azt feltételezték, hogy a furcsa maradványt egy ritka, Iax típusú szupernóva hagyhatta hátra. Normál Ia típusú szupernóva akkor keletkezik, amikor egy fehér törpe anyagot szív el egy társcsillagtól, és végül olyan tömegűvé válik, hogy nem bírja tovább a plusz tömeget, és darabokra robban. Az Iax típusú szupernóvák esetében azonban a csillag valahogy túléli a robbanást.
Ritter és kollégái úgy sejtik, hogy a Pa 30 tűzijátékának mögött két fehér törpe ütközése áll. Ez látszik a maradványban jelenlevő kén mennyiségéből, ami a fehér törpék robbanásának mellékterméke, és a könnyebb elemek hiányából is. A Pa 30 tehát felvázolhat egy utat, amely révén a Iax típusú szupernóvák létrejöhetnek. Erről a szupernóvatípusról egyelőre nagyon keveset tudunk, mert a legtöbb hasonló objektum nagyon távol van. A Pa 30 nagy előnye viszont, hogy viszonylag közel helyezkedik el, így további vizsgálata kiemelten érdekes lehet. Fesen már kérvényezett is némi megfigyelési időt az objektum vizsgálatára a Hubble és a James Webb űrtávcsövön is, amelyek felvételeitől újabb érdekességeket vár.
