A fejlesztés alatt álló applikáció a kutatók elmondása szerint legalább olyan pontos diagnózist tehet lehetővé, mint az orvosi vizsgálat. A fülfertőzések rendszerint az első olyan orvosi problémák között vannak, amit a gyerekek megtapasztalnak. Három éves korára szinte mindenki átesik egy ilyenen, és sokaknál visszatérő problémát jelent a hallószerv begyulladása. Ezek a gyulladások gyakran folyadékfelgyülemlést okoznak a fülben, ami sok esetben magától megoldódik, egyeseknél azonban krónikussá válhat, ami komoly fájdalommal és szövődményekkel, akár hallásvesztéssel is járhat.
Már jelenleg is léteznek olyan tesztek, amelyek alapján nagy (80–90 százalékos) pontossággal diagnosztizálni lehet a komolyabb gyulladásokat. Ezek a dobhártya alakjában bekövetkező apró változások mérésén alapulnak, és csak az orvosi rendelőben végezhetők el, mivel speciális felszerelést és szakértelmet igényelnek. Az új alkalmazás fejlesztői azonban egy olyan alternatíván dolgoznak, amellyel bárki (a szülő vagy a háziorvos is) könnyedén és olcsón megállapíthatja, hogy szüksége van-e gyerekének szakorvosra.
A teszthez egy telefonról futtatható alkalmazás (EarHealth) és egy papírtölcsér szükséges. Az alkalmazás rövid hangjeleket játszik le, amelyeket a tölcsér a hallójáratba vezet. A hanghullámok egy része visszaverődik a középfül tájáról, és menet közben egyrészt interferál a telefon által továbbra is játszott hangokkal, másrészt az érintett rétegek függvényében is változik. A megváltozott, visszatérő hangjeleket aztán a telefon rögzíti, az alkalmazás pedig elemzi, megállapítva, hogy mennyi folyadék van a fülben.
A fejlesztők először 18 hónapos és 17 éves közötti gyerekeken tesztelték a rendszert. A vizsgált alanyok fele azért került kórházba, mert fülét a felgyűlt folyadék miatt fel kellett szúrni, a csoport másik fele pedig nem a fülével kapcsolatos problémák miatt szorult kezelésre. A kísérlet során egyrészt kipróbálták az alkalmazás működését, másrészt finomhangolták is azt. A tesztek kezdetén a rendszer 85 százalékos pontossággal azonosította a felgyűlt folyadékot, majd a finomhangolás után, immár beszélni még nem tudó, 9–18 hónapos csecsemőkön alkalmazva 93 százalékos pontossággal működött.
Ahogy a fejlesztők mondják, még a legjobb diagnosztikai eszközökkel is nagyon nehéz biztosra mondani, hogy van-e folyadék a középfülben. Az egyetlen 100 százalékos megoldást a fül felszúrása jelenti, ami műtéti beavatkozásnak minősül, és ennek megfelelően kockázatokkal jár. Egy hasonlóan pontos, nem invazív módszer tehát óriási változásokat hozhat a diagnosztikában, különösen azokban a régiókban, ahol nem áll rendelkezésre megfelelő képzettségű szakorvos.
A fejlesztők egy harmadik kísérletben szülőkkel is leteszteltették az alkalmazást, és a pontosság ebben az esetben hasonló szintű maradt, mint az orvosok által végzett teszteknél. Vagyis úgy tűnik, hogy a módszert képzettség nélkül is lehetséges úgy alkalmazni, hogy az nem megy a diagnosztikai pontosság rovására. A teszteket egyébként meglepő módon a gyerekek is élvezték, ami egy fül-orr-gégészeti vizsgálat során alapvetően nem szokott jellemző lenni. Az alkalmazott hangot nagyon lágyak, így nem irritálták a gyerekek fülét, hanem inkább megnevettették őket.
A fejlesztők reményei szerint a módszer engedélyezése után használható lesz otthoni diagnosztikai eszközként, amellyel a szülők könnyen ellenőrizhetik, hogy el kell-e menni az orvoshoz, ha gyerek a fülét húzgálja. De ahogy már említettük, az alkalmazás az orvosi infrastruktúra szempontjából fejletlenebb régiókban is óriási változásokat hozhat.
