FRISS INFÓK JÖTTEK ARRÓL, HOGY MIKOR KAPHAT OLED PANELT AZ IPAD ÉS A MACBOOK

Egyre közeledik ennek az ideje, de a dolgok jelenlegi állása szerint azért a notebookoknál még sokáig kell erre várni, a tableteknek viszont jobb a helyzete.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2023. febr. 6. 12:32
Friss infók jöttek arról, hogy mikor kaphat OLED panelt az iPad és a MacBook

Az Apple az OLED technológia használatával nem siet, pedig azért az egyértelmű, hogy ezt alkalmazva tudja a legjobb képminőséget elérni, mivel ahol egyszer átállt, ott sosem fordult vissza az LCD-s alapokhoz. Már évek óta várják az emberek, hogy megjelenjen az első OLED képernyős táblagép, és most megcsillant a fény az alagút végén.

Ming-Chi Kuo korábban arról beszélt, hogy az Apple ebben az évben nem igazán tervezi, hogy új táblagéppel áll elő, ami mindenképpen egy merész kijelentésnek hangzik az év elején. De az elemző a beszállítói lánctól származó információkra támaszkodva állítja ezt. Szóval a jelek szerint nincs túl nagy mozgólás az új komponensek rendelése terén. Legalábbis eddig nem volt.

Galéria megnyitása

Friss beszámolók szerint az Apple a közelmúltban eladta az első rendeléseket a jövőben megjelenő iPad Pro modellek képernyőjére, és ezek már OLED technológiás panelek lesznek. Egy dél-koreai forrás számolt be a hírről. Ezek az eszközök csak 2024-ben fognak megjelenni, szóval nem idei bevezetésről beszélhetünk ezúttal sem. Kép méretben szállítja majd az Apple az OLED képernyős iPad Prókat, és korábbi pletykák szerint a képátló minimálisan eltérhet majd a jelenleg alkalmazott 11 és 12,9 hüvelyktől.

Az Apple minden esetben ennyivel hamarabb ad le rendeléseket, illetve az igényeit pedig még korábban jelzi, hogy a beszállítók fel tudjanak készülni. Hiszen a cupertinóiaknak több millió készüléket kell legyártani egy-egy újdonság bevezetése előtt, azért is szokott a termelés csaknem fél évvel korábban elkezdődni például az iPhone-ok esetében. Mivel elég egyetlen komponens csúszása ahhoz, hogy a teljes termék tolódjon, így az Apple nem engedheti meg magának, hogy ne legyen minden eshetőségre felkészülve.

A dél-koreai forrás arról is beszámolt, hogy az Apple már egyeztet a beszállítókkal a MacBookokba kerülő OLED panelekről is, de az értesülések szerint ezek nem mostanában fognak debütálni. A macOS-t futtató laptopoknál a vállalat előre láthatólag csak 2026-ban válthatja ki az LCD-t. Mivel ez még nagyon távoli, így a cég tervei még bőven változhatnak, de a beszállítóhoz közel álló személy azt mondta, hogy maradhat a vállalat a 14 és 16 hüvelykes kiviteleknél az OLED technológiára átállást követően is.

Galéria megnyitása

Az Apple egyébként már használ OLED kijelzőt a MacBookokban, noha nem éppen a megszokott módon. A Touch Bar OLED technológiás, de ettől mostanra a vállalat többnyire megszabadult. Az extra kezelőfelület a jelenlegi kínálatból már csak egy készülékben van jelent. A billentyűzet felett elhelyezett vékony sáv, amin tetszőleges gombok jelenhettek meg virtuálisan, 2016-ban került bevezetésre a MacBook Próval, és a 2021-es új modellekből már kikerült ez az extra. Csak a 13 hüvelykes MacBook Pro tartotta meg a Touch Bart.

Galéria megnyitása

Ma már egészen széles körben elérhetőek az OLED képernyős notebookok és táblagépek is akadnak ilyen megjelenítővel, de nem különösebben meglepő az, hogy az Apple nem sieti el az átállást. A vállalat az iPhone-oknál is csak 2017-ben kezdett ilyen megjelenítőt használni, miközben a Samsung csúcsmodellekben ez már 2010-től jelen volt, és közel sem ott debütált a technológia.

Az Apple általában igyekszik azt kivárni, hogy a felhasznált komponensek a lehető legmagasabb minőséget nyújtsák, de a nagyobb OLED képernyők alkalmazásánál valószínűleg azért is vár, mert ezeknek az előállítási költsége folyamatosan csökken.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
tomchee
tomchee
2023. febr. 6. 17:18
#2

Most minek költsenek oled re, amikor ugyan olyan prémium áron meg veszik vacak lcd panelt is az isheepek

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2023. febr. 7. 0:44

@tomchee  én elsőnek vettem egy asus tabletet kb 9-10 éve, az a használhatatlan kategória volt. Ezután megvettem a legdrágább androidod ami akkor egy lg volt 280 euro. 8,3 mm vastag, gyönyörű, minőség volt, de... many problems ... és végül minden ellenszenvem ellenére kikötöttem az ipadnél... annyival előrebb volt az akkori androidos tableteknél, hogy ekéztem magam... az asus és lg árából simán kijött volna egyből, szimplán csak nem bírtam az applet... leszámítva az idei évet, a belépő ipad 6-7 éve elérhető 300-350 euro között és ... no offence, hangsúlyozom még egyszer, minden ellenszenvem ellenére tablet kategóriában egyszerűen szenzációs. Nekem a teló nem fontos, tényleg csak telefonálásra használom(bár már az is apple), szinte semmi appot sem teszek fel whatsappon kívül, de a tablet kategóriát imádom. És azt kell mondja, minden fanboyság nélkül, ebben szerintem apple adja a legtöbbet. Laptopon, 10 éve thinkpad vonalon vagyok. Imádom a billt, mindent, de ... a pandémia óta, annyira drága lett .. 2,5x egy normális kivitel a hasonló méretű és teljesítményű macbookhoz képest. Lehet ebben is macre váltok. Bár egyenlőre húzom halasztom...  mind a kettő nagyon drága, de a thinkpad már teljesen irreális. És nagyon ódzkodom a apple billtől, meg sok egyébtől is ... de...

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2023. febr. 6. 13:13
#1

jövő héten meg jön egy hír, hogy microled, a következő héten saját panel, és kezdjük előröl :-)

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2023. febr. 7. 9:52

@janimbx Ez mindig igy volt!Alig jon ki az uj iphone maris arrol beszelnek mi lesz a kovetkezoben!Aztan ugyanaz a forma uj proci kicsit jobb camera!Es kezdodik elolrol,hogy majd a kovetkezo!

Vissza az oldal tetejére