FreeSync: jönnek a skálázó chipek és talán az Nvidia is támogatja

Az eljárás alkalmazásához szükséges skálázók hamarosan elkészülnek, az Nvidia pedig úgy döntött, támogatni fogja az Adaptive Sync-et.

FreeSync: jönnek a skálázó chipek és talán az Nvidia is támogatja

Jól áll a FreeSync szénája

Már egy ideje nem titok, hogy az AMD a FreeSync technológia segítségével szeretné felvenni a versenyt az Nvidia G-Sync technológiájával szemben. A FreeSync – amelynek az alapját képező Adaptive-Sync eljárás már a DisplayPort szabvány hivatalos bővítményének tekinthető – licencdíj nélkül alkalmazható, igaz, ehhez olyan skálázó chippel ellátott monitorra is szükség van, ami támogatja a dinamikusan változó képfrissítési rátát. Az Adaptive-Sync elvileg nem jelent majd komolyabb extra költséget a monitorgyártóknak, és minden gyártó számára elérhető lesz, így bárki építhet majd Adaptive-Sync támogatással ellátott monitort.

FreeSync fronton viszont, ahogy az korábban már kiderült, a helyzet nem túl rózsás, hiszen csak kevés Radeon sorozatú videokártya, illetve videóvezérlő kínál egyelőre támogatást hozzá (R7 260(X), R9 285, R9 290(X)).

A legfrissebb hírek szerint ha videokártya fronton nem is, skálázó chipek frontján egész jó a helyzet, ugyanis az AMD együttműködésbe lépett a piac legkomolyabb szereplőivel. Az együttműködő felek között az MStar, a Novatek és a Realtek egyaránt megtalálható, akik olyan skálázó chipeket készítenek, amelyek kompatibilisek a DisplayPort szabvány részét képező Adaptive-Sync eljárással, és így a FreeSync-kel is. Az említett gyártók többféle új chipet is készítenek, ezek várhatóan az év végén válnak elérhetővé. A FreeSync kompatibilis monitorok a tervek szerint a következő év első negyedévében mutatkozhatnak be.

A friss skálázó chipek esetében a 144 Hz-es képfrissítési ráta csak a Full HD és a QHD felbontású LCD paneleknél lesz elérhető, az UHD modelleknél 60 Hz-en tetőzhet a maximálisan támogatott képfrissítési ráta, de ez főleg annak köszönhető, hogy a Displayport 1.2a szabványnak nincs elég sávszélessége ennél magasabb frissítési ráta elérésére.

Erre a problémára a nemrég bejelentett DisplayPort 1.3-as szabvány kínál megoldást, amely a sávszélesség-növelésnek hála immár 120 Hz-es képfrissítési ráta biztosítására is képes lesz az UHD monitorok esetében.

Azok a játékosok, akik UHD monitoron szeretnék kiaknázni a FreeSync támogatásban rejlő lehetőségeket, és 60 Hz-es maximális képfrissítési rátánál többre vágynak, meg kell majd várniuk az új DisplayPort szabvány köré épülő FreeSync kompatibilis monitorokat. Persze a 4K-s felbontás és a 120 Hz-es képfrissítési ráta komoly GPU teljesítményt is megkövetel, így ezt is érdemes lesz szem előtt tartani.

Kis kitérő: miért számít a maximális frissítési ráta? Mert egy dinamikus frissítési rátájú monitornál is megvan, hogy maximum hány képkockát képes megjeleníteni másodpercenként. Jelenleg az Freesync szabványban a következő sávok vannak: 36-240Hz, 21-144Hz, 17-120Hz és 9-60Hz. Utóbbi például azt jelenti, hogy a monitor 9-nél kevesebb képkockát nem képes megjeleníteni, bizonyos idő után mindenképp frissítenie kell, de a kommunikációs szabvány sávszélessége és/vagy a monitor sebessége miatt 60-nál sem képes többre.

Az Nvidia is kínál Adaptive Sync támogatást

A SweClockers beszámolója szerint a nemrégiben megrendezett Game24 esemény keretén belül egy zártkörű tájékoztatón árulta el az Nvidia egyik illetékese, hogy a jövőben videokártyái mellé kínálni fog Adaptive Sync támogatást, ami egy ideje a VESA DisplayPort szabványának részét képezi, és amely az AMD FreeSync technológiájának alapját is adja. Mivel a SweClockers munkatársai is részt vettek a tájékoztatón, így az értesülés nem tekinthető alaptalan pletykának.

A fenti lépés várható volt, hiszen az Adaptive Sync technológia mögött már most sokkal többen sorakoznak fel, mint a "rivális" G-Sync eljárás mögött, így a döntés inkább a jól felfogott piaci érdekkel magyarázható – vagyis az Nvidia nem szeretné megfosztani vásárlóit az Adaptive Sync támogatástól, hiszen ezzel később akár vásárlókat is veszíthet. A G-Sync technológiát biztosító hardver a jövőben információink szerint jelentősen olcsóbb lesz, ami növelheti versenyképességét, de erre szükség is lesz, hisz az Adaptive Sync eljárás komoly hátszélre számíthat majd a piacon. Az Nvidia persze továbbra is a G-Sync-et részesíti majd előnyben, de becsülendő módon az Adaptive Sync eljárás támogatásától sem zárkózik el.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward