Volt már olyan, hogymeg voltál győződve, hogy a költözésnél azt a lámpát is elpakoltad még sincsen sehol – holottigazából nem is akartad elhozni, úgyse lett volna jó már semmire. Az elhagyatott házak, pincék tárgyai is tulaj nélkül maradtak, de a vonatperonon felejtett csomagokért sem jön már el senki. Ezeknek az elfeledett tárgyaknak(a játékban forgotlings a nevük) így megszűnt a funkciójuk, és ezzel együtt létezésük értelme is. És mi történik ilyenkor velük? Egy másik világba kerülnek, ott éldegélnek tovább. Munkát keresnek, igyekeznek hasznosak lenni. De azért visszavágynak a régi életükbe. Világítani szeretnének, bakancsként hegyet mászni. Vagy mégsem? Vannak, akik szerint jobb így. Sőt, egyesek azt suttogják, az emberek csak kihasználták őket, és itt végre szabadok lehetnek. A nagy terv, hogy elkészüljön az átjáró, - vagyis a haza vezető híd - lépésnyire van a befejezéstől. A kiválasztott hűséges kevesek pedig a Mesterrel és Anne-nelmehetnek. De mi lesz a többiekkel?

Ahol a feledés ad életet a világnak

Az első pillanatban látszik, hogy egy rajzfilm stílusú játékba csöppentünk, ami az agytekervényeinket és az ügyességünket is próbára teszi. A történetszál fő dilemmája a menni vagy maradni, a régi és az új kérdéseiről szól kezdetben. És ne csodálkozzunk, hogy nem ugyanazt látja benne mindenki. Két frakció harcol egymással és csak idővel derül ki, hogy mik is az igazi mozgatórugók. Van, aki visszatérne a mi világunkba, míg mások mindent elkövetnek, hogy maradhassanak. Amikor azonban robbanás rázza meg a várost, hősünkBonku Mester utasítására nyomozni kezd. Hamar kiderül, hogy a háttérben olyan erők mozgatják a szálakat, amikre nem készült fel senki. A lázadók és a hűséges tárgyak közötti feszültség megoldásában Anne-nak nem lesz könnyű dolga. Fenn kellene tartani a rendet, de vajon biztosan ez a megoldás? És aki a rendszer ellen támad az ellenség, vagy valami olyasmit tud, ami megváltoztatna mindent? Az elhagyott, elfeledett dolgok pedig egyszerű tárgyak, vagy valami többé váltak ebben a világban? Nem mindennapi kérdéseket kapunk, és a válaszok keresése a Forgotton Anne egész történetét behálózza, izgalmas utazásban lehet részünk, az egyszer biztos.

A helyes út megtalálása nem lesz mindig könnyű. A több szintes, átvezető ajtókkal ellátott pályák gyönyörűen ki vannak dolgozva.

[quote]Bizony meg kell dolgoznunk a továbbvezető útért.
[/quote]

Labirintusnak azért nem nevezném a lépcsőkkel, létrákkal teli helyszíneket, de oda kell figyelnünk és ugrálni, futni, kúszni-mászni a továbbjutáshoz. Anne karján egy olyan eszköz van, ami energiát – animát képes tárolni. Ez olyasmi, mint az elektromosság vagy az energia. Generátorokat aktiválhat, és kis dobozokban találhatjuk meg szétszórva. Hasonlóképpen fontos, hogy a különféle kapcsolók elforgatásához és a nagy ugráshoz (ahol szárnyainkat is használjuk) energia kell. Vagyis hiába töltjük fel az adott gépezetet, ha nem marad a kapcsolgatásra anima. Ez adja a játék logikai részét, ahol bezáródott ajtókkal, elszabadult vonattal vagy épp hatalmas áthidalhatatlan szakadékkal kell megküzdenünk, hogy a nyomozást folytatni tudjuk. Szélsőséges esetben az elfeledett tárgyak némelyikét is energiává alakíthatjuk, elpusztítva őket, azonban a játék erősen korlátoz minket ebben, végtére is nem egy hack and slasht játszunk épp.

Azon kívül, hogy kisebb logikai és ügyességi feladatokat oldunk meg, nyomozóhoz méltóan azt is ki kell derítenünk időnként, hogy kinek hihetünk, vagy épp ki próbál átverni minket. Büntetést is kiszabhatunk, ami a megsemmisítés és a The Plant nevű börtön is lehet.

A készítők a nevekkel is játszottak kicsit, összemosva azokat a tárgyakfunkciójával, jókat lehetmosolyogni a megoldásaikon. Elég csak a Tiffany nevű lámpára, a Blitz nevű fényképezőgépre vagy a Magnum nevű pisztoly/rendőrre gondolni. Néhol elég komor a történet, de a fejlesztők nagyon igyekeztek itt-ott könnyíteni ezen, elvégre a nehézségek és a kinyomozandó rejtély nem egyenlő azzal, hogy mindennek vége és romlott a világ. Az elkapott beszélgetésekből, párbeszédekből lassan kirajzolódnak a mindennapok és a háttér, megfelelő keretet adva, ami rétegenként bomlik ki előttünk, mintha csak lapoznánk a könyvben.

A Forgotton Anne egy gyönyörűen megrajzolt Ghibli mesére emlékeztet. Minden helyszínről és karakterről sugárzik, hogy hatalmas lelkesedéssel és törődéssel foglalkoztak velük a készítők. Emellett a filozófiai kérdések, a döntéshelyzetek és a beszélgetések is egyre mélyebbek és elgondolkodtatóbbaklesznek, ahogy közeledünk a történet végéhez. Nincs igazán jó és gonosz irányba kihegyezve a mondanivaló, de a célok és az eszközök fontosak, amikkel élünk. Aki szereti a tanulsággal és kérdésekkel teli játékokat és nem ijed meg egy kis ügyességi és logikai résztől sem, az nyugodtan adjon egy esélyt a Forgotton Anne-nak. A többiek meg úgyis elfeledik majd ezt a játékot is és eszükbe se fog jutni később – de nem baj, hiszen akkor csak átkerülegy másik világba, azokkal együtt, kiknek hasonló sors jutott. És ők megértik majd.