I. oldal
Menetrendszerűen zajlik a Ubisoft paradigmaváltása. Az Assassin's Creed ideiglenes kivezetését követően a kiadó egyértelművé tette, hogy egyre kevésbé koncentrál majd a történetközpontú egyjátékos címekre, a helyüket pedig olyan multiplayeres anyagok veszik majd át, melyek hosszú ideig képesek lekötni minket. Ami persze a kiadó részéről jobb esetben azt is jelenti, hogy akár évekig folyamatosan költünk majd némi pénzt a beépített áruházból elérhető holmikra amellett, hogy persze megvesszük a DLC-ket is.
Már ennek az új paradigmának a képviselője a The Division és a Rainbow Six Siege, melyek mellé most csatlakozott a For Honor, és hamarosan érkezik a Ghost Recon Wildlands. A For Honorre egyértelműen szüksége volt a kiadónak, hiszen hiába lehet manapság a legtöbb játékost megfogni valamilyen modernkori shooterrel, azért mégiscsak akad egy szép nagy réteg, amit ezek teljesen hidegen hagynak. A For Honor azonban szerencsére jóval több, mint egy szükségből megszületett termék. Úgy érződik, hogy ennek a játéknak bizony lelke van, foglalkoztak vele, és a fejlesztők olyan meglepő mélységeket építettek bele, amiről egészen őszintén nem gondoltam, hogy a Ubisoft valaha be fogja vállalni.
De kezdjük a legelején. Mivel a For Honor multiplayer része különböző alfa- és bétatesztek keretein belül többször is kipróbálható volt az elmúlt hónapokban, valószínűleg sokan kíváncsiak arra, hogy mégis milyen lett az egyjátékos kampány. Elvégre a Ubisoft azt ígérte, hogy ez egy teljes értékű mód lesz, nem csak egy utólagosan összedobott valami. Először is: ahogy azt a kiadó jó előre bejelentette, a kampány végigjátszásához is szükségünk lesz internetkapcsolatra, azonban (konzolokon) csak a PvP multiplayerhez kell Xbox Live- vagy PSN-előfizetés. A játék ugyanis már az itteni teljesítményünket is figyeli, és elvileg bedobja a nagy közösbe, habár ez igazából teljesen felesleges, nyugodtan maradhatott volna offline is.
A For Honor egy háborúk által megkínzott világba kalauzol el minket, ahol három nép uralja a kontinens egy-egy részeit: a lovagok, a vikingek és a szamurájok. Az egyjátékos mód mindhárom népnek ad egy kampányt, fejenként hat-hat küldetéssel. Ezek (nehézségi fokozattól függően) körülbelül 20 perc alatt teljesíthetők, így ha elvégezzük a matekot, akkor nagyjából hat óra játékidőre számíthatunk. Ha már a nehézség szóba került: én nem vagyok az a fajta ember, aki becsületbeli ügyet csinál abból, hogy minél nehezebb fokozaton játszik, de a For Honor esetében érdemes lehet feljebb kapcsolni, miután elsajátítottuk az alapokat. A normál egy kicsit tapasztaltabb játékosnak nem nyújt sok kihívást, így a második misszióra már hardra váltottam, de nem éreztem hatalmas változást, így végül jött a legnehezebb fokozat (realistic), ahol már eltűnik a csapások irányát jelző kis interfész-elem is.
II. oldal
Ami a történetet illeti, senki ne számítson túl sokra. Az egész a Blackstone Légió nagyfőnöke köré épül, akinek neve Apollyon, és valamiféle furcsa társadalmi kísérletet folytat, melynek lényege, hogy egymásnak ugrassza a népeket és a harcok közben kiderüljön, hogy ki a legnagyobb májer. Ennél többet nem szeretnék elárulni, mert akkor azt a keveset is lelőném előre, ami még maradt. Nem nehéz észrevenni: a kampány egyetlen célja, hogy bevezessen minket a multiplayerbe. Ennek megfelelően minden frakció harcol majd minden frakció képviselőjével, és persze kipróbálhatjuk a legtöbb karakterosztályt is.
Leginkább a pályák miatt maradhat néhány emlékünk a kampányról, azok ugyanis nagyon látványosak és jól megtervezettek tudnak lenni. Ezen kívül kapunk néhány eléggé menő jelenetet is, például amikor egy kétemelet magas faltörő kost kell védenünk, vagy a lángoló viking városban kell harcolnunk, netán meg kell ostromolnunk a szamurájok császárának palotáját. Ha tehát feltesszük a kérdést, hogy a For Honor rendelkezik-e teljes értékű kampánnyal, akkor a válasz a szó szoros értelmében az, hogy igen. Van valamiféle történet, vannak benne karakterek, van eleje és vége. De legyen egyértelmű: ezért nem érdemes megvenni a játékot, legfeljebb majd akkor, ha akcióban meg lehet kapni 4990 forintért.
A For Honor lényege egyértelműen a multiplayer, ami a rendkívül jól megvalósított harcrendszer miatt ténylegesen hosszútávú szórakozást nyújthat. A küzdelmek lényege, hogy az ellenfélre fókuszálva (ez konzolokon a bal ravasz) alapvetően három irányból támadhatunk, és ugyanebből a három irányból védekezhetünk. Támadásból pedig kétféle áll rendelkezésünkre: a gyorsabb de kevesebbet sebző, valamint a lassabb de nagyobb ütő. Ha csak ennyit tudunk, már úgy is elég hangulatos vívásokban lehet részünk, de a For Honor lehetőségei ennél jóval tágabbak, és ahogy azt az alfatesztben írtam is, az egész nagyon hasonlít egy verekedős játék harcrendszerére.
Alapvető fontosságú a stamina kezelése, ha ugyanis elfáradunk, akkor nagyon kókadtan és lassan tudunk csak támadni (védekezni és futni viszont ilyenkor is lehet). Aztán bejön a képletbe az ellenfél védelmének a feltörése (amit ő megfelelő ütemben kontrázni is tud), a hárítás (amihez szintén jó időzítés kell), de fontosak még a dobások, a csapások elől való kitáncolás, valamint a karakterosztályok egyéni mozdulatsorai is. Mindezek összességében azt eredményezik, hogy a For Honorben nem csak a reflexeink és az ügyességünk számít, hanem a pszichológiai hadviselés is. Megpróbáljuk kifárasztani az ellenséget? Megpróbáljuk elkapkodott támadásra vagy védekezésre bírni? Esetleg átverni őt egy megkezdett támadás megakasztásával (ez a "szaknyelvben" a feint)? A lehetőségek tárháza hatalmas, és egy igazán jó játékos odafigyel mindenre.
III. oldal
Nem győzöm hangsúlyozni, hogy egy Ubisoft-játéktól mennyire meglepő ez a fajta összetettség. Persze igyekeztek mindent kezdőbaráttá tenni, és nem csak a kampány, a gyakorló mód, hanem a beépített tippek is segítenek a fejlődésben, de a For Honor bizony megköveteli tőlünk, hogy megértsük a harcrendszerét, és hogy folyamatosan próbáljunk fejlődni. Szerencsére a matchmaking rendszer viszonylag jól sikerült, így többnyire olyan ellenféllel rak össze bennünket, akivel hasonlóak a képességeink, de viszonylag hamar érhetnek kellemetlen meglepetések, ha nem foglalkozunk a választott karakterünk dinamikájának kiaknázásával.
Egyelőre nem választhatunk túl sok játékmód közül: létezik a 2v2-es és a 4v4-es "deathmatch", a pontfoglalásra épülő Dominion, valamint az 1v1-es Duel. A lazább szórakozást egyértelműen a Dominion nyújtja, ahol viszont már most bele lehet ütközni olyan pre-made csapatokba, akik nagyon csúnyán aláznak, miközben a mi véletlenszerű csapatunk fele azt sem tudja, hogy mit kellene csinálnia. A játék sava-borsa azonban egyértelműen a Duel, ahol mindenféle zavaró tényező nélkül, egy az egy ellen vethetjük be képességeinket. Ezek a küzdelmek fantasztikusan kiélezettek és izgalmasak tudnak lenni. Ráadásul nagyon addiktív, magasabb szinten ez simán élvezetes maradhat akár évekre is.
De ha már a verekedős játékokat hoztam fel az előző oldalon, akkor meg kell említenem, hogy azok (és tulajdonképpen minden multiplayer játék) rákfenéje itt is jelen van: sok a lelépő játékos. Egy háromkörös összecsapás második fordulójában simán kilépnek a fenébe, ha úgy látják, hogy veszett a helyzet, de ugyanez előfordul a csapatos játékmódokban is. A játék ugyan próbálja botokkal helyettesíteni a kilépőket (és a mesterséges intelligencia egészen jó), de azért ez így nem az igazi. Az biztos, hogy a kilépőkre valami komolyabb szankciót kell majd kiszabni a jövőben. Ezen kívül az sem feltétlenül szerencsés, hogy a For Honor egyáltalán nem használ dedikált szervereket. A P2P kapcsolat a sima párbajnál még nem probléma, de a nagyobb játékmódok külön szervereket igényelnének.
Sajnos az ezzel kapcsolatos technológiai problémák kicsit rányomták a bélyegüket az első néhány napra, de úgy tűnik, mintha napról napra javulna a helyzet. Más tekintetben azonban a For Honor mögött meghúzódó motor nagyon is rendben van, és a grafikusok is abszolút kitettek magukért. A játék még az alap PS4-en is egészen kiválóan fest, az animációk pedig talán a legjobbak, amit ebben a kategóriában valaha láthattunk - ez pedig nagyon fontos egy ilyen stílusú címnél. Sajnos a végleges verziót nem tudtam PC-n tesztelni, de mivel már az alfa is nagyon szépen futott a szerény kis Radeon 7870-emen közepes beállítások környékén, így feltételezem, hogy most sem lehetnek problémák az optimalizációval.
Összességében a For Honor egy nagyon jól megvalósított multiplayer játék. A kategóriában tulajdonképpen teljesen egyedül indul, így hiánypótló alkotás. De mindenképp hangsúlyozni kell: ez tényleg egy multiplayer játék, és akkor mutatja meg az értékeit, ha szembekerülünk egy hús-vér emberrel. A vásárlást (ennek tudatában) komolyan ajánlani tudom.
