Mint szürke kapus a ködben
Az 1914. január 22-én született Sam Bartram szegény kamaszként arról ábrándozott, hogy labdarúgóként fog kitörni élete eleve elrendeltetettnek hitt, sanyarú-szomorú kereteiből, de kezdetben csalódnia kellett. A Reading illetékesei egy rövidke próbajátékot követően közölték vele, hogy nem üti meg a mércét, és bölcsebb volna feladnia hiú ábrándjait. Emiatt jobb híján arra kényszerült, hogy vájárként robotoljon, és csak hétvégente, az amatőr Boldon Villa tagjaként hódolhatott szenvedélyének. 1934-ben azonban megtörtént a várt áttörés: a kapusként remekelő sportoló felkeltette Charlton Athletic egyik ügynökének, Angus Seed-nek a figyelmét, és futballcipőre cserélhette a bányászbakancsot.
Alighanem ennek a fordulatnak köszönhető, hogy a férfi örök hűséget fogadott egyletének. Eltökéltsége önmagáért magáért beszél: ha úgy alakult, ételmérgezéstől szenvedve is védett, és hiába kapott pazarabbnál pazarabb ajánlatokat, huszonkét hosszú esztendőn át kereken megtagadta, hogy elhagyja az őt önkiteljesedésében segítő gárdát. Neve azonban manapság nem elsősorban markáns és kétségbevonhatatlan erényei, hanem egy burleszkbe illő tévedése kapcsán szokott előkerülni.
1937 karácsonyán ugyanis egyesülete a Stamford Bridge stadionban játszott a Chelsea ellen – ám hamar sűrű köd telepedett az arénára, és a bíró lefújta a meccset. Hozzá azonban nem jutott el a döntés híre. Ezért, annak dacára, hogy gyanús volt neki, hogy síri csend honol körülötte, és nincs mozgás, azt hitte, hogy nincs fennakadás. Tehát rendületlenül kitartott, és bő tizenöt percen át egyedül vesztegelt a zöld gyepen, várva, hogy mikor tűnnek fel a többiek. Mígnem egy őt elsőre részeg-jópofáskodó csavargónak vélő rendőr keresetlen szavakkal fel nem világosította arról, hogy cimborái már hazamentek.
A Football Manager 2021-ről lehetetlen nem az övéit 579-szer tudása legjavával szolgáló, és hálából szoborral honorált ikonra asszociálni. Hiszen miközben vitathatatlan, hogy a Sports Interactive alkalmazottjai azon ügyködnek, hogy lenyűgözzék a menedzserszimulátorok koronázatlan királyának rajongóit, fáradozásaik gyümölcsének egyes elemei Bartram baklövéséhez hasonlóan hitetlenkedő röhögésre késztetik az embert.
Az FM-dilemma
A félreértéseket elkerülendő: szerencsére az alkotók nem engedtek a modern trendek csábító szirénszavának. Így az egyebek mellett az utánpótlás-toborzásért, a taktikáért, az edzésterv konkrét formába öntéséért vagy a pénzügyek egyensúlyban tartásáért felelős tótumfaktumok hányattatásaira fókuszáló alkotás idén sem szakadt el a realitásoktól. Vagyis nincsenek battle royale mód-féle égbekiáltó ostobaságok, és csatárunk is relatíve ritkán lő tűzgolyókat, vagy idéz groteszk-agresszív lidérceket, ha szorul a hurok.
Sajnos azonban a Londonban székelő cég munkatársainak statisztikái egyszerűen túl naprakészek, precízek és aprólékosak, ami kissé paradox módon súlyos hátrány, mivel szűkös a tér a további fejlődésre. Ahogy ezen logika mentén az sem feltétlen válik előnyükre, hogy totálisan más élmény egy, a kiesés tényébe beletörődő, depresszív-kutyaütő koszovói brancsot vezényelni, mint a Manchester United kiválóságainak dirigálni.
Sőt, távlatilag az is leküzdhetetlen akadály, hogy a siker fokmérője csapatonként különbözik, a perspektívát és a potenciális retorziókat nem is említve. Mert havi nyolcszáz euróért a párnahuzatukban tanyát verő manókkal kvaterkázó agylágyulásban szenvedő, nyáladzó-demens futóbolondok se nagyon számítanak csodára. Ellenben egy hetente egy komplett bérház árát zsebre vágó, tejben-vajban fürösztött profinál nincs mese. Ha máshogy nem megy, akkor egy, a sátánnal kötött paktum árán is, de kénytelen kivívni a diadalt, vagy reputációja a múlté.
Ergo mivel a vállalkozás specialistái nemritkán az érintetteknél is behatóbban ismerik kiszemelt személyek vagy szervezetek erősségeit és gyengeségeit, irtóztató-orbitális ugrásban reménykedni dőreség. Ráadásul az is tény, hogy nem lenne értelme tíz-húsz-hetven, abszolút fölösleges adattal bővíteni az eleve terebélyes listát. Pontosabban, ahogy azt az egyes lövések reális találati esélyét modellezni hivatott xG-mutató is ékesen illusztrálja, ezen is megoldható a megfontolt-ráérős előrelépés. Ám ezzel együtt tagadhatatlan, hogy botorság az összképet a feje tetejére állító mechanikákra érkezésében bízni.
Ti mind egyéniségek vagytok
Marad hát a minél ínycsiklandóbb tálalás, és az illúziók fokozása. Viszont tekintve, hogy a grafika a legjobb esetben is az előző évtized középmezőnyének alját idézi, és az animációkkal is minimum trükkös dicsekedni, ez elsősorban az atmoszférára, és nem a külcsínre vonatkozik. Magyarán deklarált cél, hogy a felhasználó valóban egy kedvencei sorsának fonalát szövő lángelmének, és ne egy monitorba gyógyult fejű, táblázat-bogarászó fantasztának érezze magát. Az idei felvonás is ehhez a vonulathoz illeszkedik, csakhogy ahogy arról percek alatt megbizonyosodhatunk, az ezeknek az opcióknak a kidolgozásával foglalatoskodó szakértők ziher, hogy órabért kapnak.
Elvégre ha a teljesítményüktől függne a keresetük, szinte biztos, hogy veszettebbül szaggatnák az istrángot, mert a 2020-as epizódhoz kiizzadott ötleteik a minősíthetetlen és az arcletépésig frusztrálóan ostoba között ingadoznak. Mivel a kommunikációs szisztéma iszonytató csinnadrattával beharangozott átszabása kimerült abban, hogy kétszer-háromszor annyi, papundekli-ízű, sablongenerált válaszból mazsolázhatunk, és az exhibicionizmus csimborasszójaként gesztusokkal nyomatékosíthatjuk a mondandónk.
Azaz ha ahhoz támad kedvünk, csípőre tett kézzel oszthatjuk az észt, irtóztató haragunkban a falhoz vághatunk egy poharat, netán szélesre tárt kezekkel örömködhetünk. Nevetséges az egész – főleg, mert halmazati büntetésnek ezeket a játékmenetre zéró kihatással bíró mozdulatok nem többek szöveges színesítésnél. Igaz, elnézve a darabos-fapados átvezetőket, nem is akkora probléma, hogy a fantáziánkra kell hagyatkoznunk, mivel ezzel a motorral garantált, hogy végeredmény a legszerényebb várakozásokhoz is alig érne fel.
S ha márka nincs...
A stúdió reklámkampányában kiemelten kezelt „újítások” tehát viccnek durvák, komolyan pedig nyilván nem gondolták őket. De mérhetetlen mázlinkra a fiaskó élét tompítja, hogy a készítők a rájuk jellemző precizitással reagáltak az ágazatot fenekestül felforgató koronavírus-járványra. Ez leginkább financiális ügyleteknél figyelhető meg: a klubok gyakorlatilag egytől-egyig anyagi nehézségekkel küszködnek, és ez értelemszerűen kihat a mozgásterünkre. Egyáltalán nem példátlan, hogy egy gyengécske senkiházi vagy egy tizenkettő egy tucat labdarúgó-szakmunkás ára a közelében sincs a megszokottnak. Ám a sztárok nem egyszer megfizethetetlenek.
Pláne, mert főnökeink megkövetelik, hogy spóroljunk a béreken, illetve az átigazolásokon, és tízből kilencszer a lehetetlent súroló, stroke-indukáló tortúra meggyőzni őket arról, hogy nem ártana némi flexibilitás. Ezért a megszokottnál nagyobb a hosszabb-rövidebb időre szóló kölcsönügyletek és kényszer-szülte vásárlások szerepe, hiszen a legnagyobbakat is gúzsba köti az elapadó bevétel.
Kifejezetten érdekes úgy belevágni a teendőinkbe, hogy tudjuk, hogy nem puhíthatjuk meg a kérlelhetetlen tulajok szívét, és rákényszerülünk, hogy az ideálistól eltérő, de még elfogadható focistákra vadásszunk. Egyben megtanuljuk értékelni a tisztes, üzembiztos és hűséges átlagot. Megkockáztatom: soha korábban nem volt ekkora kihívás érvényesülni az alsóbb ligákban, és létfontosságú, hogy szívós-kreatív fejlesztéssel vagy megalkuvással, és ne egy zsíros csekkel oldjuk meg a felmerülő bajokat.
Verdikt
A legfrissebb, a színvonalat kétségkívül tartó, ám a franchise krémjéhez fel nem érő rész ismét rávilágít arra, hogy egy zsáner egyeduralkodójának lenni potenciálisan pusztulással fenyegető csapdahelyzet. Mivel ugyan a bevett formula nem vesztett varázsából, hovatovább, ha csak egy paraszthajszálnyival is, de a tavalyinál kétségkívül rózsásabb a helyzet, egyre védhetetlenebb az évenkénti megjelenésre építő modell.
Egy méltó vetélytárs azonban óhatatlanul egészséges versengésre sarkallná a kissé berozsdásodott, ellenben még nem lazsáló, és tettre kész alakulatot. Panaszra persze most sincs okunk, ahogy igénytelen-vérlázító lehúzásról sem beszélhetünk, ám örvendetes lenne, ha frappáns-szellemes hangulati elemek kiagyalásával és élvezetes implementálásával soha nem látott magasságokba emelkedne a sorozat. A szándék megvan – jövőre talán a kivitelezéssel is elégedettek leszünk.
