A WWDC-n beszélt az Apple arról, hogy mire számíthatunk a következő időszakban az AirPodsnál, jön az autókba ültetett SharePlay funkció, frissítés elé néz a tvOS, és a cég szerint mérföldkőhöz ért a watchOS. Az okosóráknál előtérbe kerülnek az információban gazdag widgetek, és egyéb fejlesztések is lesznek.
Az Apple az AirPods esetében arról beszélt, hogy egy új üzemmódot is biztosítani fog már a vezeték nélküli fülhallgató. Jön az Adaptive Audio opció, amire hosszú ideje vártak a felhasználók. Ebben az esetben a kiegészítő képes lesz arra, hogy dinamikusan keverje az áteresztő és az aktív zajszűréses módokat a környezetnek megfelelően. Itt előkerült a gépi tanulás, ilyen algoritmust használva tudja majd a rendszer eldönteni, hogy éppen miként kell működnie.
A fontos hangokat be tudja majd engedni, miközben a zavaró zajokat kizárja. És bízunk abban, hogy valóban jól működik majd, mert ezen nagyon sok múlhat, akár emberek élete is, ha például olyan zajt szűr ki, ami a felhasználó figyelmét keltené fel például bármilyen fenyegetésre. Szóval ez nagyon jól hangzik, de szükséges az, hogy tényleg jól alkalmazza a vállalat, mert ha félresikerül az adott esetben nemcsak zavaró, de veszélyes is lehet.
Az AirPods fülhallgatók a jövőben magabiztosabban fognak működni több kapcsolódó eszközzel, jobb élmény lesz a források közötti váltás is. Az átállás egyik eszközről a másikra nemcsak simább, hanem gyorsabb is lesz.
Változik az AirPlay, és fontos lesz ebben az esetben, hogy például az Apple-lel együttműködve lehetőség lesz ezt a szolgáltatást eljuttatni akár minden hotel és szálló szobájába. A sűrűn használt AirPlay eszközöket már magától kiemeli majd a mobil, és a készülékek minden eddiginél nagyobb összhangban tudnak majd dolgozni egymással. Siri utasítást lehet majd adni egy HomePod számára, ami egy iPhone-hoz kapcsolódik, hogy az indítson el egy lejátszást például a SoundCloudról.
A SharePlay már menni fog a személygépjárművekben. Az iPhone a korábban hozzá csatlakoztatott autókkal azonnal képes lesz felvenni a kapcsolatot a CarPlay-t is segítségül hívva, és amint elindul az ember, máris tudja majd indítani a kedvenc dalainak lejátszását is a jármű hangrendszerén keresztül. A zökkenőmentes kapcsolódásnak hála a CarPlay élmény még magasabb szintű lesz.
Az eseményen terítékre került a tvOS 17 operációs rendszer is, melynek kapcsán fontos változás például az, hogy a vezérlőközpontot az Apple szakemberei átalakították, így ez már használhatóbb és barátságosabb lesz a továbbiakban. Új widget is lesz a televíziókra szánt rendszerhez kapcsolódóan, és érdekesnek ígérkezik, hogy a Siri Remote távirányító előkerítéséhez már az okostelefont is lehet majd használni.
Újdonság az is, hogy a tvOS 17 keretében a felhasználók már lehetőséget kapnak arra, hogy a Fotók alkalmazás Emlékek funkcióját elő lehessen itt venni olyan céllal, hogy ez legyen beállítva a képernyőkímélőnek. Tehát a felhasználó emlékeit őrző felvételek jelenhetnek meg a képernyőn, ha kicsit hosszabb időre magára hagyják a készüléket. Az Apple TV FaceTime funkcióval gazdagodik, ami mindenképpen örömteli dolog.
Össze lehet majd hangolni az iPhone-t a készülékkel, és a mobil kameráját fogja használni a kép pedig a tévén jelenik majd meg. Itt plusz fejlesztés, hogy a Continuity Camera API is érkezik, amit kihasználva igazából más cégek (Zoom, Cisco) is beépíthetik majd az ökoszisztémájukba a tvOS támogatást, és tudnak majd úgy videokonferenciákat bonyolítani, hogy a kép a TV-n jelenik meg, miközben a kamerát egy iPhone-on biztosítja.
A watchOS 10 esetében kiemelte az Apple, hogy a digitális számlapon a korona használatával bárhol elő lehet majd hívni a widget felületet, ahol a különböző widgetek egymásra rétegelve jelennek majd meg. Hosszú idő óta ez az egyik legfontosabb frissítés a cég szerint. A widgeteket gyorsan lehet majd pörgetni, és pillanatok alatt elérhető lesz sok fontos információ ezek révén. Hosszú gombnyomással a felhalmozott widgetek sorát is egyszerűen tovább lehet majd bővíteni, alakítható ezeknek a sorrendje igény szerint.
A widgetek mellett továbbra is lesznek alkalmazások is, és ezeknél is lesznek változások a frissítéssel. A világóra kezelése tisztább lesz és beállíthat majd ehhez dinamikus háttérszín. Az Egészség alkalmazás is megújul majd, és az aktivitáskezelő is változni fog egyebek mellett. Ha pedig már az aktivitásoknál tartunk, azt is hozzátehetjük, hogy a bicikliseknek egy sokkal komplexebb funkciólista áll majd a rendelkezésére. Már Bluetooth-os biciklis szenzorokhoz is képes lesz az óra kapcsolódni.
Az Apple frissítette az iránytűt is, ami apró újításokkal bővült, ezen felül pedig a térkép szolgáltatás applikációja is megújul, például jobb társ lesz hegymászások alkalmával. Képes már arra is az okosóra, hogy megjegyzi a térképen azt a pontot, ahol utoljára volt mobilos hálózati kapcsolat. Ez azért jó, mert ha esetleg segítséget kell hívni, és a készülék nem tud műholdas kapcsolatot sem létesíteni, akkor pontosan tudja majd az ember, hogy hova kell eljutnia, hogy hívást indíthasson. Új térképnézet is lesz itt.
Az API kínálat az edzéseket tekintve is bővülni fog a watchOS 10 esetében. Jönnek új digitális számlapok, említést tett az Apple a Tudatosság alkalmazásról, és még kiemelt itt néhány egészségügyi fejlesztést. Például képes lesz az óra azt figyelni, hogy a fiatalok mennyi időt vannak a szabadban, napfényen, ehhez a fényszenzort alkalmazza.
Ezeket a frissítéseket az Apple az iOS 17 és a watchOS 17 operációs rendszerekkel együtt indíthatja majd el az ősz folyamán, béták pedig már hamarabb elérhetőek lesznek, ezek valószínűleg rövidesen felbukkannak majd a fejlesztőket célba véve.