Shop menü

FONTOS ÚJÍTÁST KAPOTT A GOOGLE KERESŐ, ELŐTÉRBE KERÜL A LENS

A Google Keresőben innentől a Lens felel a kép alapú keresések elsődleges kezelőjeként, és az is kiderült, mi lesz az eddigi felülettel.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Fontos újítást kapott a Google Kereső, előtérbe kerül a Lens

A Lens fejlesztésével a Google már évek óta nagyon jól áll, a tárgyfelismeréssel összekötött képkeresés mostanra bizonyított, és egészen érdekes lehetőségeket biztosít. Éppen azért a vállalat elérkezettnek látta az időt, hogy már az általános Google Keresőbe integrált képkereső is ezt a funkciót helyezze előtérbe.

A Lens még 2017-ben indult, egy hónapja töltötte be az ötödik életévét. Az elmúlt időszakban nemcsak, hogy rengeteg képességet tanult, hanem integrálva lett számos Google termékbe. A Google Fotók és a Google Chrome böngésző is alkalmazta már. Most pedig megtette az eddigi legnagyobb előrelépést a szoftver, hiszen már a mindenki által használt Google Keresőben is ez fogja az általános képkeresések hátterét biztosítani.

Galéria megnyitása

Egy ideje már folyt a kísérlet ezen a téren, és a felhasználók egy részévél már ez volt a képkereső funkció mögött. A jelek szerint a tesztel jól sikerültek, és innentől már minden felhasználónál a Lens kerül előtérbe. Akik korábban nem találkoztak még ezzel a szolgáltatással, azok számára nagyon érdekes élményt jelenthet először találkozni a Lensszel. A fontos hírről Rajan Patel, a Kereső és a Lens részleg alelnöke számolhatott be a Twitteren.

Eddig a képkereső annyit csinált, hogy elsősorban megpróbálta szó szerint ugyanazt a képet megtalálni az interneten, másodsorban pedig képes volt hasonló felvételek felkutatására. És itt többnyire véget is ért a funkcionalitása. Ehhez képest a Lens egy olyan szolgáltatás, ami képes már azt megmondani, hogy egy fotón milyen fajtájú kutya vagy épp macska szerepel, mutat hasonló találatokat, kiemelve a fajta nevével, amire azonnal lehet szöveges keresést is indítani. És persze a vizuális egyezést tekintve is lehet hasonló képeket keresni.

Galéria megnyitása

A Lens meg tudja oldani, hogy egy feliratos tábláról leolvassa a szövegeket, szóval rendelkezik integrált karakterfelismerővel. Ezt a funkciót pedig adott esetben arra is fel tudja használni, hogy a megtalált és kiolvasott szövegeket egy másik nyelvre átfordítsa. Szóval, amennyiben az ember lát egy feliratot, amit nem tud elolvasni, már le tud fordítani a Kereső használatával, nem kell ehhez a Google Fordítót segítségül hívni.

Ha egy matematikai képletről készült képet tölt fel az ember, akkor azon a Szöveg opció kiválasztását követően ki lehet majd jelölni a megoldani kívánt feladványt. A Google szépen ki fogja írni, hogy mi az eredménye a különböző műveletsoroknak. A találatokat fel is lehet olvastatni a Keresővel, így a gyengén látok is magabiztosabban használhatják. Meg lehet tenni azt is, hogy az ember a társított asztali Google Chrome böngészőjébe küldi át az okostelefon Keresőjéből az eredményt, és az is csak két érintés. Ráadásul mobilon a házi feladat megoldása egy külön opcióként van jelen.

Galéria megnyitása

Az okostelefonokon a Keresőből előkapható Lens még több funkcióval rendelkezik, mint az asztali böngészőben megjelenő, de jó eséllyel a fejlesztés nem fog itt leállni, idővel a webes felületnél is egyre több lesz már a funkció. Innentől igazán sokan vehetik majd ezt igénybe, ami még lendületet is adhat a fejlesztéseknek.

Galéria megnyitása

Hogyan lehet elérni azt a felületet, amit eddig látott az ember, ha a képkeresőt használta? Nos, miután betölt a Google Lens a saját kivitelében, a keresett kép felett lesz egy olyan gomb, hogy „Kép forrásának megkeresése”, erre kell rámenni. Nem fog elnavigálni a rendszer az eredeti találati lapról, hanem egy új lapon jön majd be az az oldal, amit korábban láttak az emberek a képek kutatása során. Szóval nincs szó arról, hogy az eddig felületet teljesen el kellene engedni, csak egy extra lépést kell tenni az elérésért.

A Google Kereső folyamatos fejlődésében ez egy fontos lépés, a jövőben ennek köszönhetően a Lens még nagyobb népszerűségre számíthat. És ezáltal pedig maga az algoritmus is javulhat, hiszen gépi tanulást használ, ami ezáltal több adatból tanulhat.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére