A Google I/O alkalmával jelent meg az Android 15 második béta kiadása, most pedig már itt a harmadik béta is. Ez pedig különösen fontos az operációs rendszer életében, mivel innentől már a platformstabilitási szakaszába ért. Egyre közelebb ér az elkészüléshez, legkorábban augusztusban debütálhat, de kár ennyire előre szaladni.
A keresőóriás hosszú ideje dolgozik azon, hogy a felhasználói fiókok védelmét a lehető legmagasabb szintre emelje, és közben még a kényelmet is igyekszik garantálni. A kétfaktoros azonosításnak többféle módját vonultatja már fel a Google, és egészen érdekes megoldásokat is használ a fiókvédelem terén. Továbbá a jelszómentességet is próbálja terjeszteni, és az Android 15 mostani frissítése ebből a szempontból érdekes, mert jön az azonosítókulcsok új grafikus felhasználói felülete.
Innentől az azonosítókulcsok használatával már egyetlen lépésben történik a beléptetés.
A korábbi grafikus felhasználói felületnél még kettő lépésre volt szükség, ami értelemszerűen azért nem nevezhető megterhelőnek, de a Google úgy gondolta, hogy miért ne lehetne még tovább egyszerűsíteni a folyamatot. Ebben az esetben a cég a biometrikus azonosítást preferálja, de a képernyőzárnál használt egyéb opciót is be lehet állítani, ha valaki nem akarja az ujjlenyomatos vagy arcfelismeréses opciókat választani.
Mi történik akkor, ha valakit elutasít a rendszer a biometrikus azonosítás során? Amennyiben valamiért nem megy át a felismerésen a felhasználó ujjlenyomata, akkor egy új tartalékos beléptetési grafikus felület fog előjönni. Itt már a friss Automatikus kitöltés szekció jelenik meg, melynek keretében ugyancsak elérhető lesz az azonosítókulcs használata opcióként, akár a billentyűzeten, akár a legördülő menüben. A cég tényleg azt szeretné, hogy minél többen váltsanak az egyszerűbb, de mégis biztonságos beléptetési formákra.
Emellett a frissítés még néhány kisebb módosítást hoz. Változni fog a kényszerített bezárás felülete, ami akkor jön majd elő, mikor egy applikáció valamilyen oknál fogva „lefagy”. Amennyiben egy widgettel történik valami, az sem egyszerűen ki fog merevedni, hanem elszürkül, hogy a felhasználó azonnal láthassa, hogy valami történt vele a háttérben, és közbe tudjon lépni a hiba elhárítása érdekében.
Továbbá jobban fog igazodni az Android 15 a nagyobb RAM kapacitással rendelkező okostelefonokhoz. Ez mindenképpen jó hír annak fényében, hogy már lassan a 8 GB memória lesz az átlagos a középkategóriában is. Emellett a prediktív visszalépéseknél egy új animáció lesz, ami alapértelmezetten be lesz kapcsolva. Ezzel a cél az, hogy a fejlesztők alkalmazzák a technológiát, ami már korábban megjelent.
Mivel már a platformstabilitási szakaszában van az Android 15, innentől véglegesnek tekinthető az új API-k készlete és a szoftverfejlesztői eszközökről is elmondható ugyanez. A fejlesztőknek lényeges ez elsősorban, mivel innentől már úgy tudnak dolgozni a fejlesztésekkel, hogy biztosak lehetnek abban, hogy ezen a téren már nem lesz változás. Beépíthetik alkalmazásaikba az új lehetőségeket, és elkezdhetik tesztelni az új rendszeren az applikációikat.
A következő Android 15 bétákban már jobbára a hibák javítása és az optimalizálás lesz a fókuszban, hogy a megfelelő stabilitást elérjék. A mostani frissítésben is van már kilenc javítás, amiből három is a Bluetooth LE technológiához kapcsolódik, de akad az Android Emulatorhoz köthető és biztonsági szempontból érdekes javítás is.
A Google mentrendje alapján júliusban lesz még egy jelentősebb frissítést, azt pedig már a kész Android 15 követheti. De azt azért látni kell, hogy a vállalat nem mindig tudja pontosan tartani ezt az ütemtervet. Tavaly egészen októberig, az új Pixel modellek debütálásáig eltolta az Android 14 bevezetését. A béták telepítését elsődleges használatban levő készülékre nem javasolja a Google, ezekben még lehetnek olyan hibák, amik súlyos gondokat, akár adatvesztéssel járó hibát is okozhatnak.