Az Intel büszkén újságolta el az „X” virtuális hasábjain keresztül, hogy az XeSS technológiát immár 150-nél is több játék alatt élvezhetik a gamerek, ami jókora előrelépés, hiszen picivel több, mint 6 hónappal ezelőtt még csak 105 játék alatt volt elérhető az említett felskálázó technológia. Ez alapján az elmúlt időszakban közel 50%-kal bővült az XeSS támogatással ellátott játékok köre, ami igen komoly fegyvertény, és a lendület természetesen nem csökken, az elkövetkező időszakban is folytatódik az együttműködés a kiadókkal és a játékfejlesztőkkel.
Maga az XeSS technológia abban segít, hogy a többi felskálázó technológiához hasonlóan lehetőséget biztosít a GPU számára, hogy a natívnál alacsonyabb felbontással renderelje le a képkockákat, ezáltal magasabb FPS érhető el, ami akkor is jól jön, ha magas képfrissítési rátájú monitort szeretnénk kihajtani, valamint akkor is előnyös, ha az adott felbontást natív renderelés mellett nem tudja kiszolgálni a konfiguráció. Az XeSS még 2022 folyamán mutatkozott be, és azóta folyamatosan fejlődik, jelenleg már a 2.0-s kiadásnál tart.
Érdekesség, hogy az XeSS támogatás 1.x verziója 150-nél is több játék alatt érhető el, a 2.0-s kiadás viszont, ami AI alapú Frame Generation támogatással is rendelkezik, mindössze két cím alatt élvezhető: az egyik a Marvell Rivals, míg a másik az F1 2024. A később érkező Civilization VII és az Assassin’s Creed Shadows esetében szintén várható XeSS 2.0-s támogatás, legalábbis Super Resolution terén, az viszont még kérdéses, hogy az AI alapú Frame Generation technológia is elérhető lesz-e az említett címek alatt.
Maga az XeSS egyébként nagyon sokféle játék alatt érhető el, például a Black Myth: Wukong, a Fortnite, a Call of Duty Modern Warfare II és III alatt, de ide sorolható a The Finals, a Tekken 8, a CyberPunk 2077, a The Witcher, illetve a Death Stranding: Director’s Cut is. A sort természetesen tovább is lehetne folytatni, annyira széles körben támogatják az egyes játékok az Intel technológiáját.
Az Intel termékeit használók alternatív módon az AMD FSR technológiájára is támaszkodnak, az ugyanis sokféle GPU architektúra alatt működik, de az igazán jó felhasználói élményt és teljesítményt persze az XeSS kínálja, így mindenképpen fontos szempont, hogy minél több játék támogassa.
Sajnos az Intel egyelőre nem áll valami jól a gamer videokártyák piacán, a legutóbbi statisztikák alapján kvázi nullára csökkent a piaci részesedése, de az új generációs videokártyák, a Battlemage sorozat tagjai remélhetőleg segítenek majd a helyzet javításán. Az Intel Arc B580 meglehetősen nagy népszerűségre tett szert az első független tesztek megjelenését követően, és a B570-es modellt is pozitívan fogadták a piacon.