FONTOS FRISSÍTÉS ÉRKEZETT HÁROM NÉPSZERŰ ASUS ROUTERHEZ – ÉRDEMES MIELŐBB ELVÉGEZNI A TELEPÍTÉST

Kritikus besorolású sebezhetőségekről van szó, amelyeket minél hamarabb érdemes befoltozni a rendelkezésre álló friss firmware-ek alkalmazásával.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2023. szept. 12. 16:17
Fontos frissítés érkezett három népszerű ASUS routerhez – Érdemes mielőbb elvégezni a telepítést

Mint oly sok területen, a routerek világában is fontos, hogy az adott termék szoftverét folyamatosan frissítsük, már amennyiben erre az adott gyártó lehetőséget ad. Egyes esetekben automatikus frissítési lehetőség is rendelkezésre áll, ami sok esetben jöhet jól. Az ASUS egyes termékei utóbbi kategóriába tartoznak, és most kifejezetten érdemes is frissíteni a szoftvert, amennyiben a lentebb említett három népszerű router bármelyikével rendelkezünk.

Galéria megnyitása

Nemrégiben fény derült rá, hogy egyes ASUS routerek egy-egy biztonsági rés miatt veszélybe kerülhetnek, azaz a felkészült kiberbűnözőknek lehetőségük nyílhat kódvégrehajtásra az adott eszközön, ami több szempontból is aggályos. A probléma az ASUS RT-AX55-ös, az ASUS RT-AX56U_V2, illetve az ASUS RT-AC86U típusú routereket érinti, amelyek három eltérő biztonsági réssel rendelkeznek. A tajvani TWNCERT (Taiwan National Computer Emergency Response Team) beszámolója szerint a három említett sebezhetőség mindegyike úgynevezett „Format String Vulnerability”, vagyis a szoftver mindhárom esetben hibát követ el a bemeneti stringek ellenőrzése során, ami a támadok számára kiváló lehetőség a kódvégrehajtás kivitelezésére.

Mindhárom sebezhetőséget érdemes komolyan venni, ugyanis a CVSS v3.1-es pontszámuk egyaránt 9,8 a 10-ből, vagyis kifejezetten kritikus sebezhetőségekről van szó. Ezért is fontos, hogy a három említett router esetében haladéktalanul szerezzük be a legfrissebb firmware-t és telepítsük is azt.

A három sebezhetőség az alábbiakban olvasható:

  • CVE-2023-39238: Sztringformátum-sebezhetőség, ami a set_iperf3_svr.cgi API modult érinti. A nem megfelelően ellenőrzött bemeneti stringek miatt távoli kódvégrehajtásra van lehetőség.
  • CVE-2023-39239: Ez is úgynevezett „Format String Vulnerability”, ami a router általános konfigurációs funkcióihoz kapcsolódik, rajta keresztül pedig ugyancsak lehetőség van távoli kódvégrehajtásra és szolgáltatás-megszakításra is.
  • CVE-2023-39240: Szintén zenész, viszont itt a sebezhetőség a set_iperf3_cli.cgi nevű API modult érinti.

Szerencsére az ASUS fejlesztőcsapata már el is készítette a szükséges frissítéseket a három fentebb említett sebezhetőségre, így mielőbb érdemes ezeket beszerezni, ellenkező esetben komoly veszélynek tesszük ki routerünket és a helyi hálózatot, ugyanis a kiberbűnözők kártékony kódok futtatására és akár malware-ek telepítésére is használhatják a sebezhetőségeket.

A szóban forgó routerekhez az alábbi szoftvereket érdemes letölteni:

Ha rendelkezésre állnak a fentieknél frissebb firmware-ek, válasszuk azokat. A frissítést egyébként elvégezhetjük a klasszikus módon, vagyis a fájlokat letöltve a router admin menüjén keresztül kitallózhatjuk és elindul a frissítés, de akár az ASUS routerek admin felületén keresztül is van lehetőség a szoftverfrissítés ellenőrzésére és a friss verzió letöltésére. Alternatív módon az automatikus frissítést is bekapcsolhatjuk.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Gólyatöcs
Gólyatöcs
2023. szept. 13. 8:04
#3

Valami zavart érzek az erőben. Az Asus RT-AC68U legfrissebb letölthető szoftvere a 3.0.0.4.386.51665 még 2023.05.11. megjelenéssel. 51529 verziójú szoftver nem is létezik a hivatalos support oldalon.

Dragon3k
Dragon3k
2023. szept. 13. 22:40

@Gólyatöcs Itt ac86u szerepel és nem 68u, de lényegtelen is, mert már mindegyikhez van újabb kiadás is, így nem is értem miért nem a legfrissebb van ajánlva.

thedeveloper
thedeveloper
2023. szept. 12. 19:02
#2

De vajon miért downgrade-eljem a router-t (RT-AX55) a 3.0.0.4.38650460 -ra, ha már elérhető a 3.0.0.4.38652041 is? :D

Az 3.0.0.4.386.50460 megjelenési ideje 2022/10/14 xD

https://www.asus.com/networking-iot-servers/wifi-routers/asus-wifi-routers/rt-ax55/helpdesk_bios/?utm_source=asus-product&utm_medium=referral&utm_campaign=router&model2Name=RT-AX55

Resike
Resike
2023. szept. 12. 18:40
#1

Újabb ASUS hálózati eszköz trash.

Vissza az oldal tetejére