FONTOS BIZTONSÁGI RÉSEKET JAVÍTOTT AZ AMD, DE (MÉG) NEM TETT EMLÍTÉST RÓLUK

A négy sérülékenység mindegyike kritikus besorolású, ugyanis a CVE besorolása szerint a 8,6 és 9 pont közötti sávba tartoznak.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2020. jan. 25. 14:23
Fontos biztonsági réseket javított az AMD, de (még) nem tett említést róluk

Az AMD a legfrissebb információk szerint négy komoly sérülékenységet javított a 20.1.1-es verziószámú driverrel, ám ezekről sajnos egy árva szó sem esett a hivatalos dokumentációban, ami mindenképpen probléma. Egyébként most sem az AMD hozta nyilvánosságra a sebezhetőségeket, hanem egy biztonságtechnikai cég, a Talos Intelligence munkatársai. Aki tehát idén még nem frissítette Radeon sorozatú videokártyájához tartozó drivert, most itt az ideje, hogy pótolja a hiányosságot.

Galéria megnyitása
Lényegében mind a négy sebezhetőség az ATIDXX64.DLL fájlra mutat, amelyeken keresztül szélsőséges esetben kártékony kódok futtathatóak az adott rendszeren, sőt, még a VMWare gazdarendszert is veszélybe tudják sodorni. A tesztek alapján a sebezhetőségeket akár WebGL alapú tartalmat futtató weboldalon keresztül is ki lehet aknázni a megfelelő kódok segítségével. A tesztek egy Radeon RX 550-es sorozatú videokártyán zajlottak, valamint a VMWare workstation 15-ös kiadását is bevetették a szakemberek, amelyen 64-bites Windows 10-es operációs rendszer töltötte be a vendég szerepét. A sebezhetőség természetesen nem korlátozódik a Radeon RX 550-es sorozatra, hiszen az AMD Shader Compiler egységes kódbázist használ minden egyes DirectX 12-es GPU esetében, így a többi modell is veszélyben lehet.

A sebezhetőségek kiaknázásához speciális shader kódra van szükség, amelyen keresztül ki lehet használni a shader fordítóban rejlő hibákat. A VMware esetében ráadásul a virtuális gépeken futó 3D alkalmazásokon keresztül a kiszolgáló rendszer drivere is támadható, ami érdekes lehetőségek előtt nyitja meg az utat. A sebezhetőségek az alábbi CVE bejegyzések alatt futnak:

  • CVE-2019-5124 – AMD ATI Radeon ATIDXX64.DLL shader functionality constant buffer denial-of-service vulnerability
  • CVE-2019-5146 – AMD ATI Radeon ATIDXX64.DLL MAD shader functionality denial-of-service vulnerability
  • CVE-2019-5147 – AMD ATI Radeon ATIDXX64.DLL MOVC shader functionality denial-of-service vulnerability
  • CVE-2019-5183 – AMD ATI Radeon ATIDXX64.DLL shader functionality VTABLE remote code execution vulnerability

Ezek közül az első három igazából egy speciális támadásforma különböző változatait takarják: egy jól összeállított shader kódon keresztül lehetőség van a grafikus driver összeomlásának előidézésére, ami a VMWare környezetben azt eredményezi, hogy összeomlik a kiszolgáló rendszer grafikus eszközillesztője, így a rajta futó összes vendég gép is le fog állni.

A negyedik sebezhetőség egy fokkal veszélyesebb, hiszen megfelelő kód segítségével távoli kódfuttatásra is lehetőség nyílik, vagyis nem egyszerű rendszerösszeomlás idézhető elő, hanem ennél nagyobb károkat is lehet okozni, ugyanis a VMWare vendég operációs rendszeren keresztül a VMWare kiszolgálót lehet támadni.

Az aktuális információk alapján a fent említett négy sérülékenységet már a 20.1.1-es driverben javította az AMD, ám erre semmi sem utal, hiszen a hivatalos dokumentáció nem tesz említést semmiféle kritikus besorolású sérülékenységről. A Talos Intelligence állításait egyébként a VMWare hivatalos blogja a is megerősíti, így a 20.1.1-es driverrel már biztosan javították a sebezhetőségeket.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

23 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
adampeter
adampeter
2020. jan. 26. 16:50
#5

Hát igen, a MS volt a hülye, amikor tartózkodtak az implementálástól ... https://www.cnet.com/news/microsoft-declares-webgl-harmful-to-security/

ZSORRO
ZSORRO
2020. jan. 26. 14:54
#4

Nem tudom miért probléma ez?!

Mindíg azt tanácsolják, hogy a frissítéseket, drivereket telepítse fel az ember, hogy védve legyen... mondjuk átlag ember annyira nincs veszélyben, és várhat pár napot, hogy az esetleges hibák kiderüljenek...

Cégek akik szerver farmokat üzemeltetnek, úgyis felrakják amint lehetőségük adódik rá...

És akkor most, hogy tudjuk, hogy javították ezeket a hibákat, mindenki abbahagyja a hacker cuccának a fejlesztését, amivel ezt a hibát akarta kihasználni? Vagy minden megy ugyanúgy, mint eddig?

adampeter
adampeter
2020. jan. 26. 16:40

@ZSORRO Nem emberek keresnek személy szerint, hanem gépek. Ha feltörik valamelyik weboldalt, amit látogatsz, WebGL kódot futtatnak a böngésződön keresztül, akkor a géped maga fog bejelentkezni valami kéretlen programért.

Resike
Resike
2020. jan. 25. 16:49
#3

Na, de vajon lesz-e róla cikk a pröhárdveren?

Bounti
Bounti
2020. jan. 25. 19:26

@Dragon3k  Igaz, én csak arra gondoltam, hogy amennyiben nem az eltitkolás a cél, akkor arra tudok gondolni, hogy a már javított hibák ismeretében könnyebb lehet még ki nem javított hibákat kihasználni.

Aztán ki tudja...

punchman
punchman
2020. jan. 25. 16:09
#2

Már az gáz, hogy egyáltalán létezik .dll ilyen névvel egy 2020-as driverben.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2020. jan. 25. 15:56
#1

Amd driverben csak kritikus hibák vannak, például az egész driver

Dragon3k
Dragon3k
2020. jan. 27. 15:17

  Kár ezen vitáznotok, mindkét oldalon volt bőven nagy és kis hiba is az évek során, egyik se jobb ilyen téren a másiknál. Amúgy sokaknak nincs gondja az amd/nv driverekkel és ugyanígy sokaknak meg igen. Kérdés, hogy ezek körül hányan gondolják magukat okosabbnak az ms-nél és a gyártóknál, hogy ez meg az nem kell a windowsba.... Linux mellett meg nem kérdés, ott nvidia-t kell használni, mert jobb a támogatás.

Vissza az oldal tetejére