Egy kínai biomérnökökből álló kutatócsoport érdekes megoldással állt elő az idegi sérülések kezelésére: folyékony fémmel biztosítanák a megszakadt idegekben az ingerület terjedésének folytonosságát.
A környéki idegrendszer sérülései közül az idegek elszakadása jelenti a legnagyobb problémát: ilyenkor megszűnik az irányítás az érintett izmok fölött, ami a funkcióvesztés mellett rövid idő alatt a szövetek elsorvadásához is vezet. Bár több évtizede kutatják a lehetséges megoldásokat a problémára, mindeddig senki sem dolgozott ki igazán használható metódust az elszakadt idegvégek újbóli összekapcsolására.
A legtöbb esetben megpróbálkoznak az ideg összevarrásával, vagy ha egy nagyobb darab hiányzik belőle, egy saját vagy mástól származó szakasszal igyekeznek áthidalni a rést. Ezen eljárások sikere azonban elsősorban azon múlik, hogy mennyi idő alatt áll helyre az adott ideg működőképessége, vagyis mennyi időbe telik, amíg a gyakorlatilag csak egymás közelébe helyezett, de megszakadt rostok maguktól összekapcsolódnak, és újra problémák nélkül terjednek bennük az elektromos jelek. Ez akár évekig is eltarthat, amely idő alatt az izmok visszafordíthatatlanul elsorvadnak.
Liu Csing, a pekingi Csinghua Egyetem kutatója és kollégái a napokban bejelentették, hogy kísérleteik során sikerrel alkalmaztak folyékony fémet a probléma megoldására. Elmondásuk szerint az anyag sokkal hatékonyabban közvetíti az elektromos jeleket a sérült idegvégek között, mint a hagyományosan a szövetek elektromos működésének megőrzésére használt sóoldatok.
A szakértők által használt gallium-indium-ón ötvözettel (Galinstan) régóta kísérletezgetnek a biomérnökök, ugyanis az anyag testhőmérsékleten folyékony halmazállapotú, ugyanakkor az élő szervezeten való alkalmazásának nincsenek ismert mellékhatásai. Eddig leginkább különféle képalkotó eljárások használata során való alkalmazhatóságát vizsgálták, illetve széles körben elterjedt lázmérőkben való használata is.
A kínai kutatók a kísérletek során ökörbékák ülőidegét emelték ki az ideg által vezérelt egyik izommal együtt. Az ideget elektromos pulzusokkal ingerelték, majd megvizsgálták, hogy a jel hogyan fejti ki hatását az izomban, amely minden pulzus nyomán összehúzódott. Ezt követően átvágták az ideget, és a végeket egy vékony csővel kötötték össze, amelyet folyékony fémmel vagy különféle sóoldatokkal töltöttek meg. Végül ismét pulzusokkal ingerelték az ideget, és megvizsgálták, hogyan közvetíti az ingerültet a behelyezett konstrukció.
Míg a sóoldatok alig javítottak valamit a sérülésen, a folyékony fémen csaknem ugyanolyan jól haladt át az ingerület, mint az egészséges idegen tette. A kutatók elmondása szerint jelenleg úgy tűnik, hogy a fém jelenléte nem akadályozza az idegvégek növekedését sem, vagyis azok szépen lassan regenerálódhatnak, és amint újra képesek ellátni feladatukat, a fém egy vékony tűvel kiszippantható a helyéről.
Csing és társai szerint a folyékony fém felhasználásával a mellékelt képen láthatókhoz hasonló speciális kapcsolóelemek hozhatók létre a jövőben, amelyek a gyógyulás ideje alatt biztosítják, hogy az izom továbbra is működőképes maradjon, és még olyan növekedési faktorokat is tartalmaznak, amelyek elősegítik az ideg gyorsabb regenerációját.
Mielőtt azonban ez a fajta kezelés tényleg valósággá válna, számos kérdésre választ kell adni. Nem tudni például, hogy az izomműködés milyen mértékig őrizhető meg a módszerrel, illetve az sem biztos, hogy az ötvözetnek hosszú távon nincsenek káros hatásai. A szakértők mindenesetre minél előbb bele akarnak kezdeni az élő állatokon való kísérletekbe, hogy világosabb képet kapjanak a felmerülő problémákkal kapcsolatban.
