Amikor a NASA küldetése december 21-én útjára indult, az űrhajósoknak (Frank Borman, James Lovell és William Anders) két feladatuk volt a karácsonyi akció során: megkerülni a Holdat, és épségben visszatérni. Azzal előzetesen senki sem tervezett, hogy menet közben esetleg a Földet is le lehetne fényképezni, hiszen ez is csak egy plusz feladat volt, amely elvonta a legénység figyelmét a fő célokról. Aztán amikor az asztronauták megpillantották a bolygót a távolban, minden megváltozott.
„Olyan volt, mintha egyedül lenne az egész univerzumban” – emlékszik vissza Borman. „A koromfekete űr előtt ott volt a gyönyörűséges, kéken ragyogó Föld – egy kék üveggolyó.” Az Apollo–8 küldetés keretében Borman, Lovell és Anders első emberekként jártak az alacsony Föld körüli pályán túl, így elsőként láthatták teljes egészében bolygónkat. A három űrhajós továbbá abban is első volt, hogy először álltak pályára egy másik égi objektum, a Hold körül, így Anders Hold mellől készített felvétele mutatta meg először, hogyan fest bolygónk a távolból, egy másik égitest közeléből nézve.
A Hold viharvert horizontja mögül előbukkanó Föld aprócska, szép, de egyúttal jelentéktelen égitestnek látszik a kozmosz fekete háttere előtt. Egy pici bolygó, amely egy átlagos galaxis átlagos csillaga körül kering, és leginkább csak nekünk, itt élőknek különleges. De a fotó egyúttal azt is demonstrálta, hová érhet el az emberiség, ha akar: 1968-ban fajunk néhány tagja egy másik égitest szomszédságából nézett vissza a Földre, majd épségben vissza is tértek bolygónkra.
És talán ez teszi igazán különlegessé a képet. 1966-ban ugyanis már készült egy hasonló, fekete-fehér felvétel a felkelő Földről, de ezt egy robotszonda, a Lunar Orbiter I készítette, míg a híres Földkelte (Eartrise) című felvételt egy hús-vér űrhajós lőtte, megőrizve azt a pillanatot, hogy ő és társai hogyan látták a bolygót fantasztikus utazásuk során.
Napjainkban a Hold körül és a Föld körül távoli pályákon keringő műholdak naponta többször is szolgáltatnak hasonló felvételeket, lehetővé téve, hogy a meteorológusok kövessék a trópusi ciklonok és más légköri jelenségek kibontakozását, illetve a felszínt formáló folyamatokat. Anders ikonikus felvételének elkészülte óta a földi népesség megduplázódott, jelentősen átrajzolva a bolygónk képét, megváltoztatva felszínt és az éghajlati viszonyokat is. Az „első” Földkelte óta eltelt idő azt is megmutatta, milyen egyedi és törékeny ez a bolygó, legalábbis saját jövőnk szempontjából nézve.
