A technológiák és a versenyzők
Jelenlegi cikkünkben a DVD-írók piacáról választottunk ki néhány versenyzőt, amelyek segítségével megvizsgáljuk, hogy manapság mi is a helyzet az újdonságok teljesítményét és képességeit illetően.
A mezőny eléggé vegyesre sikeredett: két darab IDE és két darab SATA csatolófelületre illeszkedő meghajtó teljesítményét mértük össze mind írás, mind pedig olvasás tekintetében. Az elmúlt néhány év folyamán jelentős mértékben csökkent a DVD-írók ára, így manapság a 10.000 forint alatti árkategóriában bőségesen akad választék, így könnyedén kiválaszthatjuk a számunkra megfelelő terméket. Kíváncsiak voltunk hogy az egyes versenyzők tekintetében az árakon kívül sebességben mekkora különbségek vannak, így alapos tesztelésnek vetettük alá a versenyzőket.
A tesztben szereplő egységek mindegyike támogat valamilyen CD feliratozási technológiát: a meghajtók LightScribe vagy LabelFlash eljárás segítségével tudják feliratozni, illetve képpel ellátni a lemezeket, persze csak azokat, amelyek támogatják a technológiát.
[bold]A LightScribe röviden
[/bold]A LightScribe eljárással tulajdonképpen a technológiát támogató speciális CD/DVD adathordozókra rögzíthetünk képet vagy szöveget az meghajtó segítségével. Az eljárás során koncentrikus körök segítségével történik a rögzítés, az adathordozó sárgásbarna felületére monokróm formában vihetjük fel az adatot. Minél többször írjuk át a képeket, annál jobb eredményt kapunk, tehát a kép annál élesebb és annál jobban olvashatóbb lesz. A képeket nem muszáj egyhuzamban többször átírni, hanem a pozícionáló gyűrű segítségével akár a későbbiekben is dönthetünk úgy, hogy élesebbé varázsoljuk a feliratot, erre természetesen lehetőségünk lesz. A LightScribe eljárást egyébként  a HP fejlesztése. További információk: http://www.lightscribe.com/
[bold]A LabelFlash röviden
[/bold]A Label Flash a Fuji és a Yamaha együttműködésének gyümölcse, ám ez az eljárás már kizárólag DVD-re képes képeket készíteni. Különbség a LightScribe-bal szemben az is, hogy a LabelFlash meghajtók szekvenciális módon készítik el a képet, azaz a lemez teljes felületén áthaladnak, nem képesek egy adott ponthoz ugrani, mint a LightScribe egységek. A LabelFlash a DiscT@2 eljárás továbbfejlesztett változata, amely kizárólag DVD-vel használható. A DiscT@2 a Yamaha által kifejlesztett technológia, amely korábban CD lemezek adatoldalára tette lehetővé különböző ábrák felvitelét a lemezen található üres helyre, vagy akár a teljes felületre. Ez az eljárás nem igényelt különleges lemezt, bármelyik CD-vel működött.
A LabelFlash is képes egyszer írható DVD lemezek adatfelületére ábrákat készíteni, ezek az ábrák aztán kerülhetnek a lemez üres részére, de akár a teljes lemezre is. Léteznek LabelFlash korongok is, amelyek esetében az ábrák rajzolása egy külön rétegre történik, ezeket az ábrákat aztán a lemez felső részén, azaz a címke oldalán láthatjuk. További információk: http://labelflash.jp/
A tesztekben törekedtünk arra, hogy a témát minél jobban átfogjuk, így minden meghajtó esetében megvizsgáltuk a DVD-írási sebességet és a CD-írási sebességet, az Audio-CD olvasást és grabbelést, valamint a DVD-R olvasást, a DVD+R DL olvasást és az érdekesség kedvéért azt is, hogy az egyes termékek mihez tudnak kezdeni egy kis mértékben karcos CD-vel, valamint egy extrém módon összekarcolt lemezzel.
Az írás teszteléséhez 16x-os Traxdata DVD-R lemezeket használtunk, mivel sajnos ennél jobb, azaz gyorsabban írható lemezt nem sikerült beszerezni, egyébként ez a média Ritek alapanyagból készült. A CD-írás teszteléséhez 48x-osan írható Philips lemezeket kaptunk.
A megmérettetésben szereplő meghajtók pontos írási- és olvasási képességeiről és technikai paramétereikről az alábbi táblázat nyújt információt:
A rövid technikai magyarázat és a tesztelés menetének bemutatása után nézzük a versenyzőket, természetesen egyenként.
ASUS és Pioneer
Tesztünk első versenyzője az ASUS kínálatából érkezett hozzánk, ez az egyetlen meghajtó, amely dobozos változatban jött. Az ASUS terméke tetszetős csomagolást kapott, a doboz hatalmas betűvel hirdeti, hogy ez az író 20x-os sebességgel írja a DVD-R és a DVD+R lemezeket egyaránt, valamint képes az arra alkalmas lemezeket ábrákkal is ellátni a LightScribe technológia segítségével.
Az ASUS dobozában bőségesen vannak kellékek: a gyártó mellékeli a beszereléshez szükséges csavarokat, valamint egy kis leírást a meghajtóról, továbbá egy Nero 7 Essentials telepítő lemezt is találunk a kiegészítők között. Ami külön pozitívum az az, hogy a meghajtóhoz szürke előlapot is kapunk, így ha számunkra nem felel meg a fekete előlap, akkor nyugodtan lecserélhetjük. Érdekes elgondolás, de azért óvatosan a cserével, a rögzítő füleket könnyedén le lehet törni, ha az ember nem figyel, illetve először végez ilyen szerelést. Egyébként a cserét bárki könnyedén végrehajthatja, ha van egy pici kézügyessége.
Az ASUS meghajtója P-ATA csatolófelületen, 33 MB/s-os sebességgel kapcsolódik a rendszerhez, az egység kinézetében semmi extra nincs, a készülék átlagos zajszinttel üzemel, viszont meglehetősen könnyű: mindössze 690 grammot nyom a mérlegen.
[bold]Pioneer DVR-212D
[/bold]A Pioneer meghajtója OEM csomagolásban, azaz zacsis kivitelben érkezett hozzánk, a gyártó mindössze egy gyors üzembehelyezési útmutatót és egy rövid technikai ismertetőt mellékelt a meghajtóhoz, csavarokról ne is álmodjunk.
A Pioneer meghajtója fekete előlappal bír, az egység szintén átlagos zajszintet produkált működés közben: nem mondható se hangosnak, se halknak. A DVD-író SATA csatolófelületre kapcsolódik, az áramellátáshoz SATA tápkábelt igényel, így ha emellett a termék mellett döntünk, feltétlenül nézzük meg, hogy van-e SATA tápcsatlakozónk, főleg, ha régebbi gépünk van. Ezzel sok kellemetlenséget lehet megspórolni.
A két NEC: régi és új generáció
A következő két versenyző a NEC kínálatából érkezett, egyik termék egy új konstrukció, míg a másik egy negyedik generációs DVD-író. Először is, kezdjük az új meghajtóval.
[bold]NEC-7191A
[/bold]Az első DVD-író OEM csomagolásban került hozzánk, tehát ehhez az egységhez nem kaptunk sem leírást, sem csavarokat, sem egyéb kiegészítőket, de ezt korábban az OEM kiszerelések esetében már megszokhattunk. A meghajtó fekete előlappal és P-ATA csatolófelülettel rendelkezik, ránézésre nincs benne semmi extra.
A NEC DVD-írója rendelkezik LightScribe támogatással, a készülék működés közben átlagos zajszinttel bír, nincs vele semmi probléma. Ahogy az a képen is látszik, a DVD-író még a régi IDE csatolófelületet és a megszokott MOLEX csatlakozót hordozza magán.
NEC 4571A
Tesztünk utolsó versenyzője tulajdonképpen csak viszonyítási alapot szolgál, hiszen nem egy mai DVD-íróról van szó. A NEC negyedik generációs DVD-írója csupán szemlélteti a régebbi konstrukció sebességét, illetve segít az új termékekkel való összehasonlításban. A készülék egyébként OEM kiszerelés, akkoriban járt hozzá egy rövid leírás és néhány csavar is.
A meghajtó nem támogatja egyik jól hangzó lemez feliratozási módot sem, az egység IDE csatolófelülettel és Molex csatlakozóval rendelkezik. A meghajtó zajszintje szintén átlagos, tökéletesen illik a mezőnybe, hiszen egyik egységnél sem hangosabb. Az író körülbelül másfél éves, ez idő alatt folyamatosan és hibátlanul tette a dolgát.
A versenyzők bemutatása után a következő oldalon jön a lényeg, azaz megnézzük, hogy a különböző tesztek alatt mire is képesek a meghajtók.
Olvasási- és írási tesztek
A meghajtókat különböző teszteknek vetettük alá, az eredmények az alábbi táblázatban láthatóak. Ahhoz, hogy minél könnyebben el lehessen dönteni, hogy melyik író mutatta fel a legjobb és melyik a legrosszabb teljesítményt, az egyes értékek celláit halvány zöld és halvány piros háttérrel láttuk el. Az olvasási és írási tesztekhez a Nero CD/DVD speed segédprogramját használtuk, írás tesztnél az adatlemez készítése menüpontot hívtuk segítségül mind CD, mind pedig DVD készítésénél.
A CD tesztekben négy különböző lemezt használtunk: egy karcos XP telepítőt, egy nagyon karcos Q3 cd-t, egy új adat cd-t és egy új audió cd-t. A CD tesztekben a NEC 7191A szerzett két pontot, míg a Pioneer meghajtója egy mínusz és egy plusz, a NEC egysége két mínusz és egy plusz ponttal zárta a kört. A legrosszabb teljesítményt az ASUS 2014-ese mutatta fel. Az extrém karcos cd-lemezzel egyik versenyző sem tudott mit kezdeni, ám a másik karcos cd-t mindegyikük beolvasta hosszabb-rövidebb idő alatt. A cd-írás tesztnél ismét a NEC 7191A remekelt, hiszen ő írta meg leggyorsabban a korongot, míg a leggyengébb teljesítményt megint csak az ASUS meghajtója produkálta.
A DVD tesztekben egyértelműen a NEC 7191A végzett az első helyen, mivel mind DVD-R lemez írásában és olvasásában, mind pedig DVD+R DL lemez olvasásában ez volt a leggyorsabb meghajtó. A Pioneer DVD-írója a középmezőnyben helyezkedett el stabil teljesítményben, míg az öreg NEC és az ASUS egyaránt 2-2 mínusz ponttal zárták a csatát, tehát utolsók lettek.
Átlagos/teljes elérési idő és átlagos CPU használat tekintetében már látható volt, hogy a NEC 4571-es modell nem éppen mai darab, mivel ez a készülék terhelte meg legjobban a processzort, illetve ez rendelkezett a legrosszabb elérési időkkel is. Hiába, eljárt felette az idő. A legkisebb processzorterheléssel a Pioneer meghajtója működött, míg a legjobb elérési időket szintén a Pioneer meghajtója érte el.
A DVD-írók értékelése
Tesztünkben elég vegyes eredmények születtek, de a változatos megmérettetéseknek köszönhetően elég pontos kép alakult ki a versenyzők képességeivel és teljesítményével kapcsolatban, így ezt a képet most megpróbáljuk szavakba önteni.
Az eredmények fényében az ASUS DWR-2014L1 teljesítménye a mezőny leggyengébb meghajtója címre volt elegendő, viszont pozitívum, hogy a meghajtó 7408 Ft-os áráért cserébe egy dobozos változatot kapunk, amely egy tartalék előlapot, Nero 7 Essentials telepítő lemezt és néhány csavart is tartalmaz. Összességében a meghajtó ugyan nem a sebesség bajnoka, de cserébe megbízhatóan és aránylag stabilan dolgozik. Ha a kiegészítők számunkra vonzóak, illetve szükségünk van a 20x-os DVD-írási sebességre - amit nem mellékesen akár a NEC 7191A is biztosít -, akkor nyugodtan választhatjuk a terméket, ám ha az olvasási sebesség is fontos, akkor érdemesebb más versenyző után nézni. A meghajtó ugyan rendelkezik LightScribe támogatással is, de az átlagfelhasználók számára ez manapság még eléggé mellékes szempont.
A Pionneer DVR-212 a teszt folyamán jól teljesített, az író sebessége és képességei alapján a középmezőnyben foglalhat helyet. A meghajtó OEM kiszerelésű ugyan, de ez a termék tesztünk legolcsóbb egysége a maga 6736 Ft körüli árával, ehhez mérten pedig igazán jól teljesített. Az olvasási tesztek folyamán ugyan nem kapta meg a leggyorsabb meghajtónak járó címet, cserébe megbízhatóan és stabilan tette a dolgát. DVD-írás tekintetében picivel lassabb volt a másik két konkurens terméknél, de ettől még nyugodt szívvel választhatjuk a terméket. Ajánlott vétel!
A NEC-7191A kellemes meglepetést okozott a tesztek során. A teszt táblázatban látható rengeteg zöld mező mind-mind a meghajtó elsőségét bizonyítja: írás tekintetében megverte a mezőnyt, az adathordozók olvasása során szintén első helyen végzett, így összességében meg voltunk vele elégedve. A meghajtó 7360 Ft-os árával a középmezőnyt képviselte, ám ezért az árért cserébe a mezőny legjobbja lehet a miénk. A meghajtó ugyan OEM kivitel, így csavarok és kiegészítők nem járnak hozzá, cserébe viszont jó teljesítményt és megbízható működést kapunk a pénzünkért. Az eredmények alapján az egység tesztgyőztes, de emellé az ajánlott vétel címet is odaítéljük neki.
Végül, de nem utolsó sorban néhány szó a NEC-4571A-ról, amely tesztünkben csak a referencia DVD-író szerepét töltötte be. A meghajtó teljesítménye alapján látszik, hogy bizony a mai egységek jobbak nála, bár egy-két tesztben azért tudott meglepetéseket okozni a "nagyoknak". A meghajtó elérési idejei eléggé gyengék, és DVD+R DL lemez olvasásában sem remekel. Összességében azonban ez a termék még ma is képes helytállni a mezőnyben, így nincs semmi szégyenkeznivalója.
DVD-írók: iPon Webshop
A tesztben szereplő termékeket az Expert Computer KFT-től kaptuk! Köszönet értük!