Annak dacára, hogy az 1954-es A fekete lagúna szörnye mai szemmel nézve inkább megmosolyogtató, mintsem félelmetes, vitán felül áll, hogy a vízben és szárazföldön egyaránt elemében lévő bestia garázdálkodását bemutató film a popkultúra szerves részévé vált. Ráadásul azért is említésre méltó, mert az ötvenes évek elején rövid ideig tomboló 3D őrületnek köszönhetően egy térhatású variáns is készült belőle. Így az 1953-as House of Wax és az 1954-es The Mad Magician mellett úgy vonult be az ágazat történelmébe, mint az első 3D-s horrorok egyike. Azonban míg a tengeri és a szárazföldi emlősök közötti hiányzó láncszem körül forgó klasszikust kisebbfajta üdvrivalgás kísérte, nem véletlen, hogy a szintén 3D-s 1955-ös A szörnyeteg bosszúját és az 1956-os A szörnyeteg köztünk járt már jóval fagyosabban fogadták a kritikusok. Különösen a negyedrangú, szellemtelen, nyilvánvalóan nettó nyereségvágyból tető alá hozott második felvonást illették keresetlen szavakkal, azzal vádolva Jack Arnoldot, hogy mániákusan hajszolja a pénzt.

Ám az 55-ös felejthető popcornmozi ennek ellenére kissé paradox módon mégis kivívta a maga két sorát a lexikonokban, mivel a század egyik legmeghatározóbb színész-rendezője, Clint Eastwood ebben, egy Jennings nevű, mérsékelten értelmes technikusként debütált a vásznon.

Helyzetét jól mutatja, hogy ugyanezen évben egy másik rémfilmben, a jóval melegebb szavakkal méltatott Tarantulában is feltűnt – de itt még az arcát sem látni rendesen.

Ahogy ez a két példa is remekül illusztrálja, eseti-egyedi kivételektől eltekintve a legnagyobbak sem a csúcson kezdték, és sosem tudhatjuk, hogy melyik, látszólag statisztának született, zöldfülű lesz a jövő milliók által istenített sztárja. Lássunk hát pár, mai szemmel nézve megdöbbentő szárnypróbálgatást!

Kész horror

Nem csak Eastwood kényszerült arra karrierje elején, hogy egy, a későbbi pályája tükrében módfelett komikusnak ható alakítást nyújtson egy horrorban. A rettegést poénokkal oldó, később egy sajátos musical-változatot is kapó Rémségek kicsiny boltja egy határozottan szórakoztató mű, amiben a peches eladó, Seymour Krelboyne egy kolléganője után Audrey Jr.-nak keresztelt, emberevő virág bábjává válik. Egyik áldozata a hírhedten szadista, szakmai antitalentum fogorvos, Dr. Farb, akinek egy időre átveszi a helyét, és ellátja a Jack Nicholson által megformált, zavart viselkedésű, szerencsére mazochistaként kifejezetten fájdalmas kezelést kereső páciensét.

Miközben Nicholsonra rámosolygott Fortuna, és egy a mai napig élvezhető, fekete humorú filmhez adta a nevét, addig mások messze nem voltak ilyen mázlisták. Tom Hanks első ízben a Gyilkos randevúként futó, méltán elfeledett slasherben állt kamerák elé, és az eredeti tervek szerint karaktere, Elliot a darabolós horrorok ártatlan tekintetű egyetemistáinak szomorú sorsára jutott volna. Ám a zsenge ifjú annyira megkedveltette magát kollégáival és főnökeivel a forgatáson, hogy a döntéshozók inkább átírták a cselekményt, végképp kiherélve az új verzióban funkció nélkül maradt töltelék-figurát.

A legrosszabbul viszont Reneé Zellweger és Matthew Mconaughey jártak, mert ők a hírhedten egyenlőtlen minőségű Texasi láncfűrészes franchise egyik mélypontjában, az A texasi láncfűrészes gyilkos visszatérben nyújtották tudásuk legjavát. Az 1994-es kontármunkát ékesen jellemzi, hogy 1997-ig dobozban tartották, mivel a megtekintése után többen is arra jutottak, hogy a hitvány fércmű padlóra küldené a két, többre hivatott, a nagy áttörésre váró művészt.

Válogatott apróságok

Számos pályatársával szemben Sylvester Stallone sosem felejtette el, hogy milyen mélyről is indult, és hogy első komoly projektjét szó szerint azért kellett elvállalnia, hogy ne fagyjon meg. A hetekig a Port Authority buszpályaudvaron alvó, hajléktalanként tengődő férfi számára sokáig semmiféle lehetőség nem kínálkozott arra, hogy javítson siralmas körülményein, így elmondása szerint már-már azt fontolgatta, hogy rablásra adja a fejét. Erre persze szerencsére nem került sor, mert lenyelve a büszkeségét, 1970-ben kétszáz dollárért rábólintott a softcore pornófilmek sorát erősítő The Party at Kitty and Stud's -ra. Ezzel hellyel-közzel egyenesbe került, de múltja árnyai még jó ideig kísértették, mivel miután kitört az ismeretlenség homályából, újra kiadták az Italian Stallionra, azaz Olasz csődörre átkeresztelt alkotást.

A 2012-ben a legjobb női főszereplőnek járó Oscarral jutalmazott, 2013-ban pedig a Time magazin által a világ egyik legbefolyásosabb emberének választott, megannyi kasszasiker fényét emelő Jennifer Lawrence útja is döcögősen indult. A Monk - A flúgos nyomozó egyik epizódjában egy kosárlabdacsapat kabalájának öltözve tűnődhetett el azon, hogy ilyen lovat akart-e.

Kendőzetlen erőszak és gyorsan pergő párbeszédek: a többségnek alighanem ez jut az eszébe Quentin Tarantino nevét hallva. Ám a magát színészként is kipróbáló rendező ifjabb éveiben Elvis megszállottja volt, és előszeretettel öltözött be idoljának. Ennek köszönhetően a hazánkban Öreglányokként vetített The Golden Girls egyik részében más, kiemelt statisztákkal együtt imitátorként tűnhetett fel.

Jack Black gyermekkorában eljegyezte magát a színészettel: már tizenhárom éves korában arról győzködte a Pitfall! reklámjában kortársait, hogy ki ne hagyják a videojátékot. Ennek ellenére sokáig kellett várnia arra, hogy komolyabb feladatot bízzanak rá, és karrierje igazából csupán a kétezres években indult be. Így 1993-ban a Pusztítóban fegyveres punkként produkálta magát pár másodpercig, és nem ez volt az egyetlen statiszta szerepe.

A prímet azonban a kezdetben még az eredeti családnevét, a Coppolát használó Nicolas Cage viszi, hiszen ő elsőnek egy eleve bukásra ítélt széria pilotjában mutatta meg, hogy mire képes. Az 1981-es Best of Times egy roppant nehezen leírható, kaotikus egyveleg, amiben tinédzser színészek öntik ki a lelküket, miközben énekelnek, táncolnak és humorosnak szánt jeleneteket adnak elő.

Idegenek, vámpírok és egy magyar sztár

Ha valaki azt mondta volna a Spock-ként halhatatlanná váló, huszonéves Leonard Nimoynak, hogy egy másik világ képviselőjeként sci-fi rajongók milliók zárják majd a szívükbe, az illető azt kockáztatta volna, hogy a feldühödött férfi agyba-főbe veri a legkönnyebben felkapható, emberi élet kioltására alkalmas tárggyal. Vagy egyszerűen nekiugrik, és megfojtja, a jeles színész ugyanis két ízben is befürdött a tudományos-fantasztikus témákkal. Elsőnek az 1952-es, beszédes című Zombies of the Stratosphere miatt szégyenkezhetett: ebben a Föld felrobbantásával saját bolygójukat a Naphoz közelebb juttatni akaró marsi halálosztag egyik tagja volt.

Ezután az 1958-as The Brain Eaters-szel járta meg. Nem elég, hogy elírták a nevét, és Nemoyként tüntették fel a stáblistán, de az is kiderült, hogy az embereket szolgáikká tevő parazitákkal rémisztgető film gyakorlatilag Robert A. Heinlein regényének, az Élősdieknek pofátlan, szerzői jogot sértő koppintása.

Évekkel később Jim Carrey és Damon Wayans is űrlényeket alakítottak, ám ők egy hülyécske romantikus komédiában, a Földi lányok könnyűekben csináltak bohócot magukból. Előbbi a leginkább egy sárga farkasemberre hajazó Zeebo, míg utóbbi az élénkvörös Wiploc szőrrel dúsan borított bőrébe bújt, és lelkesen asszisztáltak ahhoz, hogy társuk, a kék Mac (Jeff Goldblum) és Valeria (Geena Davis) egymásra találjanak.

Morgan Freeman is örülne, ha törölhetné az emlékeit. A Remény rabjaiban, a Miss Daisy sofőrjében, a Millió dolláros bébiben, a Nincs bocsánatban és még megannyi, klasszikussá nemesedett műben tudása legjavát nyújtó Hollywood-i veterán első ízben a gyermekeknek szánt, tréfás szkeccsekből álló The Electric Company-ben vonta magára a szakmai körök figyelmét. De ő ennek érthető módon nem örült, és bár az elmondása szerint a szállongó pletykákkal ellentétben távolról sem gyűlölte a műsort, jelzésértékű, hogy leszögezte, hogy ritkán idézi fel a show-t. Ez a felvételt elnézve nem különösebben meglepő.

Végül, felsorolásunk aligha lenne teljes hazánk jeles jellemszínésze, az utánozhatatlan Noé Viktor nélkül. A világot jelentő deszkákon, sorozatokban és játékfilmekben egyaránt remekelő csillag teljes joggal gondol pályájára diadalmenetként. Ám, hogy megélhessen, egy újság mellékletében, a „mindazonáltal” és a „hovatovább” szavakat szégyenérzet nélkül használó, sőt, szövegeiket latin nyelvű szállóigékkel terhelő, féltudású zsurnalisztákat alkalmazó webáruháznak dolgozva kellett elpazarolnia adottságait. Mindazonáltal, nem szabad elfelejteni, hogy „Et ecce sunt novissimi qui erunt primi, et sunt primi qui erunt novissimi", hovatovább, pályatársai joggal nevezik primus inter pares-nek.