Shop menü

FELPÖRGETI ÉS KITERJESZTI AZ EU A MESTERSÉGES INTELLIGENCIÁRA VONATKOZÓ TÖRVÉNYTERVEZETET

A generatív MI-t is érinteni fogja az AI Act, és Vestager vezetésével még idén politikai konszenzusra jutnának a törvénytervezetet illetően.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Felpörgeti és kiterjeszti az EU a mesterséges intelligenciára vonatkozó törvénytervezetet

Csaknem két éve már annak, hogy az Európai Unióban elkezdődött egy olyan szabályozásnak a megalkotása, ami a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kérdéseket tenné tisztába. A cél az, hogy új törvényekkel szabályozzák az új technológiai megoldásokat, ehhez pedig folyamatosan alkalmazkodni kell és már a generatív MI-re is ki fog terjedni.

Az AI Act névre hallgató törvénycsomagot még 2021-ben kezdték összerakni, de jól mutatja, hogy milyen nehéz dolga van ezen a területen a törvényhozóknak, hogy egészen eddig a generatív MI-vel nem különösebben foglalkoztak. Amikor az AI Act elkezdett formálódni, egész egyszerűen még senkinek nem fordult meg a fejében, hogy rövidesen chatbotokat kell megregulázni, és minden applikációba begyűrűznek majd a nagy nyelvi modellekre épülő digitális segítők.

Galéria megnyitása

Az Európai Parlament képviselői megállapodtak abban, hogy a törvénytervezetnek a következő szakaszába kell lépnie. Ez azt jelenti, hogy elindulhatnak a háromoldalú egyeztetések, amiben részt vesznek majd az EU törvényalkotói és mások mellett a különböző tagállamok illetékesei is. A szakemberek megtárgyalhatják az eddigi terveket, és elkezdhetik a részletek kidolgozását. Ez még egy hosszabb folyamat lesz, de Margrethe Vestagerrel az élen az Európai Bizottság azt reméli, hogy idén jelentős lépéseket sikerül majd tenni ezen a fronton.

Vestager az EB digitális korszakért felelős ügyvezető alelnökeként nagy felelősséggel tartozik az iránt, hogy az AI Act kellően kidolgozott és hatékonyan alkalmazható legyen. A javaslat szerint előírás lesz, hogy a különböző MI eszközöket kötelezően osztályozni kell az alapján, hogy mekkora fenyegetést jelenthetnek. Lesznek korlátozottan veszélyes, jelentős kockázatot hordozó, és elfogadhatatlanul károsnak tekinthető mesterséges intelligencia szolgáltatások is.

Egy olyan MI eszköznek, ami magas kockázatú besorolást kap, muszáj lesz komolyabb transzparenciát biztosítania, ha jelen szeretne lenni az Európai Unióban. Ezeknek könnyen és jól áttekinthetően kell üzemelnie, hogy az esetleges fenyegetésekre fény derülhessen még az előtt, hogy valamilyen visszaélést követnének el.

Fontos szempont lesz a jövőben a biztonságos és etikus működést figyelembe véve, hogy a vállalatoknak, akik valamilyen generatív mesterséges intelligenciát fejlesztenek, részletes jelentést kell arról adniuk, hogy milyen tartalmakat használtak fel a fejlesztés során. Világosan el kell mondani az olyan megoldások kapcsán, mint a ChatGPT vagy a Midjourney, hogy a képzések során felhasználtak-e bármilyen szerzői joggal védett anyagot. A legtöbb rendszerre valószínűleg igaz, hogy ebből a szempontból visszaélést követett el a fejlesztő, a Stable Diffusion és Midjourney ellen már indult is jogsértési per.

Galéria megnyitása

Jól jelzi az AI Act képlékenységét, hogy a legtöbb olyan pont, ami a generatív MI-hez kapcsolódik, csak az elmúlt hetekben került bele. Ennek ellenére minél előbb szeretnék, ha a csomag összeállna és érvényre lehetne juttatni. Belső információk szerint egyesek nagyon komoly szigorral lépnének fel az olyan eszközökkel szemben, amiket jogvédelem alatt álló anyagokkal is tréningeztek, különösebb kérdés nélkül betiltanák ezeket. Ugyanakkor az AI Act valószínűleg ennél azért elnézőbb lesz, de a cél mindenképpen az, hogy szabályozott legyen a piac.

Néhány konzervatív és baloldali képviselő azt szerette volna, ha az AI Act rendkívüli szigort gyakorol, és előbb tiltják be a rizikós rendszereket, és csak utána kérdeznek a fejlesztőktől. De végül egy olyan irányba sikerült terelni a törvénycsomagot, hogy megengedőbb és elnézőbb lesz, miközben azért segít rendet tartani az új területen. Fontos, hogy az innováció az EU-ban támogatásra leljen, de közben a biztonságot is szem előtt kell tartani.

„A konzervatívok még több megfigyelésre irányuló kívánságaival, és a túlszabályozásról szóló baloldali fantáziákkal szemben, a parlament olyan aranyközéputat alakít ki, amely arányosan szabályozza a mesterséges intelligenciát, védi a polgárok jogait, valamint elősegíti az innovációt és fellendíti a gazdaságot” – mondta Svenja Hahn, az Európai Parlament egyik képviselője.

Az Európai Unió már egészen közel jár ahhoz, hogy a mesterséges intelligenciát érintő szabályozások megszülessenek, de azt látni kell, hogy azért még nem arról van szó, hogy hónapokon belül lehet megoldás. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor az idei évben sikerül fontos előrelépéseket tenni ezen a területen, de senki nem mer még arra vonatkozóan bármi konkrétumot megfogalmazni, hogy mikor léphet hatályba az AI Act. Azt leszögezték az illetékesek, hogy ez akkor működhet jól, ha minden tagállam többnyire azonosan törekszik majd a szabályok betartatására.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére