A Tufts Egyetem kutatói szerint egyelőre semmi olyan okot nem találtak, ami miatt a koncepció ne működhetne emberekben is, a kísérlet ráadásul messze túlmutat azon, hogy egy napon talán a végtagjaikat betegség vagy baleset miatt elvesztett betegek új karokat vagy lábakat növesszenek. Michael Levin, a kutatás vezetője szerint hasonló megoldásokkal a szervek is helyben újranöveszthetők lehetnek, ha például baleset vagy daganat miatt, esetleg más okból el kellett ezeket távolítani.

Levin és társai azt kutatják, hogyan hoznak létre a sejtek összetett háromdimenziós struktúrákat egy végtag vagy egy szerv felépítésekor, és hogy honnan tudják, mikor kell abbahagyni a munkát. A vizsgálat egyik lépéseként egy olyan állatban valósítottak meg végtagregenerációt, amely természetes körülmények között nem képes erre. Választásuk egy népszerű laboratóriumi állatra, a dél-afrikai karmosbékára esett.

Galéria megnyitása

A szakértők rájöttek, hogy megfelelő jelekre válaszul az állatok képesek új lábakat növeszteni: ehhez egy nemi hormont, a női menstruációs ciklus, a terhesség és a szoptatás során fontos szerepet játszó progeszteront adagoltak az amputáció helyére 24 órán keresztül egy viselhető bioreaktor révén.

Az állatok pedig újranövesztették lábukat. Azok a békák, amelyeket nem kezeltek a hormonnal, levágott végtajuk helyén porcos, hegyes nyúlványokat növesztettek, míg azok, amelyeket 24 óráig kezeltek progeszteronnal, lapátszerű, jóval komplexebb végtagra tettek szert. Az egy napig kezelt állatok végül hat hónap alatt olyan lábakat növesztettek, amelyekről csak az ujjak hiányoztak. A végtagokban egészséges csontsűrűség, jól pozícionált és szervezett idegpályák, és megfelelő vérellátás alakult ki, amelyeknek köszönhetően az állatok úgy tudtak a szárazföldön mozogni és úszni új végtagjaikkal, mint nem amputált társaik.

A kutatás tehát kétségen felül igazolta, hogy lehetséges olyan fajokban beindítani nagyfokú regenerációt, amelyekre ez alapvetően nem jellemző, reményt adva, hogy egy napon az emberekben is megvalósulhat valami hasonló. Ahogy Levin fogalmazott, a szervezet rendkívül jó abban, hogy komplex szerveket hozzon létre, csak meg kell találni, hogy ezt a folyamatot melyik fajnál mivel lehet beindítani.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
gabushi
gabushi
2018. nov. 7. 13:26
#1

A jövőben egy hirdetés:
... leszakadt a lábad? Nem akarsz hónapokig "hisztis picsa" lenni az államilag támogatott rekonstrukciós projekt mellékhatásai miatt?
Akkor gyere az XY vállalathoz, hogy új végtagot növessz, a területileg szabályozott hormon kontrol csomagunkkal minimalizálhatja a kellemetlen mellékhatásokat. Hívjon minket még ma (jelige: Ne légy hisztis picsa!!444négy!)

gabushi
gabushi
2018. nov. 13. 10:49

.. hosszútávon eljön az idő amikor a "leszakadt lábad helyére" el kell döntened, hogy új végtagot növessz, vagy "robot" lábad legyen.. az alkatrész beszállítók az utóbbit fogják támogatni mert "milyen gyors és erős leszel" ... de mint ahogy a scifikben is van, valahogy "hideg" lesz, és ott is gond, hogy idővel elveszti az "emberségét" a sok módosítástól az alany és már azt se tudja, hogy kell érezni... És nem volna az se halhatatlanság, hanem "csak" egy örökkévalóságig való függés az alkatrész beszállítóktól és alkatrész áraktól...

persze a növesztés se "jó", főleg ha "genetikailag szar vagy" ... sose leszel "elég gyors", kikopnak az ízületeid, kihullik a hajad a fogad, elromlik a látásod és megvakulsz ... de a biológia is rejtély még... miért élünk mi átlagban 7-80 évet, egy kutya meg 10-15 évet? ... ha ugyan abból épülünk fel? ... miért él néhány növény akár több ezer évig? azonos "építőelemek" még is más élettartam...

de ha mást nem, akkor az agy maga kezd "megbomlani", leépülni... akkor azt is "cserélni" kellene.. de ha ki is lehetne "olvasni" az egészet és áttölteni... akkor tényleg ugyan az az ember lenne? Mert ha így lehet, akkor lehet "másolni" embert.. és akkor is azonos ember lesz? hisz akkor már 2 individuum... akkor hogy mondhatnánk, hogy azonos... ez alapján az "agy" tényleg az egyén lenne? de akkor mi a lényege, hogy "önmaga", hol kezdődik "az" lehet-e másolni, áthelyezni, hogy úgy tűnjön "csak" aludt és felébredve már más... de ha másolva rakjuk át és a régi is megmarad .. akkor még is maradt és ment is az "én" ... akkor melyik leszek "én", hisz lehet egy "új én tovább él" de az már nem "én" leszek, hisz a régi is megmaradt (és itt ragadt), így még is "meghall" (és vége a tapasztalásnak)...

ez bonyolult..
persze a buddhizmus szerint nincs is olyan mint "én" ami megfoghat, hanem csak a pillanatnyi "elemek" összessége az én.. ez alapján az "én" egyáltalán nem másolható, mert "megbontva" már nem "én" lesz, hanem egy másik "én" ... bármit is jelentsen ez... szerintük van reinkarnáció, de az akkor is már nem "én" leszek, hisz amikor meghalok, meghalok... tehát akkor az "én" ott ér véget ahol most vagyok, ha kicserélik a testem akkor az már nem "én" leszek... főleg ha olyan test (robot/android egykutya) ami mentes a hormonok befolyásolta érzelmek és indulatoktól, amik szintén a részeink.. de egy genetikailag "felturbózott" test is más hatásokat válthat ki, aki talán észre se veszi de "lojálisabb" a rendszerrel szemben és "fogékonyabbá" tették a reklámokra (mellékhatásként).. de szintén csak a fizikai jelek érzékelésének, megtapasztalásának feldolgozása is eléggé "mássá teheti" az "én" képet..

de befejeztem :) sokáig lehetne ezt folytatni :D

Vissza az oldal tetejére