Shop menü

FELFOGHATATLAN RALLYBA KEZDETT A TŐZSDÉN A META, MIUTÁN ELKÉPESZTŐ NEGYEDÉVET ZÁRT

Részvény visszavásárlásba kezd a vállalat, osztalékot fizet, elképesztő mennyiségű készpénztartalékot halmozott fel, miután megtriplázta a nyereségét.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Felfoghatatlan rallyba kezdett a tőzsdén a Meta, miután elképesztő negyedévet zárt

A Meta olyan mozgást produkált a negyedéves beszámolót követően, mint ami a kriptopiacokon megszokott. Ezt pedig egyáltalán nem lehet alaptalannak nevezni, mert olyan dolgokat jelentette be a vállalat, amikre egyáltalán nem számítottak, és a pénzügyi eredményeknek az elemzői várakozásokat is minden téren sikerült felülmúlnia.

Rövid idő alatt 15 százalékkal emelkedett a Meta részvényeinek ára, majd egy kicsi pihenőt követően újra megindult, és 20 százalék fölé szökött. Ezzel a vállalt piaci kapitalizációja rövid idő alatt bőven 1,2 billió dollár fölé lőtt ki.

A Meta negyedik negyedéves forgalma 40,1 milliárd dollár lett, miközben egy évvel korábban csak 32,2 millió dollárt tudott 2összekalapozni”. Tehát éves szinten csaknem 25 százalékkal tudott erősíteni, ami a jelenlegi piaci viszonyok között, és a Meta méretet tekintve egy nagyszerű eredmény. Egy milliárd dollárral teljesítette túl az elemzői várakozásokat. Legutóbb 2021 közepén tudott hasonló növekedést produkálni a cég.

Galéria megnyitása

Tavaly egyébként pocsék negyedévvel zárta a 2022-es évet a vállalat, és mindössze 4,65 milliárd dolláros profitot tudott elkönyvelni, mert rengeteg volt az egyszeri kiadása is. Ehhez képest most a cég nyeresége egy csapásra 14 milliárd dollárra ugrott. Ez már a nettó haszon, nem pedig a működési nyeresége, az ugyanis 16,38 milliárd dollár lett, és ezzel 41%-os bevétel/nyereség arányt ért el, ami szinte egyedülálló a technológiai szektorban.

2023 elején arról beszélt Mark Zuckerberg, hogy a hatékonyságnövelés és a költségcsökkentés éve elé néznek, és ehhez tartották is magukat. A pénznyomtatás pedig eközben nem állt le, így rohamosan emelkedni kezdett a cég készpénz és egyéb eszközállománya is. Egy évvel korábban nagyjából 40,7 milliárd dollárnyi értéken trónolt a Meta, most pedig már 65,4 milliárd dollárt őriznek a „kasszában”.

Ha pedig már így alakultak a pénzügyi mutatók, akkor a Meta úgy határozott, hogy története során először osztalékot fog fizetni. Részvényenként 50 centet tehetnek majd zsebre a befektetők március 26-án. Ezzel párhuzamosan pedig arra is fény derült, hogy a vállalat 50 milliárd dollár értékben indít egy részvény-visszavásárlási akciót.

Galéria megnyitása

A remek hírek tükrében a befektetők már afellett is szemet hunytak, hogy a Meta egyébként továbbra is lapátolja a pénzt a feneketlenül mély metaverzum nevű kútba. Ezúttal a Reality Labs 4,65 milliárd dolláros veszteséget termelt. Viszont ide is jutott jó hír, minden eddiginél nagyobb bevételt ért el, kb. 1 milliárd dollár volt a forgalma, ami túlnyomórészt a Quest szemüvegek eladásából jött össze. 2020 óta összesen 42 milliárd dollár ment el a metaverzumra, és a mostani veszteség egyébként rekordnak számít.

Galéria megnyitása

A metaverzum mellett jelenleg az MI fejlesztésekre fordít rengeteg pénzt a Meta. Mark Zuckerberg elmondta, hogy most a munkaerőfelvételt nagyon visszafogták a 2022-es és a 2023-as leépítéseket követően, de például az LLM rendszerekkel és az MI-vel foglalkozó szakembereket most is fogadják. Emellett pedig hardverekre is sokat fordítanak, több milliárd dollárt költenek az elkövetkezendő időszakban például Nvidia gyorsítókártyák vásárlására. Azt is hozzátette a cég, hogy saját chipeket is terveznek, amik az egyedi megoldásaikhoz lesznek alakítva.

A cég bevételei továbbra is szinte kizárólag a hirdetésekből származnak egyéként. Ezúttal például a 40,1 milliárd dollárból összesen 38,7 milliárd dollár jött össze a reklámokból. Ezen szeretne a cég változtatni a jövőben az MI alapú szolgáltatások és a Reality Labs felfuttatásával, de jelen állás szerint ezek még elég sokáig csak vinni fogják a pénzt.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére