Shop menü

FELAVATTÁK A WIGNER ADATKÖZPONT ELSŐ GÉPTERMÉT

A CERN tavaly áprilisban jelentette be, hogy a Wigner Fizikai Kutatóközpont győztes pályázatának köszönhetően új számítástechnikai központját Budapestre telepíti. 
Jools _
Jools _
Felavatták a Wigner Adatközpont első géptermét

Csillebércen felavatták a Wigner Adatközpont első, 300 négyzetméteres géptermét. Az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) tavaly áprilisban jelentette be, hogy 14 pályázó közül az MTA KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézet (MTA KFKI RMKI) és az Szilárdtestfizikai és Optikai Kutatóintézet (MTA SZFKI) összeolvadásából létrejött Wigner Fizikai Kutatóközpont győzedelmeskedett, így Budapestre kerül a részecskefizikai kutatások európai szervezetének új számítástechnikai központja. Az végső formájában négy teremből álló, összesen 2000 négyzetméteres adatközpont fontos szerepet tölt majd be a Nagy Hadronütköztető (LHC) adatainak feldolgozásában.

A projekt keretében Európában először létesítettek üzemszerűen működő, redundáns, nagy távolságú, 100 gigabit/másodperc sávszélességű optikai hálózati összeköttetést, amely a genfi részecskeütköztetőt kapcsolja össze a csillebérci adatközponttal. A sávszélességet a jövőben 400 gigabit/másodpercig növelik, de már a mostantól működő változat is meghaladja a jelenlegi hazai internetforgalomhoz lebonyolításához szükséges sávszélességet.

Galéria megnyitása

A svájci és magyar szakértők megkezdték az IT-egységek beüzemelését, februártól pedig újabb gépek érkeznek, így a többi gépterem várhatóan nyár elejére készül el. Az idén beindított részek összfogyasztása körülbelül 600 kW lesz, a következő három évben ezekhez csatlakozó készülékekkel együtt pedig 3 MW fölött lesz az adatközpont energiafogyasztása. 

Az új központ első feladatai közt a tavaly felfedezett Higgs-bozon tulajdonságainak vizsgálata szerepel, a későbbiek során pedig a CERN tervei szerint a szuperszimmetrikus részecskék keresésére koncentrálhat a csillebérci telephely gépparkja, és közben persze más hazai, illetve nemzetközi kutatási-fejlesztési projektek számítási feladatainak végrehajtásában is részt vesz.

Az LHC ALICE nevű detektora másodpercenként 8000 nehézion-ütközést adatait rögzíti, és ezekből először 800-at válogatnak le, majd a fizikai jelenségekre koncentrálva ebből választanak ki 100 ütközést. (Egy nehézion-ütközéskor körülbelül 80 MB adat keletkezik.) Ezek adatai továbbítódnak az adatfeldolgozási hierarchia csúcsán álló Tier-0 központba, ami egészen eddig a CERN-ben üzemelt, azonban mostantól a Wigner Adatközpont veszi át ezt a feladatot. A Tier-0 központból aztán egyre kisebb feldolgozási állomások felé továbbítódnak az adatok. Magyarországon eddig egy Tier-2 központ üzemelt az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontjában és egy Tier-3 központ Debrecenben. 

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére