Shop menü

FÉK NÉLKÜL ROBOG A NETFLIX GAMES, KÉSZÜL A SAJÁT FEJLESZTŐ STÚDIÓJA

Ez több éves elköteleződést jelent a játékipar mellett, mondhatni ez a Netflix eddig legnagyobb lépése a gaming szegmensben.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Fék nélkül robog a Netflix Games, készül a saját fejlesztő stúdiója

A Netlix nagyon nehéz helyzetben van, hatalmasat bukott a tőzsdén, kénytelen volt megnyirbálni a költségeit, és egy friss kutatás szerint nagyon sok az elégedetlen előfizető. Ez az érem egyik oldala, a másik oldalán pedig ott van a Netflix Games, ami egyelőre szinte csak kiadásokkal jár, de mégis lapátolja bele a pénzt a cég, és a legújabb lépése alapján rendkívül komolyan veszi azt, hogy a játékos bizniszben gyökeret eresszen.

Már egy sor játékot, fejlesztő csapatot és kisebb stúdiót vásárolt fel az elmúlt több mint egy év alatt a Netflix, de egyelőre csak okostelefonos játékokban utazik. No, nem mintha ezekből nem lehetne nagyot szakítani, de a vállalatnak ennél nagyobb tervei is lehetnek. A jövőről nem sokat beszél a Netflix, azonban most megtudhattuk, hogy a cég egy újabb jelentős döntést hozott.

Úgy határozott a piacvezető streaming szolgáltató, hogy létrehoz egy saját játékfejlesztő stúdiót.

Ez nem kis vállalás, és arra következtethetünk a hírből, hogy a Netflix további jelentős összegeket kíván arra fordítani, hogy a játékpiacon megvesse a lábát. A cég egyelőre komolyabb sikereket nem hozott össze, de a jelek szerint a vezetés úgy látja, hogy érdemes erre költeni. A Netflix Games így hozhatja létre a saját fejlesztői csapatát.

Galéria megnyitása

Egy teljesen új játék összerakása hosszadalmas és nagy feladat, hiszen először a csapatot kell összerakni, de egyáltalán nem meglepő, hogy a Netflix ezt is meglépte. Az túlzás lenne, hogy borítékolni lehetett a dolgot, de az egészen biztos, hogy az elmúlt hónapok felvásárlásai révén nagyon sok hasznos tudtásre tett szert. Ezeket kihasználhatja, egyesítheti is majd a vállalat a saját stúdiójában, de ez még a jövő zenéje.

Galéria megnyitása

Jelenleg az a biztos, hogy a Netflix Marko Lastikkát bízta meg a vezetéssel, aki nagy tapasztalattal rendelkezve ülhet oda a kormányhoz. Lastikka több mint 5 éven keresztült volt kiemelt pozícióban a Zyngánál, vezető menedzserként tevékenykedett a távozását megelőzően, De lehúzott több mint négy évet az Electronic Arts kötelékében is. Karrierjét pedig a Digital Chocolate fejlesztői stúdiónál építette fel, ahol programozóként kezdett. Tehát az alsó foktól indulva mászta meg a ranglétrát.

Helsinki ad majd otthont a stúdiónak, ami elsőre egy furcsa választás lehet, de a Netflix hivatalos közleménye szerint a finneknél remek fejlesztői anyagból lehet dolgozni. A cég szeretné létrehozni a saját világklasszis fejlesztői csapatát, akiknek a keze alatt olyan eredeti játékok születhetnének meg, melyek emberek millióinak nyújtanának elragadó felhasználói élményt reklámok és appon belüli vásárlások nélkül.

Galéria megnyitása

A Netflix elsősorban olyan játékokat és fejlesztőket kebelezett be, melyek filmekhez vagy sorozatokhoz kötődtek, ilyen történetek alapján dolgoztak. Nagy valószínűség szerint ez lehet majd a jövőben követendő irány is. Egy-egy népszerű sorozathoz akár több játék is készülhet első körben mobilra, azt pedig még nem tudni ezen a fronton, hogy mit hozhat a jövő.

A szórakoztatásnak ezen formája egyébként nagyon jövedelmező lehet, és a felhasználók akár hosszú órákra lefoglalhatók játékokkal, ezért koncentrálhat a Netflix arra, hogy ezen a téren áttörést érjen el. Egyelőre azonban sok sikert nem tudott összehozni, a hatalmas felhasználói táborának csak egy nagyon szűk rétege érdeklődik a játékok iránt. A 220 milliónál is több felhasználó közül eddig 23,3 millió ember nézte meg, hogy miről is van itt szó tulajdonképpen, és mindössze 1,7 millió körül alakul a napi aktivitás mértéke a Games szekcióban.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére