Annak dacára, hogy sokan azt hiszik, hogy a színészek pontosan tudják, hogy mi vár rájuk, nem egy és nem két példa igazolja, hogy még a legfelkészültebbeket is érhetik meglepetések. Lássunk hát pár példát!
Kész horror
Bár a hírhedten maximalista Stanley Kubrick gátlás nélkül gyötörte az irányítása alatt állókat, ha azok meglátása szerint nem nyújtották tudásuk legjavát, az A ragyogás forgatásán egy súlyos problémával kellett szembenéznie. A Danny Torrance-t alakító Danny Lloyd még az ő mércéje szerint is fiatal volt ahhoz, hogy hideg-kegyetlen profizmussal többet és többet követeljen tőle.
Sőt, abban sem volt biztos, hogy jót tenne neki, ha megtudná, hogy egy pszichológiai töltetű, természetfeletti elemekkel feldúsított horror főszereplője. Így a kötelességének érezte, hogy kímélje a fiút.Ez egyes esetekben könnyen ment, mivel kis védence a szünetekben vagy a Grady ikrek bőrébe bújó Lisa és Louise Burns-szel játszott, vagy a ráérő felnőttek vonták el a figyelmét.
Viszont más jeleneteknél kellett némi fifika. Néha testdublőröket alkalmaztak, és Shelley Duvallnak a gyereket felkapva kellett menekülnie, nem a fiút szorította magához, hanem egy babával a kezében szaladt. A trükk jobban nem is sikerülhetett volna. Az álomgyárat korán maga mögött hagyó, és kenyerét felcseperedvén biológiaprofesszorként kereső Lloyd jelentős késéssel, tíz-tizenegy éves kora körül ébredt rá, hogy nem egy családi drámán dolgozott.
Míg a fiatal színészt a stáb tévesztette meg, Piper Laurie szegényes képzelőereje, és hozzá hasonlóan nem éppen szárnyaló fantáziájú kedvese miatt fogta fel túl későn, hogy mire is vállalkozott. Ő ugyanis amikor megkapta a Carrie szövegkönyvét, egy ideig szentül hitte, hogy Brian De Palma megbolondult. Hiszen annyira abszurdnak találta a lányát testileg-lelkileg kínzó, vallási fanatikus Margaret White-ot, hogy egy percre sem tudta komolyan venni a tébolyult hárpiát. Azaz tippje sem volt arról, hogy mit kéne csinálnia. Ám férje, Joe Morgenstern sikerrel meggyőzte arról, hogy egy rémmesének álcázott szatíráról van szó, és ennek megfelelően kellene megformálnia az eszelős perszónát. Laurie ezért úgy ment el a meghallgatásra, hogy saját kútfőből merített sziporkákkal egészítette ki a szöveget, és nem értette, hogy a rendező miért nem örül a poénjainak. A döbbenettől levegőt is alig kapó De Palma egy ideig tűrte, hogy a kiváló művész ripacskodó gesztikulálás közepette viccelődjön. Majd mikor ráébredt, hogy ez nem egy figyelemfelkeltő trükk, és kiszemeltje tényleg nem érti, hogy mit akar tőle, felvilágosította kínos tévedéséről.
Lugosi Béla ellenben holtában kellett, hogy elszenvedje felemás karrierje legnagyobb arculcsapását. A rövid tündöklés után horror-gaztevőnek beskatulyázott, majd egykori népszerűségét a negyvenes évek vége felé teljesen elvesztő, és a jelentéktelenség mocsarába süllyedő színművész élete alkonyán nem válogathatott a felkérések között. Csak olyan, B-listásnak is legfeljebb indokolatlanul erős jóindulattal nevezhető vackokkal tudott egy kis pénzt keresni, mint a joggal elfeledett Bela Lugosi egy brooklyni gorillával találkozik.
A morfium rabjává váló férfi teljes közönyét az is jól mutatja, hogy gondolkodás nélkül igent mondott a hírhedten tehetségtelen Edward Wood Jr. ajánlataira. Holott fia, Bela G. Lugosi szerint a pletykákkal szemben semmiféle barátság nem szövődött közte és a szakmai antitalentum között. Továbbá pontosan tudta, hogy mit sem érő vackokban bohóckodik bagóért, de szakmai önérzetét elnyomta a függősége.
Ám Wood hiába tömte a szenvedélybeteg ex-Drakula zsebét. Akárhogy is próbálkozott, nevetséges filmtervei javához nem talált producert, és álma, hogy a legnagyobbak közé emelkedik, Lugosi 1956. augusztus 16-án bekövetkezett halálakor a magyar hírességgel együtt sírba szállt. Mígnem eszébe nem jutott egy zseniálisnak tartott mentőötlet. Fogta a más horrorokhoz felvett próbaanyagokat, és elterjesztette, hogy hamarosan ki fogja adni állítólagos komája utolsó, hátborzongató művét. A csattanó közismert. Wood a minden idők egyik legrosszabb filmjeként számon tartott 1959-es „Kilences terv a világűrből”-be erőszakolta bele a szebb napokat is látott ikont.
A színész, aki túl keveset tudott
A világszerte milliárdokat elérő közösségi média robbanásszerű elterjedése nem kis kihívást jelent a szórakoztatóipar képviselőinek. Elég egy könnyelmű szó, netán pár kitartó-szemfüles hacker aljas merénylete, és hónapok, vagy évek erőfeszítései válnak semmissé. A szuperprodukcióknál így nem ritkák a kémfilmbe illő biztonsági megoldások. A Bosszúállók: Végjátéknál a Russo testvérek a végleges verzióban nem szereplő jelenetekkel dúsították fel a kedvcsinálókat, és arra is ügyeltek, hogy minimálisra csökkentsék a fecsegés jelentette kockázatot. A teljes történetet jó eséllyel egyedül Robert Downey Jr. olvashatta el. Benedict Cumberbatch csupán egy, a Dr. Strange-re fókuszáló eseményeket tartalmazó verziót kapott és másokat, köztük a Víziót alakító Paul Bettany-t a valósággal köszönőviszonyban sem lévő fordulatokkal teli variánssal tereltek vakvágányra. Megjegyzendő azonban, hogy az, hogy a hírhedten pletykás Tom Holland közvetlenül a forgatás előtt jutott hozzá a szövegéhez, egy április 1-jén megtartott sajtótájékoztatón hangzott el. Persze az előzmények tükrében egyáltalán nem zárhatjuk ki, hogy nem egy bolondok napi tréfáról van szó.
Magától értetődik, hogy a hetedik évad botrányai után a Trónok harcánál is fokozottan ügyeltek a biztonságra. Arról, hogy vajon igaz-e az a Jamie Lannisterként a legnépszerűbb sorozatsztárok közé emelkedett Nikolaj Coster-Waldau érkező információ, hogy a stábot fülhallgatókon keresztül instruálják, eltérnek a vélemények. Az viszont tény, hogy a George R. R. Martin regényeire épülő alkotás csillagjai óvintézkedésként huszonnégy kurta órával a forgatást megelőzően tudták meg, hogy mi vár a karakterükre. Ráadásul a kellemetlen incidenseket megelőzendő, egy speciális, a megadott felkészülési határidő lejártával nyom nélkül törlődő, digitális forgatókönyvet kaptak.
A trend terjedését jól érzékelteti, hogy az inkább a szinkron terén aktívak sem maradnak ki belőle. Sőt, miután nekik még kevesebb információra van szükségük, igen gyakori, hogy szó szerint fogalmuk sincs az éppen aktuális projektjükről. Sokáig a Fallout 4 egyik fő gazfickójának, az irgalmat nem ismerő Conrad Kellognak a hangját kölcsönző Keythe Farley sem tudta, hogy mire szerződött. De később szintén semmibe be nem avatott, ugyanakkor a sorozatot jól ismerő kollégái kikövetkeztették, hogy pontosan miről van szó, és megosztották vele felfedezésüket.
A titkolózás néha egészen szélsőséges méreteket ölt. A Red Dead Redemption 2-ben Javier Escuellát megszólaltató Gabriel Sloyer elmondása szerint a Rockstar illetékesei öt hosszú esztendőn keresztül próbálták sötétben tartani őt és munkatársait. Trükkjük eleinte tökéletesen működött, főleg, mert az óvatos-körültekintő döntéshozók ügyeltek arra, hogy megannyi, kizárólag a megtévesztés kedvéért megírt dialógust vetessenek fel velük. Ám idővel a vadnyugati szlengnek hála, a csapat tagjai összerakták a kirakós mozaikdarabkáit.
Csalás és ámítás
Végül, hangozzék ez bármilyen abszurdul is, az sem példa nélküli, hogy a közreműködőket félrevezetik. A 2012 egyik, ha nem legnagyobb filmes botrányát okozó Az Innocence of Muslims joggal verte ki millióknál a biztosítékot, hiszen nem több egy primitív és aljas propagandafilmnél. A tizennégy perces alkotás ezért hamar a kritikák, a gyakran erőszakba torkolló tüntetések és az érdeklődés kereszttüzében találta magát. Leginkább az tűnt felfoghatatlannak, hogy miképpen sikerült rávenni pár, szélsőségesekkel semmiféle kapcsolatot sem ápoló átlagembert arra, hogy részt vegyenek a nevetségesen amatőr fércmű tető alá hozatalában.
Némi nyomozás után kiderült, hogy az érintetteket rútul rászedték: abban a hitben tartották őket, hogy egy Sivatagi harcos című, egész estés, történelmi kalandfilmhez adták a nevüket. Ebben egy szó sem volt a muzulmánokról, vagy a prófétájukról: a cselekmény egy George nevű „romantikus zsarnok” tettei körül forgott. De a Sam Bacile-ként bemutatkozó író-direktor-producer borzasztóan kezdetleges utószinkronnal soha el nem hangzott szavakat adott a szerencsétlenek szájába.
Ez a nyílt hamisítás közel példa nélkülinek számított, és az is világos lett, hogy „Bacile” soha nem létezett. Valójában a napvilágot Nakoula Basseley Nakoulaként meglátó, Egyiptomból származó kopt keresztény, Mark Basseley Youssef mozgatta a szálakat. A férfi sajátos karrierje során többször is a hatóságok célkeresztjébe került. 1997-ben metamfetamin gyártására tett előkészületekért egy évre ítélték, aztán 2002-ben is rácsok mögé került. Majd 2010-ben azért kellett felelnie, mivel lopott adatokkal bankszámlákat nyitott, és összesen 794,701 dollárt vett le róluk. Ahogy azt nem nehéz kitalálni, a feltételesen szabadlábon lévő bűnözőt a próbaidő szabályainak megsértéséért újra elítélték – ám ez igen sovány elégtétel volt azoknak, akiket átvert és besározta a renoméjukat.
Egyes, az idézőjelet méltán megérdemlő „dokumentumfilmesek” sem mennek a szomszédba némi furfangért. Az Expelled: No Intelligence Allowed az intelligens tervezés mellett kardoskodik, illetve azt próbálja bebizonyítani, hogy Darwin evolúciós elmélete felelős a nácik és a kommunisták rémtetteiért. Ezt az üzenetet erősítendő, a készítők egy tudatosan megmásított idézettel habzó szájú eugentistának állították be a jeles biológust. Leglelkesebb követőit, köztük Richard Dawkinst pedig azzal csalták a kamerák elé, hogy egy jóval kiegyensúlyozottabb, párbeszédre törekvő, Crossroads: The Intersection of Science and Religion című filmben szerepelnek.
A kopernikuszi világképet kikezdeni igyekvő, és a Földet a világegyetem középpontjának tartó The Principle-nél is hasonló volt a helyzet. Katheryne Thomas egy szóval sem árulta el a meginterjúvolt kutatóknak, hogy mik a szándékai, és ügyes szerkesztéssel úgy vágta meg a nyilatkozatokat, hogy azok a saját céljait szolgálják.
Ezzel felsorolásunk végére értünk. Ti ismertek hasonló példákat?
