A minap nagy vihart kavart az interneten, hogy a Wikipedia adatai szerint most már a Mortal Kombat a legkelendőbb verekedős játéksorozat, megelőzve ezzel a Super Smash Bros.-t. Hamar kiderült azonban, hogy akadnak furcsaságok a számokkal: a Nintendo legendája, Masahiro Sakurai ugyanis már a nyáron bejelentette, hogy a Super Smash Bros. Ultimate átlépte a 20 milliós eladási számot, miközben a Wikipedia még 18,9 millióval számolt.

Hamar helyre is állt a világ rendje, ami szerint jelenleg a verekedős játéksorozatok sorrendje így néz ki:

  1. Super Smash Bros. - 60,91 millió
  2. Mortal Kombat - 60 millió
  3. Tekken - 50 millió
  4. Street Fighter - 45 millió
  5. Soul Calibur - 15 millió

A dolog érdekessége, hogy a listát egyértelműen az a két cím vezeti, amelyik leginkább újoncbarát. Minden valószínűség szerint a Mortal Kombat és a Super Smash Bros. az a két játék, amibe egyszerűen bele lehet kezdeni, és viszonylag hamar úgy érezheti a játékos, hogy egészen jó benne. Ezzel együtt persze mélységei is vannak mindkettőnek, habár talán nem annyira, mint a listán hátrébb szereplő címeknek.

Ezen kívül fontos azt is megemlíteni, hogy a listában szereplő anyagok közül szinte csak a Mortal Kombat az, amelyik továbbra is komolyan veszi a történetalapú egyjátékos módot - sokan pedig erre vágynak, és a multiplayerbe nem igazán vágnak bele. A NetherRealm stúdió pedig az új részekkel megbízhatóan szállítja az elvetemült, szórakoztató sztorikat.

Továbbá az is fontos, hogy a Mortal Kombat eltúlzott brutalitása egyszerűen nagyon jó marketinges eszköz: mindenki látni szeretné az elmebeteg kivégzéseket.

A Super Smash Bros. sikerét valószínűleg nem nagyon kell magyarázni: a Nintendo-platformok egyik legnépszerűbb játékáról beszélünk, ami összehozza a vállalat kedvelt karaktereit, és bárki kipróbálja, nagyon hamar rá tud érezni az ízére. Meg persze az sem hátrány, hogy egyszerre sokan lehet tolni egy tévé előtt, ami a többiekről nem mondható el.

Érdekes viszont, hogy a verekedős játékok alapvetésének számító Street Fighter csak a negyedik helyre érkezett meg, holott rengeteg különböző rész és kiadás készült belőle az évek során. Ennek igazából számos magyarázata lehet, de a listán szereplő címek közül egyértelműen ezt a legnehezebb kitanulni, és ez tartogatja a legnagyobb mélységeket a játékmenetben, ennek megfelelően leginkább a profik pályája.

Továbbá érdemes megjegyezni, hogy a Street Fighter elsődleges terepének nem az otthoni konzolok számítottak, hanem a játéktermi gépek, ott pedig teljesen máshogy számolják az értékesítést: leginkább a telepített gépek száma a fontos, de méginkább a gépek által termelt bevétel számít.

Érdekes, hogy a Bandai Namco két játéka között mekkora különbség van. A Tekken, és valójában a Tekken fegyveres harcra építő testvérének számító Soul Calibur közül az utóbbi a számok alapján nem tudott felnőni az igazán nagyon közé, habár a 15 milliós értékesítésével azért így sincs oka szégyenkezni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

10 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
bitye
bitye
2020. okt. 20. 18:15
#5

Sosem hallottam az első játékról xD De MK1 óta minden mk részt végig nyomtam 10000x

Szefmester
Szefmester
2020. okt. 20. 9:27
#4

AZ MK brutalitása nekem már inkább taszító. Meccs közben hatszor kellene meghalnia az ellenfélnek de a végén egy éppenhoggyal legyőz.. Jajj de jó. 
Még PS1 éra környékén volt egy verekedős játék amiben  akár meccs közben közel full életerőnél is ki lehetett végezni a másikat. Mondjuk azt a kombót nehéz volt behozni, de ha sikerült akkor ment a fejlevágás...

Keresem most, de nem igen találom, nem volt túl nagy cím. 3D-s volt, és otthon elvileg még megvan kiírt lemezen... :D

Szefmester
Szefmester
2020. okt. 20. 16:30

@Szefmester Cardinal Syn néven futott PS1-en a játék.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2020. okt. 20. 8:29
#3

Ez azért érdekes..  a 2-5. helyezettet természetesen ismertem, de a Super Smash Bros.-nak utána kellett néznem, hogy egyáltalán miről van szó. Őszintén szólva még a címét se hallottam soha.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2020. okt. 20. 16:12

@InGen Volt, de már jó régen.. :D Kb. akkoriban ért véget, amikor a Super Smash Bros. első kiadása megjelent, a többi cím viszont régebbi.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2020. okt. 19. 22:05
#2

Ha a Netherealm Studioson múlik akkor Super Mario Bros is népszerűbb lesz, nem csak a Smash...

KikiGames
KikiGames
2020. okt. 19. 21:44
#1

Amíg a Smash Bros. olyan szinten fent tudja tartani a hype-ot minden új fighter bejelentésénél addig csak nőni és nőni fognak az eladások.

Vissza az oldal tetejére