Gondoltad volna, hogy itt valaha végeláthatatlan víztömeg hömpölygött és hullámzott? Ameddig csak a szem ellát kékség, amin a nap sugara narancsban pompázva tükröződött minden este. Hogy mindez csak mese? Napszúrást kaptam és fantáziálok? Lehet, hogy igazad van, de én akkor is útnak indulok. Valami nyoma kell, hogy legyen annak, ami volt. Ami a sík, kopár és kietlen végtelenség előtt volt. Valami más, mint ez.
Egy új játéknál mindig van egy pillanat, – a találkozás első másodpercei – amikor a neve, a képek és egy rövid leírásnyi látszik még csak belőle. A FAR: Lone Sails hangulata már ennyi utánis megfogott. Az érdekes és kicsit furcsa jármű, a poszt-apokaliptikus háttértörténet képei, a felfedezés izgalma és az ismeretlen megismerése mind egyszerre meséltek, tettek fel kérdéseket és hívtak közelebb. Tudtam, az indulás akadályokat és újabb kérdéseket fog hozni. És nem mindenre lesz válasz, deaz utazás maga is elég.
A FAR: Lone Sails főhőséről semmit se tudni és összességében mégis ott van mindannyiunkban az, ami mozgatja. A tudás a felfedezés, egyfajta „lesz, ami lesz” jellegű motiváció, ami a lejtőn lezúduló lavina erejével vet minket az ismeretlenbe.
A járművünk lesz leghűségesebb társunk, főként, mert egy teremtett élő lelket se látni a játékban, bármerre is járunk majd. Egyszerre gyönyörű és hátborzongató az a pusztulás, ami körbevesz minket. Gigantikus fém járművek maradványai, apró települések, gyárak és egyéb, rég elfeledett rendeltetésű épületek. De hogyan jutunk túl mindezeken?
Mindig előre!
A legfontosabb feladatunk az lesz, hogy vitorlásunk motorját elegendő üzemanyaggal lássuk el. Ehhez gyűjtögetnünk és raktároznunk kell – ládákat, hordókat, eszközöket, bútorokat találunk, és a jó hír, hogy mind energiává alakítható.
Járművünk apró kiegészítőket is kap az úton – például tűzoltó fecskendőt, vitorlát, és innen lehet már sejteni, hogy nem veszélytelen a kaland, amibe belevágtunk.
Ha valami kigyullad, eloltjuk, ha megsérül, megjavítjuk, és ha elég erős a szél, akkor kibonthatjuk a vitorlánkat – de a motor által termelt gőzre is figyeljünk, nehogy baj legyen! Egy ponton túl zsúfolt lesz a belső lakóterünk, de ha úgy érezzük, nem szívesen válnánk meg valamitől, annak kereshetünk helyet– például a sötétebb sarkokba felakaszthatunk egy kis lámpát, ágyunknál rádiót rakhatunk le a kis szék mellé – nem kell, hogy minden tárgy üzemanyagként végezze.
Ez a „lakberendezés” azonban hangulati elem csupán, a fő kérdés mindig az lesz, hogy miként jutunk tovább és messzebb. Sokszor megakadunk, ahol kapcsolókat, gépeket, mindenféle hidakat és egyebeket kell működésbe hoznunk, egyfajta logikai-puzzle feladat formájában. Egy kis szervezéssel, odafigyeléssel azonban simán vesszük az akadályokat, mert a játék a komplex, folyamatoseltéznivalókat adó részétől függetlenül nem nehéz.
A játékbeli vitorlásunk gyönyörűen megrajzolt tájak és vidékek előtt suhan el, miközben mi ide-oda rohangálunk, hogy legyen elég üzemanyag, rendben legyen a raktár, és odafigyelünk az úton felbukkanó apróságokra, akadályokra is. És ezek mind meghatározó, jól kitalált elemei a FAR: Lone Sails-nek, mégis belekötök kicsit.
Hiányérzetem volt ugyanis, hogy nem nézelődhetek nyugodtan, és mindig eltereli valami a figyelmem. Mintha egy filmet vagy festményeket néznék, de a nálam levő telefon állandóan pittyegne, zizegne, villogna. Aztán rájöttem, hogy az a rohanás-érzet kerített csak hatalmába, hogy oda kell érni, menni kell, haladni és gyűjtögetni a kis dobozokat, tárgyakat. Vagyis a baj velem volt és abból fakadt, hogy hagytam magam siettetni. A felhalmozás is azért volt fontos, mert nem lehetett tudni, hogy elég lesz-e mindaz, amim van, hogy elérjek a játék végéig.
Elég volt, sőt, bőségesen elég. Úgyhogy aki nézelődni akar, álljon meg nyugodtan. Fékezze le a járművét, szálljon ki, és nézzen szét – el fogja érni a végcélt, nem marad le semmiről. Lemaradni csak azok fognak, akik nem kíváncsiak erre a csaknem 4 órás kis kalandra. Őket lehet, másféle utak vonzanak. Kívánjunk szerencsét nekik!
